LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Eötvös József parlamenti beszédének egyikében így érvel: “Általános tapasztalás bizonyítja, hogy ahol a népoktatás magasabb fokra emelkedett, ez mindenütt csak az állam közbejöttével sikerült, s valóban alig fogja valaki kétségbe vonni, hogy valamint az egyháznak érdeke, sőt kötelessége, hogy a gyermekekből jó keresztényeket neveljen, éppúgy kötelessége az államnak az is, hogy ott, ahol a szülők vagy az egyház a gyermekek oktatásáról nem gondoskodnak, az állam vállalja magára ezt a felelősséget.”
Tisztelt Országgyűlés! A mintegy másfél évszázada elhangzott gondolatokról eszébe jut az embernek a most előterjesztett törvényjavaslat körüli vita. Ebben a vitában elhangzott az a vád, hogy a törvényjavaslat államosítja a közoktatást. Vegyük végre tudomásul, hogy a gyermekek nevelése és oktatása megköveteli az állami feladatvállalást, és olyan arányban követeli meg, amilyen mértékben mások azt nem képesek megfelelően ellátni. Vagyis az állam nem tesz egyebet, mint azt, hogy a nemzet jövője érdekében feladatot és felelősséget vállal magára, mert ez a kötelessége. A törvényjavaslat megfelel ennek a követelménynek.
Az államnak kötelessége az is, hogy a társadalom életében fontos ügyekben ésszerű rendet alakítson ki. Azzal, hogy a törvényjavaslat a köznevelésről szól, eleve jelzi, hogy a közoktatási rendszert a nevelés eszközének is kell tekinteni, és eszménye a nevelő iskola, ahol nemcsak ismereteket közvetítenek, hanem jobb magyar honpolgárokat akarnak nevelni. Egyúttal le kell számolni azzal az álliberális szemlélettel, amely egyszerűen szolgáltatásnak tekintette az iskolai oktatást. Végre most a törvény egész szellemisége elutasítja ezt az álláspontot, és nem engedi üzletközpontnak nézni a magyar iskolát, ahol vásárlói igények vagy igénytelenségek szerint szolgálják ki a tanulókat, illetve a szülőket. Rendet tesz tehát elsősorban éppen abban, amit a szocialista-liberális oktatáspolitika szemléleti szinten is lezüllesztett, és képtelenül torz gyakorlatot eredményezett.
A törvényjavaslat törekszik arra, hogy a pedagógustársadalom hosszú ideje alaposan megtépázott tekintélyét helyreállítsa, és a pedagóguspálya becsületét, vonzását növelje a pedagógus szemében is. Lehet hinni vagy kételkedni abban, hogy az ország gazdasági helyzete mit enged meg most vagy később a pedagógusok anyagi helyzetének a javítására, de ez a törvényjavaslat nagyon helyesen megelőlegezi az állam kötelességvállalását ebben a vonatkozásban is.
Tisztelt Országgyűlés! Csak támogatni tudom a törvényjavaslat rendelkezését a kisiskolák, illetve a kistelepülések iskolái érdekében. Arra kell törekedni, hogy mindenütt, ahol csak lehetséges, meg kell tartani és erősíteni az általános iskola alsó és felső tagozatának a létét is. Klebelsberg gondolata ma is érvényes: az iskola akkor van jó helyen, ha a gyerek gyalog is el tud menni az iskolájába. Fontos, hogy a gyerek ameddig csak lehetséges, maradjon helyben, a szülők és a helyi kapcsolatok körében, mert ez a nevelése, nevelődése érdekében is nagy előnyt jelent. Ahol utaztatásra van szükség a települések között, ott inkább a pedagógus utazzon, mint a gyerek.
Az ismereteket illetően a törvényjavaslatnak nem kell többet rendelkeznie, mint amennyit most tesz. A Nemzeti alaptanterv ad majd választ arra, hogy mi legyen az a közműveltségi anyag és a nemzeti kultúránkból kiemelt értékek sora, amelyik feltétlenül és kötelezően része kell legyen a köznevelés rendszeréből kilépő fiatal műveltségének. A kompetenciák divatossá tett hangsúlyozása helyett e törvényjavaslatban is, majd pedig a Nemzeti alaptantervben is a tárgyi ismeretek, az általános műveltség legfontosabb elemeinek elsajátításáról és az alapvető erkölcsi és honpolgári erények fejlesztéséről kell beszélni, és ennek megfelelően kell alakítani a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek anyagát. Így fog ez történni, és erre a kormányzat és ez a tanügyi szakmai vezetés garanciát jelent.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
