BALÁZS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALÁZS JÓZSEF
BALÁZS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azzal szeretném kezdeni, mint több képviselőtársam itt az előzőekben, hogy nagyon sok félinformáció, nagyon sok tévinformáció kering az új köznevelési törvényről. Én az elmúlt időszakban a választókerületemben leültem pedagógusokkal, intézményvezetőkkel, és áttekintettük a törvény lehetőségeit. Örültek a konzultációnak, hiszen így nem médiából, nem rémhírekből informálódtak, hanem tényleg áttekintettük, hogy miről is szól az új köznevelési törvény tervezete.
Fontosnak tartom, hogy azok, akik végrehajtói lesznek a törvénynek, a köznevelési törvényt előrelépésnek, támogatandónak és az oktatás megújítása fontos állomásának tartják. Le is írták nekem, és ebből kiemelnék néhány fontos dolgot. Nagyon fontosnak tartják a pedagógusok, hogy a szolgáltatás, az eddig szolgáltató intézmény helyett egységes követelményrendszer lesz mind a diákok, mind a tanárok számára, az általános műveltség és a tárgyi tudás területén egységes követelményrendszer alakul ki. Ezáltal a jelenlegi tanszabadság helyett egy átjárhatóság kerül biztosításra.
Szintén rémhírként terjengett, különösen kistelepüléseken, hogy a 2 ezer fő alatti iskolák veszélybe kerülnek. Szeretném azt elmondani, hogy mondjuk, olyan kistelepülésen, ahol minden erejükkel megfeszülnek azért, hogy az iskolát fenntartsák, és azért imádkoznak, hogy a szegény önkormányzat másnap ki tudja-e fizetni a gázszámlát vagy nem, alig várják azt, hogy végre az állami fenntartás jöjjön, a biztonság és a stabilitás jöjjön.
(17.30)
Rémhír az is, hogy nem lesz alsó tagozat, megszűnnek a kistelepüléseken. A törvény világosan fogalmaz arról, hogy ahol legalább nyolc szülő igényli, ott működnie kell az alsó tagozatot ellátó tagiskolának.
Fontos az is, az előbb egy ellenzéki képviselőtársam mondta, hogy nem szerepel benne a pedagógushivatás megbecsülése, de éppen ők írták le, alá is írták, hogy örülnek, hogy végre az eddigieknél markánsabban, erőteljesebben szerepel a pedagógushivatás megbecsülése.
Döntően, akikkel én konzultáltam, kistelepülési, községi iskoláknak voltak a pedagógusai, intézményvezetői. Engedjék meg, hogy a pozitívumok mellett, amiket elmondtak, egy észrevételt is tegyek a törvénytervezettel kapcsolatosan. A jelenlegi iskolarendszerben nagyon sokfajta szerveződés jött létre az elmúlt években, intézményi társulások, többcélú kistérségi társulások, amelyek mögött eltérő nagyságú települések vannak, vagy olyan alapfokú művészeti iskolák, ahol egy-egy település a törvénytervezetben megjelent 2 ezer fős határnak az egyik alatta van, a másik fölötte van. Az egyik település szeretné majd saját maga működtetni az iskoláját, a másik kisebb, és ezáltal nem látják ezen intézményi társulásoknak a jövőjét. De ugyanez vonatkozik több helyen alapfokú zeneművészeti vagy művészeti iskolákra, ahol az a jellemző, hogy egy város a fenntartó, és sok tagiskola működik a környező községekben. Ezek olyan rendezendő dolgok, amelyeket szerintem a törvény végleges elfogadásakor vagy más kapcsolódó törvényekben világossá kell tennünk a jelenlegi intézményfenntartó többcélú kistérségi társulások irányába.
Összességében azt gondolom, én a pedagógusok véleményét tolmácsolva azt tudom mondani, hogy előrelépésnek, támogatandónak tartják, partnerként tekintenek az oktatási kormányzatra, és örülnek, hogy Magyarország megújításának, az oktatási rendszer megújításának részesei lehetnek.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem