DR. DORKOTA LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. DORKOTA LAJOS
DR. DORKOTA LAJOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Pál képviselő úr felvetésére reagálnék röviden. Valójában ’90 óta egyre kevesebb forrást kaptak a feladataikra az önkormányzatok - ez tény. Ugyanakkor az MSZP-kormányok idején gyorsítottak ezen a folyamaton, s annyit vontak el az önkormányzatoktól, hogy a kötelező feladataikat már nem tudták ellátni, csak hitelből. Ezért tart ott minden önkormányzat, és a Jobbiknak is üzenem innen, hogy minél nagyobb volt egy város, annál jobban eladósodott (Hegedűs Lorántné közbeszól.), hiszen középiskolák kistelepülésen általában nem működnek, ezért a kistelepülésekről a gyerekeket a szülők behordták a városokba, és mivel a fejkvóta nem volt elegendő forrás a működéshez, ezért az önkormányzatok ezt saját zsebből kiegészítették - az elmúlt években ez már több mint 50 százalékot tett ki -, így aztán jelentősen azért adósodtak el, mert elláttak egy kötelező állami feladatot.
Az új önkormányzati törvény szétválasztja az állami és az önkormányzati feladatokat, deklarálja, és azt mondja, hogy ami állami feladat, ahhoz az állam forrást biztosít, és értelemszerűen elvárja annak a megfelelő teljesítését. Nem kell úgy járni, hogy egy iskolában ne legyen tankönyv vagy fűtés, ez kell, és az állam biztosítani fogja.
Ami pedig a jegyzőket illeti, a törvényességi felügyelet visszaállításánál jól látszik, hogy a kistelepülési jegyző - és itt nem kívánom őket negatívan minősíteni - nem rendelkezik megfelelő tudással minden területen, éppen ezért a törvényességi felügyelet rendszeresen jelez és észrevételeket tesz. Én Fejér megyei vagyok, ott 108 település van, jól látom kormánymegbízottként is, hogy mennyi problémánk van a kistelepülések törvényes működésével, éppen ezért szükséges a törvényességi ellenőrzés fokozása, azért, hogy a településen élők is megfelelő rendeleteket és határozatokat tudjanak kapni, amit végre tudnak hajtani.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem