DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor ön volt a polgármester az V. kerületben 2002 és 2006 között, akkor a Becsület nevű, nyíltan és vállaltan neonáci rendezvényeket a szocialista kormány rendre engedélyezte. Akkor egyetlen interpellációt se adott be képviselő úr ebben a tárgykörben. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Továbbá a szocialista kormányok alatt nyíltan neonáci szervezetek más esetekben is szabadon vonulhattak, és ön, képviselő úr, egyetlenegyszer sem emelte fel a parlamentben emiatt a szavát. Ezzel szemben ilyen rendezvényekre nem került sor sem az első, 1998 és 2002 közötti, sem pedig a mostani polgári kormány működése idején. A nemzeti együttműködés kormánya ugyanis soha nem fogja eltűrni az ilyen megnyilvánulásokat, az ilyen rendezvényeket.
Ami az interpellációjában feltett kérdéseket illeti; az első kérdés: az ön által említett 2011. szeptember 23-ai rendezvény kapcsán rendőri intézkedésre okot adó esemény nem történt, a rendezvény időtartama alatt, illetőleg a befejezést követő napokban állampolgári bejelentés, panasz ezzel kapcsolatban nem érkezett. 2011. szeptember 25-én elektronikus úton keresték meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságot azzal a kérdéssel, hogy “indított-e eljárást közösség elleni izgatás gyanúja miatt a rendőrség azután, hogy a palesztin állam ügye melletti pénteki tüntetésen több antiszemita rigmus is felhangzott”. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya a fenti kérdésre azt a tájékoztatást adta, hogy a rendőrség a rendezvény során rendbontást nem tapasztalt, állampolgári bejelentés, illetve panasz ez idáig ezzel kapcsolatban nem érkezett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendelkezésre álló felvételeket elemzi és értékeli. A fenti kérdésben megfogalmazottak miatt a rendőrség büntetőeljárást nem rendelt el, nyomozást nem rendelt el, arra okot adó körülményt nem tárt fel.
Ami a második kérdését illeti, képviselő úr: a korábbi ügyben rendelkezésre álló adatok szerint azért tett feljelentést egy személy, mert 2010. november 16-án 17 óra 48 perckor a Budapest V., Kossuth tér mellett fekvő Károlyi Mihály-szobornál tartott megemlékezés alkalmával - állítása szerint - ismeretlen személyek szidalmazni kezdték, majd fizikai erőszakot alkalmazva elvezették az emlékműtől. A nyomozás során tett intézkedések, nyomozási cselekmények alapján az elkövetők személyét beazonosítani nem volt mód, ezért az eljáró hatóság - mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható - a nyomozást felfüggesztette.
Kérem képviselő urat, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem