FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy abban egyetértünk mindannyian ebben a teremben, hogy a 1990-es rendszerváltás legnagyobb nyeresége Magyarországon az önkormányzatiság volt. De azt is tapasztaljuk, és gyakorló polgármesterként a polgármester-kollégáimmal is látjuk és érezzük, hogy az 1990-ben meghozott törvény ma már nem elégséges. Szükség van arra, hogy egy új törvényt alkosson meg a Magyar Országgyűlés annak érdekében, hogy ez a rendszer a következő évtizedekben is működni tudjon.
Én a törvénytervezet legnagyobb erényének azt tartom, hogy egzakt módon szétválasztja, mi az, ami állami feladat, és mi az, ami valódi önkormányzati feladat. Azt az elmúlt években megtapasztaltuk, hogy nagyon sok feladatot róttak az önkormányzatokra, ugyanakkor a muníció meg fogyott hozzá rendszeresen. Például a mi településünkön, Cegléden okmányiroda működik, 2006-ban még 36 millió forint támogatást kapott az iroda a működéséhez, 2010-ben már csak 13 millió forintot. Nyilván, ha ez egy speciális állami feladat, akkor jó dolognak tartom, ha ezt állami intézmény, mondjuk, a járási kormányhivatalok fogják ellátni.
Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy a törvénytervezet 12. §-a azt mondja, hogy a helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzat… - és egy csomó mindent felsorol a törvénytervezet. Én ezen feladatok közül is kiemelkedőnek tartom azt, hogy a közoktatás egy bizonyos szelete a tervezet szerint ott marad az önkormányzatoknál; az óvodai ellátásra gondolok itt elsősorban.
Ugyanakkor fontosnak tartom, és talán arra van hajlandóság, hogy módosító indítványként kerüljön be ebbe a paragrafusba a víz- és csatornarendszer működtetése és üzemeltetése is az önkormányzatokhoz. A választókerület, nyolc település polgármesterével sok-sok estét eltöltöttünk a törvénytervezettel kapcsolatosan, hogy mi az, ami jó lenne, mi az, amit meg kell változtatni, és hogyan változtassunk.
Itt hadd tegyek egy kitérőt: adtam be módosító indítványt a vonatkozásban, hogy a közös hivatal létrehozásának kötelezettsége ne kétezer főt, hanem ezer főt érintsen. A kistelepülések, azt gondolom - az én választókerületemben két ilyen kistelepülés működik - talán megérnék azt, hogy ezzel még külön foglalkozzunk.
Ugyanakkor azt is nagyon fontosnak tartom a törvénytervezetben, hogy nem zárja ki - sokan a kistérségekkel kapcsolatban sok-sok problémát fölvetettek, volt is gond a kistérségekkel, ha nem találták meg a megfelelő feladatukat - az önkormányzati társulások a jövőben is megmaradhatnak, és ezt nagyon fontosnak tartom, szabadon társulhatnak. Nem törvényerővel kell társulniuk, mint ahogy most kellett az önkormányzatoknak társulni, és bizony ez a továbbiakban is megmarad.
Én jó szívvel ajánlom a tisztelt Háznak, hogy támogassa ezt a törvénytervezetet, és jó szívvel ajánlom a képviselőtársaimnak, hogy amikor majd szavazunk a törvénytervezetről, akkor az “igen” gombot nyomják meg.
Köszönöm szíves figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem