ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Ez után a bejelentés után áttérünk a következő napirendi pontunkra, ami a nemzeti köznevelésről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és majdan lezárása. A törvényjavaslatot T/4856. számon megismerhették.
Engedjék meg, hogy közben a Főtitkárság tájékoztatása szerinti meghívottak megérkezését üdvözölve köszöntsem a páholyban ülő vendégeinket, akik figyelemmel kísérik a mostani munkánkat.
Emlékeztetem egyúttal önöket, hogy a miniszteri expozé és a bizottsági vélemények, a vezérszónoki felszólalások a frakciók részéről már az általános vita előző napján elhangzottak, így ezekre nem kell hogy sort kerítsünk. Hétfőn az Országgyűlés az előterjesztés 8 órás időkeretben történő tárgyalásáról döntött, ebből a mai napon 3 órás időkeret áll majd a frakciók, illetve a független képviselők rendelkezésére.
Felkérem Stágel Bence jegyző urat, hogy ismertesse az időkeret megoszlását a frakciók között.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem