ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Göndör István képviselőtársam, próbáljunk meg együtt gondolkodni, mert ön úgy fogalmazott, hogy ha elveszik a feladatot, vele együtt elveszik a forrást is. Ön is nagyon jól tudja, a feladatoknál idáig úgy volt, hogy ami normatívát kapott, az általában soha nem volt elég, tehát az önkormányzatnak hozzá kellett tennie. Tehát ha elmegy most a feladat, akkor legalább az a forrása ott marad, amit idáig hozzá kellett tennie, merthogy egyébként az állam a normatívát nem adta. Próbáljuk meg együtt értelmezni a dolgot!
A másik ilyen a tűzoltóság kérdése. Képviselőtársam! Ön is nagyon jól tudja, hogy térségi társulásonként, általában ott, ahol város van a társuláson belül, ott van tűzoltóság. Egyébként a kistelepüléseken van egy önkéntes tűzoltóság, de a tűzoltóság ezután is ott marad, ahol volt, csak állami irányítás alatt. Tehát ha a patak fél órán belül kiönt, idáig is a polgármesterrel az élen az egész település ott volt, aztán próbálták védeni, ami védhető volt.
Ne próbáljon meg ebbe most olyan dolgot belemagyarázni, minthogyha minden településen lett volna tűzoltóság, mert nem volt, idáig sem volt egyébként.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem