BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kicsit innen kívülről nézve úgy tűnik, hogy önök azon vitatkoznak, hogy az elmúlt húsz évben ki mit tett a szakképzés érdekében vagy ellenérdekében, és így szintén kívülről meg kell hogy mondjam, egy biztos: az elmúlt húsz évben - lehet, hogy hullámzóan, de tendeciózusan - tönkretették a szakképzést. Tehát itt lehet vitatkozni, hogy ki hol és mit ártott, de egy biztos: romokban hever, és gyakorlatilag szinte értelmetlen és nulla hatékonysággal működik.
Teljesen érthetetlen, hogy miért kell mindenféle holland meg német példákat és modelleket venni alapul, amikor Magyarországon volt egy jó szakképzési rendszer. Miért nem lehet a magyar modellt alapnak tekinteni, és azt megpróbálni visszahozni, amikor az jó volt, működött, a magyar gazdaságot szolgálta ki? Lehet, hogy a német modell Németországban remekül működik, csak ott van hozzá egy német gazdaság, amit kiszolgál, és amire lehet építeni. Magyarországon jelenleg semmilyen gazdaság nincs, amire ezt lehetne építeni, nemhogy nincs hova továbbmenni a szakképzésből, de nincsen olyan, aki a szakképzés gyakorlati részét megvalósítsa, és sajnos erre igazából ez a törvényjavaslat nem nyújt lehetőséget, illetve megoldást.
(12.10)
Maga a törvényjavaslat igazából két nagy hibája közül azt a típusú törvényalkotásit követi el, amikor látszólag nagyon átalakítanak valamit, de valójában csak a felszínt kapargatják, és pont a lényegi problémákra nem adnak benne megoldást.
Nem értjük, a szakmai szervezetekkel lehet, hogy történt valamiféle egyeztetés, de érdemi egyeztetés, illetve a véleményük figyelembevétele biztosan nem, hiszen pontosan azok maradtak benne a törvényben, illetve a szakképzési rendszerben, amikről már bebizonyosodott, hogy rossz. Európai példák is vannak rá, ott is csődöt mondott, de Magyarországon valamiért ragaszkodnak hozzá. Ilyen például a tiszkrendszer, a vizsgarendszer, ami költséges és a hatékonysága is kérdéses. Benne hagyták a moduláris képzést, ami megint teljesen nyilvánvalóan rossz, és már szorgalmazták a gyakorlati oktatók is, hogy ezen változtatni kell. Valamiért ezek mégis benne maradtak.
Ugyanakkor nagyon fontos részekre nem térnek ki. Beszélnek munkaerő-piaci orientációról, ugyanakkor a hiányszakmák támogatását teljes mértékben kihagyták, illetve a gyakorlati képzőhelyek tekintetében az alaposabb finanszírozás kidolgozása nagyon fontos lenne, ugyanis ezek alapvetően gazdasági egységek, és amennyiben nem teszik érdekeltté őket abban, hogy tanulókat vállaljanak, akkor nem lesz valódi és érdemleges tanulóképzés, gyakorlati képzés Magyarországon.
Amivel szintén nem foglalkoznak, az a kitanult szakmák pályán maradása. 60 százalékos Magyarországon a pályán maradás. Elhangzott itt, hogy egy embernek életében 4-5 szakmát is meg kell tanulnia. Ez nem kellene, hogy így legyen, ez azért van, mert romokban hever a gazdaság, és mindenki próbálja valahogy átképezni magát, mert ott éppen egy kicsivel talán nagyobb a munkaerő-kereslet. Normális esetben egy gazdaságban, ha valaki valamit megtanult, legfeljebb, mondjuk, egyszer át kell képeznie magát, amikor valami olyan életfordulat történik számára, hogy ahhoz kell alkalmazkodnia.
De sajnos azt is látni kell, hogy a kormány gazdaságpolitikája nemhogy előmozdítaná azt, hogy egy megfelelő gazdaságot, ipari és szolgáltató, termelő alapot rakjanak a szakképzés alá vagy mögé, hanem pont hogy leépíti azt. Már szó volt a szakképzési hozzájárulás módosításáról, itt muszáj megjegyezni azt, hogy például Magyarországnak nagyon komoly nemzetközi előnye volt az, hogy a szakképzési hozzájárulás 30 százalékát megtarthatták a cégek, és ebből a céges képzéseket meg lehetett valósítani.
Biztos, hogy volt visszaélés. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amivel nincs visszaélés, csak jelen esetben például azt a másik típushibájukat követték el, hogy ha valami nem működik jól, és visszaélés van, akkor az egész rendszert feldúlják, ahelyett, hogy megpróbálnának javítani rajta, és a visszaélési lehetőségeket csökkenteni és az ellenőrzést javítani. Most megszüntették a cégeknél ezt a 30 százalékos megtartási keretet, innentől kezdve ez az előnye Magyarországnak megszűnt, nem is beszélve a nyelvi képzésekről és arról a több ezer munkanélküliről, aki majd azért várható, mert ezek a felnőttképző és nyelvi képző intézetek tönkre fognak menni.
A másik ilyen nagyon fontos az innovációs járulék, aminél szintén megszüntették azt, hogy amennyiben az adott cég kutatásra-fejlesztésre fordítja, akkor nem kell befizetnie. Ez is egy nagyon komoly versenyelőny volt. Ezt a kettőt megszüntették, és mindemellett folyamatosan változik a gazdasági környezet, ez mind a külföldi, mind a belföldi beruházóknak egy olyan szintű visszatartó erő, hogy nemhogy számítani lehetne arra, hogy majd valami háttere lesz a szakképzésnek, és lesz hol képezni és lesz hol foglalkoztatni ezeket a fiatalokat, hanem inkább vissza fogja építeni az egészet. Jelenleg tulajdonképpen külföldre képezzük a munkaerőt, ezt ki kell mondani, mert aki jó és megteheti, az bizony elmegy külföldre. Nem lehet majd őket visszatartani akármilyen szankcióval meg büntetések kilátásba helyezésével, mert ha Magyarországon még a törvények megszegésével sem tud megélni, külföldön pedig tisztességben és becsületben emberi körülmények között, akkor nem lesz olyan szankció, ami visszatartsa a fiatalokat, hogy itt küszködjenek és gürcöljenek.
A törvényjavaslat egyértelműen a további központosítás felé tart, holott már az Európai Unióban is elismerték, hogy igazából a decentralizált, tehát a helyi munkaerőigényeket és a helyi kis szakképző iskolákat kell preferálni, ugyanis ennek van jövője, és ennek van gazdaságélénkítő hatása. Ez az integrálás várhatóan iskolaberuházási hullámot fog elindítani. Elhangzott nálunk a bizottsági ülésen, hogy ez nem azt jelenti, hogy majd el kell bocsátani a tanárokat, hanem majd át fogják képezni őket, vagy mondjuk, átrendeződést fog jelenteni. De tudjuk, hogy a gyakorlatban ez mindig mit szokott jelenteni. Ahol egy iskolát bezárnak, onnan elküldik, bizony a tanárokat, főleg, hogy igen komoly osztálylétszám-emelést akarnak végrehajtani. Ez egyszerű matematika, hogy kevesebb tanárra lesz szükség.
Egypár szót ejtenék konkrétan a törvényjavaslat - nevezzük ennek a törvénygyárnak a rohamtempó miatti - hibáiról. Ez csak egy apróság, hogy szakközépiskolába nem belépni szoktak, hanem beiratkozni, ez a 22. §-ban van. Illetve szó van rész-szakképesítésről. A 2. § alatt található definíciókban ezt nem fejti ki, hogy mit jelent az, hogy rész-szakképesítés, és a Magyar Értelmező Kéziszótár sem ismeri ezt a kifejezést. Vélelmezhetően egy szakma egy bizonyos részének a végzésére ad majd jogosítványt. Ezt tulajdonképpen kevésbé elegánsan a gyakorlati életben úgy hívják, hogy betanított munkás, mert ez valójában ezt takarja. Azzal, hogy ezt így beemelik magába a törvényjavaslatba, tulajdonképpen elismerik és deklarálják magának a szakképzésnek a mérhetetlen szintű lezüllesztését.
A 25. § azért kuriózum, mert a (4) bekezdés után ismét egy (3) bekezdés jön, tehát ez a második (3) bekezdés, és ezután jön az (5) bekezdés. Ez nyilván egy része a törvénygyár miatti felületes törvényalkotásnak. Illetve felhívnám a figyelmet - ezt elmondtam a bizottsági ülésen is, és ilyen általános választ kaptam rá megnyugtatásképp -, hogy például a táncművészeti oktatást, mondjuk, a balettelőadások tekintetében, a balettképzésben a 37., 38. §, ami a pihenőidőt, illetve a munkaidőt szabályozza, teljes mértékben ellehetetleníti. Tehát erre nyilván külön oda kell majd figyelni, de feltételezem, hogy ez nem volt célja a kormányzatnak.
Azt hiszem, hogy most így tömören, röviden ennyit, de még voltak építő jellegű gondolataim az elmúlt húsz évről rendezett csata kapcsán, amiket természetesen majd el fogok még mondani, amennyiben lesz lehetőségem.
Amire nagyon fontos lenne odafigyelni és valamilyen módon beletenni, hogy ne a betanított munkásságot deklaráljuk már ebben a törvényjavaslatban, hanem próbáljunk meg visszatérni ahhoz, hogy egy valódi szakmunkás a szakmájának tényleg egy széles spektrumú tudását kapja meg. Ilyen esetben vélhetően nem lesz szükség arra, hogy életében háromszor-négyszer kelljen átképeznie magát, hanem a saját szakmájában akár negyven éven keresztül is el tud majd boldogulni.
Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
