DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor elkezdtük ennek a törvényjavaslatnak a vitáját, és az államtitkár asszony elmondta emlékezetes expozéját is, Klebelsbergre hivatkozott. Szerintem valóban fontos néhány összefoglaló gondolatot erről a dologról ejteni, este meg Kosáry Domokost, Benda Kálmánt, talán még Glatz Ferencet is a kezükbe venni.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A trianoni békediktátum miatt Magyarország nem költhetett hadikiadásra. Az országnak csökkentett volt a költségvetési lehetősége, belső átcsoportosításban is. Ebben a valóban belsőleg megbélyegzett helyzetben helyes döntés volt, hogy oktatásra és kultúrára nagyobb költségvetési figyelmet fordítottak, ami egyébként a mai számítási fogalomhasználati rendszerünk szerint a GDP 11,5 százalékát jelentette. Nyilván önök is olvasnak a magyar oktatásügyről átfogó elemzéseket, 4 százalékot költünk a GDP-ből oktatásra, ebben az Európai Unió felső középmezőnyébe tartozunk. Ugyanakkor el kell mondani, amit a képviselő úr az előbb felemlített, mert a mondatot folytassuk: amikor Magyarország felmondta a győri programmal, a fegyverkezési programmal azt, amit Trianon előírt, fél éven belül az oktatáskultúrára fordított GDP-arány 11,5 százalékról 4 százalék alá esett.
Tehát tisztelettel kérem, ne mondják, hogy a helyzet hasonló, mert akkor katasztrófa előtt áll Magyarország! Tudniillik, ha a helyzet hasonló, akkor egyharmadára fog esni az oktatási, kulturális költségvetés. Klebelsberg progresszív, kitűnő gondolkodású ember volt, de teljesen más katonai, teljesen más költségvetési körülmények között.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem