DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért emelkedtem ismételten szólásra, mert a vezérszónoki beszédemben nem tudtam minden olyan fontos elemet elmondani, ami még az egész végrehajtási területet jellemzi anomáliaként, illetve felvetnék néhány konkrét további javaslatot is.
Először talán kezdeném azzal, amit abban a körben mondtam, hogy a jobbikos képviselőtársaim benyújtottak nemrégiben a Ház elé 3878., illetve 3879. számon két törvényjavaslatot. A számokat akkor azért mondom, hogy az államtitkár úr fel tudja jegyezni. Remélem, hogy ezt is teszi éppen a gépén. Tehát mindkét javaslat a végrehajtási törvény módosítására irányul. Mind a kettő nagyon fontos, helyesebben: az egyik a végrehajtási jutalék kérdéskört elemzi, ez Bertha Szilvia, Lenhardt Balázs és Z. Kárpát Dániel önálló törvényjavaslata volt, amit lesöpörtek az alkotmányügyi bizottságban. Mi volt a lényege: a végrehajtási jutalékot maximáljuk be 2 százalékba, a végrehajtási érték 2 százalékába, ez az adósok százezreit tudná abban a válsághelyzetben, amikor el kellett szenvednünk a végrehajtást… - hangsúlyozom, önhibán kívüli adósokról beszélek, ebben a körben kifejezetten sokat segítenek rajtuk.
A javaslat másik része: a Vht. 170. § (3) bekezdéseként javasolna egy új rendelkezést, amelynek röviden az a lényege, hogy ha a jelzálog alapján a jelzáloggal biztosított ingatlan végrehajtására kerül sor, és az ingatlan végrehajtására sor kerül, tehát elveszti a legnagyobb vagyontárgyát, a legbecsesebb kincsét, egy család a feje fölül, nem akarom, hogy mi alól kihúzzák a lakást, akkor ne folyjék tovább, szűnjön meg ez a követelés. Tehát ha elvesztette a szerencsétlen a lakását, megint csak önhibán kívüli rezsimről beszélek, tehát a szélhámos vállalkozónál, aki ötven másik embert átvert, kíméletlenül hajtsuk végre az utolsó centiig, az utolsó nadrágszíjig, de az önhibán kívüli adósok körében határozottan javaslom, hogy ezt a módosítást karolják fel, 3878. számon futott ez az önálló törvényjavaslat, amely szintén nem került tárgysorozatba-vételre. Most, ahogy nézem a 170. §-t, belépett egy új (3) bekezdés, de az nem ezzel foglalkozik, tehát a 170. § (4) bekezdéseként kiváló lenne ez a rendelkezés, amit a javaslók előterjesztettek.
Továbbmenve, van egy nagyon nagy anomália a végrehajtási rezsimben, mégpedig ez a következő. Ha a gazdálkodó szervezetekkel szemben jogerős ítéletet sikerül kiharcolni, akkor az eddigi rendszerben az egy évvel megelőző időszakig a végrehajtási lap kiállítása előtt azonnali beszedési megbízással szépen elmehettem a saját bankomhoz, amely megkereste az adós bankját és levette, szépen leemelte, leinkasszálta a jogerős ítéletben foglalt összeget.
(11.40)
Ez a rendszer lényegében tavaly óta megszűnt, ami egyszerűen elfogadhatatlan, és most olyan helyzetben vagyunk - elmondok egy konkrét esetet, és azért ez sajnos tanulságos, és kérem, hogy a kormánypárti oldalon azért gondoljanak bele mélyebben ennek a jelentésébe -, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel nyertünk egy jogerős ítéletet, amely ügynökség még az előző vészkorszak, a nemzetpolitikai vészkorszak 8 éves időszaka alatti időszakban úgy járt el tipikusan az európai uniós pályázaton pályázó magyar vállalkozásokkal szemben, hogy akik nem voltak úgymond körön belüliek, azokat addig csesztették - a csúnya szóért elnézést -, addig indítottak szabálytalansági eljárást, amíg valamit találtak, márpedig nyilván lehet találni, mert több száz oldalas feltételek vannak, és mondjuk, jelen esetben itt egy képzési programot teljesítő magyar vállalkozásnak nem fizették ki az EU-támogatást, arra hivatkozva, hogy szabálytalanul jártak el. Nem jártak el így, a bíróság jogerősen megállapította. Mi történt? Felszólítottuk a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, hogy szíveskedjenek megfizetni, önként hajtsák végre a Magyar Köztársaság rájuk is vonatkozó ítéletét. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közölte, hogy nem hajtja végre ezt az ítéletet, nem fizeti meg.
Ez a gyakorlat kísértetiesen emlékeztet a Gergényi Péter egykori budapesti rendőrfőkapitány által működtetett rendőrség időszakára, amikor szintén károsult, meghurcolt tüntetők számára megítélt kártérítéseket nem fizettek ki, de akkor be tudtam inkasszálni, akkor még jobb idők voltak, azonnal beszedési megbízással be tudtam szedni a rendőrség számlájáról a jogerős ítélet szerinti összeget. Most nem tudom beszedni. Most nem tudom beszedni, be kell nyújtani a végrehajtási lapot, be kell állni a sorba, és majd ki tudja, mikor méltóztatik az elsőfokú bíróság kiállítani a végrehajtási lapot, majd a végrehajtó jelentkezik a végrehajtásiköltség-előlegért s a többi, s a többi, és közben a magyar vállalkozás tönkremegy.
Nem az egyedi ügy jellegénél fogva mondom, de azért mégiscsak megengedhetetlen, hogy egy magyar állami szerv megteszi azt a rendkívül nagy arcátlanságot, hogy nem fizet ki egy jogerős ítéletet. Jelezték, hogy felülvizsgálattal kívánnak élni, és addig meg nem fizetnek. Csakhogy - bocsánat - mikor lehet végrehajtás-felfüggesztést kérni? Amikor a végrehajtás elmaradása nagyobb hátránnyal járna, mint a végrehajtás bekövetkezése. Bocsánat, mondják már meg, hogy egy állami szervtől, mondjuk, néhány millió forint kifizetése miért járna nagyobb veszteséggel, mintsem az, hogy egy kis magyar vállalkozás az utolsó szalmaszálként juthatna hozzá az évek óta visszatartott összeghez. Tehát felháborító a dolog. Úgyhogy én az egész modellben nagyon határozottan javaslom, hogy hozzuk vissza ezt az inkasszó-, előzetes inkasszórendszert. Nem is értem egyszerűen, hogy ezt miért vették ki. Ez tényleg nagyon megnehezíti a hitelezők életét.
Visszatérnék az önhibás adós fogalmára: önhibás és nem önhibás adós. Én egyszerűen most ezúton javaslom azt, hogy nagyon erőteljesen gondolkodjunk el azon, és biztatnám erre az államtitkár urat és az igazságügyi tárcát, hogy építsük be a végrehajtási törvénybe ezt a kettősséget. Mit értünk ez alatt? Az önhibás adós alatt azt értjük, aki tényleg egy jogerős ítéletben foglalt kötelezettségének vagy szerződéses kötelezettségének nem tesz eleget csalárd módon vagy nem csalárd módon, de a lényeg az, hogy vele szemben egy jogerős ítélet születik, fizetnie kell. Az önhibán kívüli adós fogalmába tulajdonképpen én jelenleg a legmarkánsabban a devizahiteleseket tenném, akikre ezt tényleg nem lehet elmondani, tehát ők jóhiszeműen bíztak abban, hogy majd egy kedvező kamatozással tudnak lakáshoz jutni, mertek nagyot álmodni - ki ne mert volna? -, tényleg komolyan felpörgött az emberekben az a vágy, hogy lakáshoz jussanak, és ennek megitták a levét, sok esetben elvesztették a lakásukat. Az egész végrehajtási rendszerben át kellene vezetni ezt a kettősséget, és gyakorlatilag mindenütt, ahol lehet, ugyan ők is el kell hogy szenvedjék a végrehajtást sajnos, bár nem kellene hogy elszenvedjék, mert szerintünk totális moratóriumot kellene hozni velük szemben, de ha mégis folyik ilyen végrehajtás, akkor egy méltányosabb rezsimbe kerüljenek. Egy jó ötlet lehet például az, hogyha a polgári perrendtartásba emeljük be például azt a rendelkezést, hogy az ítélethozatal során az eljáró bírónak, amikor dönt a kereset tárgyában, és megállapítja mondjuk, az alperes fizetési kötelezettségét, akkor egyidejűleg rendelkezzen arról is, hogy az ügy összes körülményére figyelemmel a végrehajtás során önhibás adós kategóriába tartozó alperesről legyen szó vagy önhibán kívüli adósról legyen szó. Szerintem ezt egy bíró, egy felelős bíró helyes, jó mérlegeléssel képes lehet elvégezni. Tehát tegyük a kötelezettségévé, emeljük be az anyagi jogszabályokba, és egyben tegyük bele az eljárási jogszabályokba ezt az előírást. Így már meglehet, ez az emberségesebb bánásmód is megvalósulhat.
Aztán szeretnék azért szólni arról is, hogy a végrehajtás nemcsak országon belül, hazánkon belül okozhat gondot, hanem határokon átlépő rendszerben is. Szintén saját gyakorlatból mondom: jogerős ítélettel sikerült egy lakásérvénytelenségi perben sikerrel járnunk, egy idős nénit a szomszédsága különböző eszközökkel gyakorlatilag rábírt arra, hogy feltűnően értékaránytalan ellenérték mellett adja el nekik a lakását; egy rokon megtámadta ezeket a szerződéseket, és tudtuk érvényteleníteni, visszakerült az ingatlan. Megszületett a jogerős ítélet többmilliós fizetési kötelezettséggel. Időközben az elmarasztalt alperesek kiköltöztek Angliába, Nagy-Britanniába, és van egy jogerős ítéletünk ugyan, de megkezdhettük a nem túl könnyű, sőt mi több, kifejezetten kanosszajárásnak minősülő európai uniós végrehajtás útvesztőit járni, amelyben gyakorlatilag egy végtelenített hosszú eljárásban vagyunk, gyakorlatilag az eredményesség legkisebb lehetősége nélkül.
Az Európai Unió ezen a téren tehát nem működik. Egyébként is nekünk általában az a problémánk az Európai Unióval, hogy ott működik, ahol nem kéne, és ott nem működik, ahol kellene. Itt kifejezetten kellene hogy működjön, ha már tényleg egységes térségről beszélünk, akkor tegyük már lehetővé azt, hogy igenis egy uniós polgár…. De egyszerűbbet mondom: mondjuk, Erdély és a csonka ország viszonylatában. Mondjuk, egy erdélyi vállalkozás megrendel Magyarországról valamilyen terméket vagy szolgáltatást, és mondjuk, az itteni vállalkozó csalárd módon jár el, nem teljesít, felvette az előleget, eltűnik, akkor gyakorlatilag megindul egy európai uniós végrehajtás, azzal lehet csak behajtani sajnos. Szívem szerint én ezt a problémát egyszerűbben oldanám meg, de hát nem kell ezeket a határokat feltétlenül öröknek és megváltoztathatatlannak tekinteni, amelyek jelenleg Erdélyt és Magyarországot elválasztják - bízunk benne, hogy a székely önrendelkezési törekvések majd csattanós választ adnak mindenkinek, akik lezártnak tekintik a magyar ügyet Európában. Mindenesetre anomáliák vannak ezen a téren is.
Még egyet szeretnék kiemelni: a javaslat 30. §-a tárgyalja az elektronikus árverés, illetve a folyamatos árverés témakörét, ami egy nagyon jó ötlet, arról szól, hogy ne kelljen külön a végrehajtónak kitűzni árverést, nem jelenünk meg, új árverés s a többi - egy több hónapos folyamat egy-egy ilyen árverés kitűzése -, hanem egy folyamatos felületen, egy internetes felületen egyfajta árverező fórum működik. Itt viszont az a szabály szerepel, hogy a minimum 35 százalékot, tehát ha a licitérték vagy a megállapított végrehajtási ügyérték legalább 35 százalékát valaki megfizeti, azzal már elviheti az ingatlant, ha jól értem a szabályt. Ez szerintünk nem jó, tehát itt minimum 50 százalékra kellene emelni ezt az alsó küszöbértéket, így lenne igazán egészségesebb ez a történet.
Ezekkel a szempontokkal szerettem volna kiegészíteni ezt a javaslatot, amellyel kapcsolatban még egyszer azt tudom mondani, hogy egy jó irányba tett lépés, de mivel nagyon komplex problémáról van szó, és nagyon sok sebből vérzik a végrehajtás rendszere Magyarországon, élén ezzel a sajnos szakmailag is sok esetben alkalmatlan, sok esetben korrupt és sok esetben bűnözői körökkel együttműködő végrehajtói rendszerrel - természetesen tisztelet a kivételnek -, így sokkal komplexebb megoldásokat is kell adni. Ezért kérem az államtitkár urat, hogy legyen nyitott ezekre a felvetéseinkre, legyen nyitott a módosító javaslataink befogadására, és akkor ennek fényében tudjuk mi is függővé tenni azt, hogy tudjuk-e a javaslatot a végső formájában támogatni vagy sem.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
