DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Itt Ipkovich képviselő úrnak a megbékélésre vonatkozó kitételére szeretnék csak reagálni. Azt gondolom, hogy rendkívül szerencsétlen több okból is a “megbékélés” szót itt egyáltalán képbe hozni. Tudja, képviselő úr, annak idején, 1945 után nagyon helyesen a holokauszttal kapcsolatban sem a megbékélés szó hangzott el… (Dr. Gyüre Csaba nevet.) - nem gondolom, hogy ez nevetséges lenne, Gyüre képviselőtársam! (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Félreértés volt!) -, hanem egy történelmi traumával kapcsolatos igazságtétel, illetve a trauma feldolgozása. És ez azért nagyon fontos, mert pontosan azért várhatjuk azt el, hogy a holokauszttal kapcsolatban is nagyon világos legyen, hogy milyen alapvető erkölcsi normák sérültek, mert nem a megbékélésről kezdtek el ’45 után a demokráciák vezetői papolni, hanem egy világos cezúrát húztak.
Ehhez képest Magyarországon a kommunizmus bukása után azt élte meg a magyar társadalom, hogy nagyon sokan, akik működtetői voltak a diktatúrának, a rendszervártás nyertesei lettek, míg nagyon sokan, akik elszenvedői voltak a diktatúrának, hosszú éveket töltöttek börtönben, munkatáborokban, kitelepítve, adott esetben pusztán “csak” ellopták a gyermekkorukat, azok az emberek vesztesei lettek a rendszerváltásnak. Mondom ezt úgy, hogy pontosan tudom - és én magam hívtam fel a figyelmet arra -, hogy nyilvánvalóan ezeket a sebeket a szónak, ha úgy tetszik, a materiális értelmében begyógyítani nem fogja ez a törvényjavaslat, de egy nagyon fontos erkölcsi cezúrát meg tud vonni. Nem lehet megbékélésről beszélni addig, amíg a barikád két oldalán állók életútja ’89 után, hogy úgy mondjam, nem felelt meg egy demokrácia erkölcsi mércéjének. Nem megbékélésről kell beszélni, mert nem békétlenséggel állunk szemben, hanem arról, hogy tegyük helyre a dolgokat. (Taps az LMP soraiból.)
