NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban elég szűk, ahogyan már mondtam is, módosító javaslatonként csak 13 másodperces lehetőséget kaptunk a részletes vitában mi, jobbikosok, ezért így megtoldottam a Házszabály biztosította lehetőséggel még 5 perccel, hogy érveljek, és ahogyan mondtam, egy szent cél érdekében is szeretnék síkra szállni, de mielőtt erre rátérek, még egy módosító javaslatról mindenképpen szeretnék néhány szót szólni, amit Pörzse Sándor képviselőtársammal nyújtottunk be, hiszen meglehetősen elnagyolt a költségvetés, ami a média területét érinti. Egyetlen sorral intézik el a teljes közmédiát és a médiaszabályozást. Még tavaly például benne volt, hogy a Magyar Rádió Zenekarára 1 milliárd forintot kell fordítani, most egyetlenegy sorban szerepel, hogy 64,8 milliárd forint, tehát a törvényi minimum, ami a közmédiának, illetve az MTI-nek is jár.
Mi azt gondoljuk, egy céltámogatást szükséges lenne átcsoportosítani, méghozzá a történelmi filmek érdekében, ahogyan az előző Orbán-kormánynál is voltak, bár eléggé szűk költségvetésű, de mégiscsak talán egészen jó Koltay-filmek, valamiféle ilyen irányba szeretnénk megint elmozdulni, ezért egy szerény 500 millió forintot történelmi tematikájú, fikciós műsorgyártás támogatására tartunk szükségesnek, hiszen régi elmaradása a magyar közszolgálati médiának hazánk fordulatokban és a jelen nemzedék számára is hasznos példákban gazdag történelmének feldolgozása. Történelmünk számos dicsőséges eseményét, például a pozsonyi csatát vagy a Rongyos Gárdát nem ismerjük kellő mértékben, és a legmodernebb formában fikciós feldolgozásuk talán segíthet a csorba kiküszöbölésében.
Ez a két megjelölt téma már csak az indokolásban került megjelölésre, ami talán a legnagyobb szívügyünk és legnagyobb elmaradásunk, bár pont Pörzse Sándor Csillagösvényen című dokumentumfilm-sorozatában volt egy némileg már játékfilmes jelenetekkel is díszített rész, fejezet, ami a Rongyos Gárdáról szólt, mégis azt látjuk, hogy hatalmas elmaradások vannak ezen a téren, ezért tehát szükségesnek tartjuk, hogy valami változás történjen a történelmi filmek terén.
Végül pedig, ahogy ígértem, egy szent cél, hiszen tavaly Bana Tibor frakciótársam javaslatára a szentgotthárdi barokk templom felújítására 100 millió forintot megszavazott az Országgyűlés, bár a megszorítások miatt nemes egyszerűséggel csak 82 milliót fizettek ki, de most mégis bátorkodunk egy újabb hasonló, de még építőbb javaslattal előállni.
Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök vezetésével Vácott már évekkel ezelőtt megkezdték a hősök emléktemploma építését. Az első Orbán-kormány idején, 2002 tavaszán megszavaztak a templom építésére 50 millió forintot, de a kormányváltás után az MSZP szépen eltüntette ezt az összeget is. Nos, Csuka Tamás Hering Józsefnek adott interjújában, amely a kuruc.info hírportálján jelent meg, a templomépítés terveiről, ötletéről a következőképp nyilatkozott, idézem: “A hősök emléktemplomának gondolata akkor ötlött fel bennem, amikor megválasztottak tábori püspöknek. Minden tisztességes hadseregnek és tábori lelkészi szolgálatnak van helyőrségi temploma. A Magyar Honvédségen belül ezért úgy gondoltuk, nekünk is legyen egy közös, minden felekezetet szolgáló helyőrségi templomunk. Az alapkőletételre is sor került az egykori budai katonai helyőrségi templom, a várnegyedbeli Mária Magdolna templom megmaradt tornyának közelében, ám pénzhiányra való hivatkozás miatt nem épülhetett fel. Arra gondoltam, hogy a mi váci református gyülekezetünknek úgyis szüksége van templomra, ahol a Bocskaiaktól kezdve a Rákócziakon keresztül minden nagy magyar katonai hős emlékére elhelyezhetjük a méltó táblát.”
A templom a tervek szerint multifunkcionális lenne, de az idő rövidsége miatt nem térnék most ki ennek a pontos terveire és felépítésére, mindenesetre zarándokhellyé is válhatna ez a templom, a hősök emléktemploma, amelynek megvalósításához megnyerte 17 tekintélyes szervezet erkölcsi támogatását, többek között a Politikai Elítéltek Közösségét, különböző lovag- és vitézrendeket, valamint a Magyar Politikai Foglyok Bajtársi Szövetségét.
Csuka Tamás elmondása szerint a kisgazda Szabó János vezette Honvédelmi Minisztérium, személy szerint Terenyei Tamás közigazgatási államtitkár volt, aki támogatta a váci hősök emléktemplomának építésére vonatkozó elképzelésüket, már csak azért is, mert közölték vele, hogy a templomban katonai ünnepségeket is lehet majd tartani, csakhogy az elképzelés felvetése után az SZDSZ-MSZP-társulat került ugyebár kormányra.
Nos, a következő a templom építésének a jelenlegi helyzete. 120 millió forintba került az építkezés, 60 milliós tartozás van, ha ezt rendeznék, akkor már a szerkezetkész templom befejezését a hívek adományaiból megoldanák. Ezért kérem tisztelettel a támogatásukat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
(20.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem