SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Elöljáróban szeretnék egy dicséretet megfogalmazni egy kormányzati módosító javaslattal kapcsolatban. Ahogy mi is, önök is fontosnak tartották, hogy a bíróságok munkája gördülékenyebben és simábban tudjon a jövőben zajlani, és ehhez képest, illetve ehhez mérten egy jelentős szintű plusztámogatásban fognak részesülni jövőre a bíróságok. Erre nagyon nagy szükség van. Testközelből tapasztaltam, hogy a bírósági alkalmazottak milyen nagy leterheltség mellett kénytelenek dolgozni, és néha a technikai és egyéb feltételek sem adottak ahhoz, hogy minőségi és a lehető legjobb munkát tudják végezni, amelynek végső soron az ügyfelek fogják a kárát látni. Számos panasz érkezett hozzám azzal kapcsolatban, hogy néhány bíróságon tíz-tizenöt éves számítógépekkel kénytelenek dolgozni a bírósági alkalmazottak, ami nagyon sok esetben azt eredményezi, hogy ezek mellett a nem megfelelő technikai feltételek mellett egyszerűen nem tudják időben elvégezni azt a munkát, ami egyébként is óriási terhet jelent számukra.
Nem tudom, hogy képviselőtársaim a nagy törvénykezési dömping során bele tudtak-e már nézni a végrehajtási törvény új fejezetébe: láthatjuk azt, hogy a határidők, a végrehajtási kifogások elbírálására rendelkezésre álló határidők drasztikusan csökkenni fognak. Ez azt jelenti, hogy hacsak a bíróságok nem kapnak újabb titkárokat, újabb bírákat, egész egyszerűen nem fognak tudni törvényszerűen eljárni, és végső soron azok a szerencsétlenül járt állampolgárok fognak rosszul járni, akik a végrehajtás ördögi körébe kerültek. Ezért az LMP is nyújtott be ehhez kapcsolódóan módosító indítványt, és örömmel tapasztaljuk, hogy talán ez a javaslatunk meghallgatásra talált, és a bíróságok jobban el fogják tudni látni a munkájukat már a jövő évtől kezdve.
Szintén valamelyest az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó módosító indítványunkról is szeretnék beszélni. Az LMP számtalanszor hangsúlyozta már, hogy egyik legfontosabb célkitűzésének és küldetésének tartja a korrupció elleni harcot. Úgy gondoljuk, hogy a korrupció elleni harcnak nem csupán szólamok szintjén kell megvalósulnia, hanem komoly intézményi hátteret is kell biztosítani ennek a harcnak a számára. Ezért úgy gondoltuk, hogy az Állami Számvevőszéknek kell azt a korrupcióellenes központi szerepet betölteni, ami mindenképpen szükséges ahhoz, hogy Magyarország eme nagyon súlyos problémájával szemben eséllyel fel tudjuk venni a harcot. Ezért úgy gondoltuk, hogy szemben a kormány eddigi centralizációs törekvéseivel, nagyon fontos számunkra a fékek és ellensúlyok rendszere, ami ebben az esetben az Állami Számvevőszéknek egy olyan pluszjogosítványát és pluszforrását jelentené, ami mindenképpen segítené a Magyar Köztársaságot ebben a harcban.
Most rátérnék az önkormányzatokat érintő módosító indítványainkra. Elöljáróban szeretnék egy nemrég napvilágra került ÁSZ-jelentést ismertetni. Az ellenzéki szimpátiával nehezen vádolható Domokos elnök úr azt prognosztizálta, hogy hacsak sürgős intézkedések nem történnek, akkor néhány héten belül az önkormányzati rendszer össze fog dőlni. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, hogy átlátják-e ennek a problémának a súlyosságát. Úgy gondolom, hogy a kormány megpróbál erre egyfajta választ adni, ami a totális centralizációt és a teljes államosítást jelenti. Én úgy gondolom, hogy ennél jóval átfogóbb válaszokat és átfogóbb megoldási lehetőségeket kell az önkormányzatok számára biztosítani.
Tarnai Richárd képviselőtársam sokszor említette a “szolidaritás” szót a felszólalásában. Én ebből a költségvetésből azt tudom kiolvasni - tanulmányozva a módosító javaslatokat is -, hogy ez a költségvetés nem szolidáris az önkormányzatokkal, pontosan azokat a leszakadó térségeket fogja még súlyosabban érinteni, amelyek segélykiáltással már régóta a mindenkori magyar kormánytól remélnek segítséget. Nagyon kérem önöket, hogy hallják meg ezeket a kiáltásokat, és vizsgálják meg azokat az LMP-s módosítókat, amelyeket abban a reményben adtunk be, hogy ezek elfogadása által tudjuk ezeket a különbségeket csökkenteni.
(13.10)
Nagyon fontos lenne megteremteni akár az LMP módosítói által azokat a körülményeket, amelyek reményt adnak arra nézve ezen leszakadó kistérségeknek, hogy az emberek újra munkába tudjanak állni, tudjanak közlekedni, tudják elhelyezni a gyerekeket, miközben elmennek dolgozni. Ezért nyújtottunk be módosító indítványt a családi napközi ellátás és gyerekfelügyelet forrásainak megemelése céljából, szintén azért, hogy a mobilitás meglegyen vidéken, ezért mi nagyon radikálisan megemelnénk a hátrányos helyzetű térségek közösségi közlekedési támogatása címet, illetve nagyon fontosnak tartjuk, hogy olyan ügyfélbarát önkormányzatok jöjjenek létre a kisebb településeken is, amelyek fel tudják venni azt a ritmust, amit a felgyorsult élet megkíván akár vidéken is. Ezért mi nagyon szeretnénk, ha az önkormányzati informatikai fejlesztésre több pénz jutna jövőre, illetve szemben a kormány centralizációs törekvéseivel, mi abban látjuk a jövő megoldását a kistelepülések számára, hogy jobban támogassuk a többcélú kistérségeket, illetve a körjegyzőségeket.
Még egy fontos aspektusra, egy módosító indítványunkra szeretném felhívni a figyelmet. Az önkormányzati törvény tervezetéből, illetve javaslatából sajnos látszódik, hogy az önkormányzati érdekszövetségek jelentőségüket fogják veszíteni a kormányzat tervei szerint. Mi úgy gondoljuk, hogy ezeket az érdekszövetségeket támogatni kell, hiszen nagyon sok település érdekét ők tudják becsatornázni egy döntéshozatali eljárásba, ezért az LMP úgy gondolja, hogy szükséges megemelni az érdekszövetségeknek járó juttatásokat egy nagyon szimbolikus, de mégis számukra jelentős összeggel: 50 millió forintos növelést javaslunk.
Végezetül, elnök úr, kérem, engedje meg, remélem, nem lépem túl a részletes vita műfaját, de itt elhangzott a kormánypárti képviselőktől olyan kifogás, hogy az ellenzéki pártok a módosító indítványaikban miért jelölik meg forrásként a nemzeti konzultációra elkülönített összegeket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a nemzeti konzultációval, amennyiben amögött valós szándék húzódik meg, nincsen semmiféle gond. Azt tudom javasolni, hogy ha önök a jövőben is meg kívánják kérdezni az állampolgárokat közvetlenül a véleményükről, az álláspontjukról, akkor ezt tegyék meg online módon, ami jóval kevesebbe kerül és jobban is követhető, tudjuk ellenőrizni, hogy valóban milyen adatok érkeztek be, illetve lenne még egy javaslatom, hogy kérdezzük meg őket arról, hogy vajon mit gondolnak az eva átalakításáról, illetve mit gondolnak a 25 százalékos áfáról. Úgy gondolom, hogy aktívak lennének ebben a nemzeti konzultációban a választópolgárok.
Végezetül még egy kormánypárti módosítóra szeretnék reagálni. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy hétfőn az önkormányzati bizottság ülésén mint kés a vajon úgy ment át az a módosító javaslat a kormánypárti többségen, amely másfél milliárd forintot szánna a jövő évben a Ferenciek tere felújítására, illetve szintén másfél milliárd forintot egy kelet-pesti tornacsarnok felépítésére. Önök nagyon sokszor elmondták ebben a vitában is, hogy sajnos önök jó szándékuk ellenére sem tudnak többet adni a költségvetésben, bár nagyon szeretnék, ha többet tudnának adni különböző célokra, szociális, oktatási és egyéb célokra, de a költségvetési keret sajnos nem engedi meg.
Nagyon szeretném megkérdezni Rogán képviselő urat, illetve Riz Levente képviselő urat, hogy a gazdasági szabadságharc pontosan melyik frontján fog csatába állni a szépen felújított Ferenciek tere, illetve a tornacsarnok.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogunk beállni egy demagóg érvelésrendszerbe, de mindenképpen azt gondoljuk, hogy ha szűkösek a források, akkor meg kell tudnunk határozni a prioritásokat. Amennyiben ezek a módosítók át fognak menni, akkor ugyanis a leszakadó térségek hátrányára önök pusztán presztízsberuházásokat fognak támogatni, ami semmiképpen nem a gazdasági szabadságharcot mutatja nekünk, sokkal inkább azt, hogy van néhány erős lobbista a Fidesz-frakcióban, akik mindent át tudnak nyomni. Kérem, ne támogassák azokat a módosítókat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem