VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Habár hét végén volt a szociális munka napja, és hétfőn több ilyen tárgyú napirend utáni beszéd is volt, ezért gondoltam azt, hogy nem árt az, ha mindennap hangsúlyozzuk itt, a tisztelt Házban, hogy vannak emberek, akik eléggé nagy társadalmi szolidaritás iránti vágyból, illetve abból az elhatározásból, hogy nekünk együtt kell élnünk békében ebben a társadalomban, és segíteni kell másokon, nagyon súlyos lelki traumákat és nagyon súlyos anyagi helyzetet is vállalnak föl magukra.
A Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete 1997-ben hirdette meg a szociális akció nemzetközi napját, és ennek kapcsán egy alulról szerveződő mozgalom érte el, hogy Magyarországon is megünnepeljük azt.
Tisztelt Országgyűlés! Amikor e Ház falai között ülésnapról ülésnapra az embereket egyre cudarabbul érintő társadalmi problémákról esik szó, a szociális munka világnapja alkalmából gondoljunk azokra is, akik áldozatkészségükkel és szakértelmükkel elhivatottan járulnak hozzá a szükséget és nélkülözést szenvedőknek nyújtó kötelező állami feladatokhoz. És ők azok, akik nélkül az önkormányzatok és a civil szervezetek önként vállalt társadalmi segítségnyújtása sem valósulhatna meg.
Az LMP azért tartja kiemelten fontosnak a szociális ellátások területén végzett munka és a szociális szakmák társadalmi elismerését, mert az ő feladatuk pont azoknak az embereknek a segítése, akiket a lecsúszás veszélye fenyeget, munkahelyük, lakhatásuk elvesztése, vagy akik már a mindennapokban tudják és tapasztalják meg, mit jelent szegénységben élni, és milyen következményekkel járhat a társadalmi kirekesztés, a közösségből való kiszorulás. Emlékezzünk meg arról, hogy az LMP volt az egyetlen, amely a szegénység elleni világnap alkalmában minden egyes parlamenti felszólalásában erről a szegénység elleni küzdelemről emlékezett meg.
Fejet kell hajtanunk akkor, amikor egyre nehezebben és egyre kevésbé hatékonyan működő infrastruktúra és intézményrendszer kapcsán nézünk szét a szociális szférában, hiszen ezeknek a szociális dolgozóknak a mindennapi munkakörülményei válnak egyre nehezebbé. A szociális szakemberek fizetése finoman szólva sem tartozik a magas kategóriába. Nem ritka, hogy ők maguk is alapvető megélhetési problémákkal küszködnek. Ez is az oka, hogy a szociális szakemberek között a munkának még nincs meg az a presztízse, és nincs meg az a vágy, hogy ha valaki ilyen szakon végez, be is menjen az ellátórendszerbe, el is végezze azt a munkát, hiszen alulértékeli a kormányzat és az állam azt a társadalmi munkát, amit ők végeznek.
A folyamatosan csökkenő normatívák, költségvetési és fenntartói támogatások kapcsán meg kell emlékeznünk arról, hogy a Fidesz-kormány a költségvetésben ismét nominálértéken hagyja a normatívákat, ezzel pedig reálértéken csökkennek.
Rengeteg időt és energiát emészt fel az adminisztráció. A szociális munkások nem tudnak az érdemi szociális kérdésekkel foglalkozni, a papírmunkával kell hogy foglalkozzanak.
Épp a minap történt egy eléggé súlyos eset, amikor egy szociális munkás, jelesül a Pumukli becenévre hallgató szociális munkás a szociális munka, a szakma etikai kódexe alapján cselekedett, amely kimondja, hogy a szociális munkát végző joga és kötelessége a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét felhívni mindarra, amiben a kormányzat, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért, illetve amiben meggátolják ezek enyhítését. Itt egy szociális munkás fellépett a Józsefváros kirekesztő politikája ellen, és a döntéshozók ahelyett, hogy megfogadták volna ezt a javaslatot, eléggé problematikus módon szerintem jogi útra terelődött az ügy.
Én nem a bíróságokról szeretnék szólni, hanem arról, hogy ha a szociális munkás kiáll azért, amit ő a hitében vall, akkor az államnak nem büntetnie kellene. Ezért kapta ez a szociális munkás a képzést, az adófizetők ezért fektették bele a pénzüket, hogy ő a társadalmat segítse. Ő a véleményével a társadalmat segítené, és a szociális szakma egésze elvárja, hogy az állam anyagilag is hálálja meg az ő munkájukat, ne pedig különböző úton-módon csak nehezítse az ő helyzetüket.
Köszönöm a szót és a figyelmet. (Taps.)
