SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy néhány szót még szóljak a törvényességi felügyeletről. Az általános vita előző szakaszában már említésre került ez a témakör is, azonban szeretnék ráerősíteni erre a problémára, nevezetesen a kormányhivatalok normapótlási lehetőségére. Belátjuk azt, hogy az elmúlt időszakban számos probléma adódott abból, hogy egy képviselő-testület nem tett eleget a törvényben foglalt kötelezettségeinek és ebből számos probléma adódott. Lukács képviselőtársam majd megerősít abban, ha jól tudom, akkor Esztergomban történt egy ilyen eset, ahol egy alkotmányellenesnek minősülő, ha jól emlékszem, szemétrendelet kapcsán számos jogsértés, jogsérelem érte a lakosokat, és ez az állapot nagyon sokáig fennmaradt. Mindenképpen úgy gondoljuk, hogy orvosolni kell ezt a problémát, azonban azt gondoljuk, hogy önök nem a megfelelő eszközt választották erre. Úgy gondoljuk, hogy nem egy jogállami eszközt választottak akkor, amikor egy választott testület mulasztását egy kormányzati szerv aktusával kívánják pótolni. Úgy gondolom, hogy egy megoldandó problémával állunk szemben, azonban nem a megfelelő megoldást választották önök.
Még egy problémára szeretném felhívni az önök figyelmét. Nagyon komoly kérdésnek tartjuk azt, hogy a helyi lakosok nem tudnak törvényességi felügyeletet kezdeményezni, ezért mi azt szeretnénk, és a koncepciónkban is ezt fektettük le, hogy a lakosság 5 százaléka kezdeményezhesse ezt a kormányhivatalnál, hiszen itt a helyi lakosok életét közvetlenül befolyásoló mulasztásokról van szó, és amennyiben a kormányhivatal nem indítaná meg ezt az eljárást, akkor adjuk meg a jogot a lakosságnak, hogy a bíróság rendelkezzen majd ebben a kérdésben. Kérem önöket, hogy fontolják meg ezt a javaslatunkat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem