GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én Kupcsok képviselő úrral szerettem volna vitatkozni, és sajnálom, hogy menet közben kiment. De a jegyzőkönyv számára azért elmondanám, hogy a kamarai dolog, amiről ő beszélt, azt jelenti a mi olvasatunkban, hogy igen, önök, amikor kormányon voltak, ’98 után, szét tetszettek verni a kötelező kamarai tagságot. Majd a normál hozzászólásomban elmondom ennek hátulütő dolgait és hátrányait.
De az, amiről ő beszélt, Németországban a kamaráknak nagyon komoly piacszabályozó szerepük is van. Itt kötődöm ahhoz, amit Mágori képviselő asszony mondott. A kamarák azok, amelyek biztosítják, hogy a szakképzésben részt vevő fiatalok, mire eljutnak a vizsgához, a lehető legkorszerűbb technikát, technológiát ismerjék meg a saját szakmájukban. És ebbe bizony beletartozik az informatika is. Az, amiről ön beszélt, képviselő asszony, ma, ha egy picit elmegyünk a határon túlra, kis- és közepes vállalkozók akár nemzeti, akár uniós pályázatot otthon, a saját számítógépükön képesek elvégezni. Tehát ne tessék azt mondani, hogy erre nincs szükség! (Mágori Józsefné: Ilyet nem mondtam.) Igen, a magas szakmai tudás mellett nemcsak az informatikát, hanem kellő pénzügyi és banki viszonyokat is ismerjenek, akkor talán nem kerülnek olyan helyzetbe, mint nagyon sokan.
Azt gondolom, ha mi arról beszélünk, hogy kis- és középvállalkozások, ami egyáltalán a növekedés motorja lehet, akkor ebbe az irányba kell elmenni.
Befejező mondatom itt az, hogy önök tettek most némi gesztust a kamarák felé, és azt mondja Kupcsok képviselő úr, hogy talán jövőre még napirenden is lesz a kamarai törvény. De gondolják végig! Az, amit önök gesztusnak neveznek, semmi más, mint belebeszélhetnek, de nincs semmi jogi következménye. Tehát még azt a jogot sem adták meg, hogy mondjuk, véleményt mondhassanak arról, hogy kik lesznek a vizsgabizottságban.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem