ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Azért nem tudok erre most válaszolni, képviselő úr, mert ennek a tárgyalási ütemezéséhez meg kell tudnom, hogy a bizottságok mikor szándékoznak ezt napirendre tűzni, és annak függvényében tudok erre válaszolni. De vissza fogunk térni rá még a mai napon mindenféleképpen. Ugye, a mai ülésnap végéig, illetve a napirend végéig eleve van lehetőség, utána pedig vissza fogunk térni rá, és jelezni fogjuk önnek, illetve az Országgyűlésnek, hogy mi lesz ennek a beadási határideje. Köszönöm szépen.
Turi-Kovács Béla képviselő úr következik, a Fidesz képviselőcsoportjából, rendes felszólalásra. Parancsoljon, képviselő úr!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem