SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN
SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN
SZÓLLÁTH TIBOR ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Én egy kicsit szomorúan hallgatom ezt a vitát, de én egy másik részéhez szeretnék hozzászólni. Itt most ’56-ról beszélünk, és nyilván a törvénytervezet is erről szól, de szeretném fölhívni a figyelmet egy másik olyan időszakra, amivel én, nem azt mondom, hogy naponta, de mostanában sűrűn találkozom. Én olyan vidékről származom, amihez a hortobágyi munkatáborok világa elég közel van, és példának okáért abban a szerencsétlen helyzetben vannak, hogy sohasem ítélte el őket senki. Nem történt más velük, mint egyik napról a másikra kilakoltatták őket, elvitték a helyszínre, ott elégették az összes irataikat, és közölték velük, hogy ők itt fognak megdögleni. Ezek az emberek méltatlan körülmények között vannak a mai napig, soha senki nem kért tőlük elnézést, és én azt gondolom, hogyha egy picit kinyitjuk ezt a világot, akkor nem megbántva ’56 emlékét, de nyissuk egy kicsit tágabbra ezt az ajtót, hiszen ebben a csoportban már szinte maroknyian vannak, csak azok élhetnek még, akik gyerekként kerültek ebbe a szituációba, és én azt gondolom, hogy érdemes lenne az ő helyzetükkel foglalkozni, és valamilyen formában kezelni is kellene.
A másik, amivel én kezdtem, a szomorúságom. Nyilván abból fakad ez a méltatlan vita, hogy ez a kádári időszakban arról szólt, hogy nem kell erről beszélni, mert majd lesz valahogy. Sosem beszélte ki ez a társadalom ezeket a problémákat, kell róla beszélni, azt hiszem, egy kicsit más hangnemben szerencsésebb lenne. Én nem bántok meg senkit sem, de azt gondolom, hogy maga ’56-nak a szellemisége többet érdemel annál, mint hogy ilyen hangnemben beszéljünk. Szeretném kérni önöket, szeretném kérni képviselőtársaimat, hogy nyissuk szélesebbre egy kicsit ezt a kaput, pár százan élnek még azokból az emberekből, akik a hortobágyi munkatáborban gyakorlatilag áldozatként szerepeltek, és nem azért a pár évért, amit ott eltöltöttek. Én beszélek ezekkel az emberekkel, a mai napig remegnek, nem mernek a mai napig megnyilatkozni. Nálunk megjelent egy könyv egy túlélővel, és attól volt kétségbe esve, hogy mi fog vele történni, hogy ez a könyv egyáltalán nyilvánosságra kerülhetett. Azt kérem önmagunktól, hogy foglalkozzunk ezzel (Az elnök csenget.), mert szerintem ez egy becsületbeli ügy.
Köszönöm a meghallgatást.
