LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Abból a helyzetből indulok ki, ami szerintem ennek a közoktatási törvénynek a vitája, médiavisszhangja és az itteni vita kapcsán is elmondható: ez egy olyan jelentőségű átalakítás, ami talán a Trianon utáni klebelsbergi közoktatási fordulattal mérhető össze. Az akkori helyzetben miről volt szó? Meg kellett erősíteni azt a közoktatást, amelyben nem biztosítottak a maradék ország utolsó szegletében is megfelelő minőségű közoktatást. Ezt meg kellett teremteni. Klebelsberg létrehozott hihetetlen mennyiségű tanyasi iskolai osztályt, létrehozott számtalan olyan dolgot, ami a közoktatási rendszert megerősítette. Most is ugyanilyen helyzetben vagyunk. Az elmúlt ötven év is nagyjából a Klebelsberg idején megfogalmazott és elért eredményekből épült.
(17.10)
Csak az utóbbi 20 évben történtek olyan változások, amelyek újból ennek a fordulatnak a megteremtését igénylik.
Egy picikét arról beszélnék, amiről a viták nagyon nagy mértékben zajlanak, ez pedig az, hogy ki hogyan tartsa fenn az intézményeket, kinek mi a dolga ebben a rendszerben. Általában a vita oda csúcsosodik ki, hogy az állam vagy az önkormányzat, akkor azt gondolom, a törvény sem erről szól, a törvény is arról szól, hogy mindenki a legjobbat csinálja a maga helyén. Az állam is a maga helyén a legjobbat csinálja, és az önkormányzat, amennyiben a fenntartási feladatokat felvállalja, szintén a maga helyén csinálja a legjobbat.
Mit tud a legjobban az állam? Az állam a legjobban törvényalkotásban, szabályozók alkotásában, normatívákban, költségvetési forrásokkal való szabályozásban, tantervben, pedagógus-életpályában és hasonló dolgokban tud nagyon jó lenni, az ellenőrzésben, ami szintén teljesen kikopott a mai helyzetben, ezekkel foglalkozik a köznevelési törvény, amelynek már a címét is klebelsbergi fordulatnak gondolok a mai helyzetben. Az, hogy a nevelés prioritását hangsúlyozza, valójában egy óriási választ ad a mai társadalmi, családi és mindenféle politikai helyzetre.
Mi lehet az igazi feladata annak az önkormányzatnak, amely képes arra, hogy a köznevelési intézményeit fenntartsa? Az a kerület, amelyből jövök, 35 köznevelési intézményt tart fenn, 21 óvodát, 10 általános iskolát, 4 középiskolát, tehát egy óriási intézményfenntartó terület, települési önkormányzat vagyunk, és úgy fogalmazok mindig, hogy az önkormányzatnak intézmény értelme van, ott tudjuk a legerőteljesebb társadalmi kapcsolatokat kiépíteni. Az önkormányzat igazi feladata a jelenlét, az ottani jelenlét, ahol működik, ahol dolgozik maga az önkormányzat. Én úgy gondolom, ez a fenntartói feladatokban rengeteg olyan újdonságot kell hogy jelentsen e törvény kapcsán, amit végre kell hajtanunk, és végig kell mennünk egy olyan úton, amelynek ez a törvény csak a kezdete, ezt a jelenlétet kell megerősíteni.
Higgyék el, ez az egész rendszer átalakításra szorul. Ez a törvény megteremti ennek az alapját, és úgy gondolom, olyan irányban fogunk haladni, hogy ha összefogunk, és együtt csináljuk, ez valóban egy újabb klebelsbergi fordulatot eredményez.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem