HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mivel az előbb a képviselőtársaim a kormánypárti oldalról tényeket kértek tőlünk, akkor két-három tényt kénytelen vagyok felemlegetni.
Kövér László, a Ház elnöke lopakodó körzetesítésről beszélt, amikor négy évvel ezelőtt az MSZP a társulásokat elkezdte bevezetni. Azóta tudjuk, ebben az önkormányzati törvénytervezetben most már kötelező lesz a társulás, akármit mond Tállai államtitkár úr, mert 2 ezer főnként vagy 7 településenként kötelező lesz önkormányzati hivatalt létrehozni. Tehát ez egy tény.
Tény, hogy nem lesz pénz az államigazgatás fenntartására. Mert hiába mondják a képviselőtársaim, hogy jaj, de jó, hogy szétválasztjuk az önkormányzati meg az államigazgatási feladatokat, arra a problémánkra, hogy nem lesz pénz több a rendszerben, mint amit az önkormányzatok hozzátesznek az államigazgatás fenntartásához, azt a lyukat senki nem tömi be, erre soha nem kapunk választ.
Tény, hogy Navracsics miniszter úr a helyi hivatali ügyintézéssel kapcsolatban így nyilatkozott - tehát az sem igaz, amit önök állítanak, hogy igen, mindenhol meg fog maradni valamilyen szinten a hivatal -, hogy ez történhet akár mobil gyűjtéssel is, úgy, hogy hetente egyszer-kétszer körbemegy egy autó, akár a postával kötött szerződés keretében. Ez aztán a helyi ügyintézés - igaz? -, hogy egy postásautó egyszer-kétszer körbejár egy faluban!
Tény, hogy 1800 jegyző, 43 ezer köztisztviselő foglalkoztatása kérdőjeleződik meg. Na, ezek a tények, erre tessenek válaszolni! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem