KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásomban a törvénytervezetet elsősorban a foglalkoztatáspolitika szempontjai szerint értékelném, hiszen az előterjesztő szándéka bevallottan az, hogy a törvény révén a szakképzést a gazdasági igényekhez és a munkaerőpiac követelményeihez igazítsa. Abban egyetértünk a kormánnyal, hogy új alapokra kell építkeznünk, abban viszont nem értünk egyet kormánypárti barátainkkal, hogy az építkezést rombolással nyissuk, és a szakképzés terén sem homokból akarunk várat építeni.
Szerintünk a törvény általános vitára alkalmatlan, mivel nem lehet bevezetni: a magyar kamarai rendszer nincs olyan állapotban, hogy ezt a feladatot el tudja látni, továbbá - ahogy ezt a következő percekben kifejtem - sem az esélyegyenlőség, sem a munkaerő-piaci megfelelés, sem az érdemi szakmai munka lehetősége nem olvasható ki belőle, ezzel szemben leginkább a pillanatnyi politikai érdek. Talán nincs még egy olyan európai szakképzési és közoktatási rendszer, amellyel olyan gyakran kísérletezett az úgynevezett politikai elit és az úgynevezett szaktárcák szakpolitikusai, mint a magyar.
Az elmúlt húsz esztendő és a választási ciklusokban rendre újrakezdődő, de az egyéni tanulási és képzési ciklusokkal soha nem egybeeső, gyakran ellentmondásos és szinte soha nem konszenzuson alapuló reformok a szakpolitikai koncepciók végeláthatatlan sorát hozták. Ezek zöme nem vett részt társadalmi és szakmai egyeztetésen, és csak elvétve alapult gazdasági és pedagógiai, szociológiai hatástanulmányokon. Sajnos, nem kivétel ez alól a jelenlegi törvénytervezet sem, amelyet olyannyira nem előzött meg érdemi társadalmi konzultáció, hogy vezető szakképzési, szakmai szervezetek vezetői csupán a tanév kezdetén kaphattak betekintést a hivatalos munkaanyagnak csupán töredékét közzétevő szakképzési koncepcióba, a kodifikált törvénytervezet vitája pedig csak néhány nappal ezelőtt kezdődhetett meg.
Azt gondolom, abban egyetértünk, hogy a szakképzés versenyképessé tétele és gazdasági hajtóerővé alakítása megkerülhetetlen, és a jelenlegi gazdasági válság közepette annak jelentősége, hogy a szakképzés helyzete megújuljon, messze túlhaladja a szűk oktatáspolitikai szakmai kereteket, és általános gazdasági-társadalmi kontextusba ágyazódik.
E terület sikeressége vagy sikertelensége hosszú időre meghatározhatja a magyar gazdaság és társadalom fejlődésének pályáját, ezért mindenképp szükséges tágasabb társadalmi és gazdaságpolitikai összefüggésben és több szakpolitikai rendszer összehangolt fejlesztési szemléletével gondolkodni erről. Figyelembe kell venni, hogy az oktatás- és szakképzés-politika gyengesége és hibái a munkaerőpiacon törnek a felszínre, társadalmi és gazdasági nehézségeket okoznak - inaktivitás, munkanélküliség, gyorsan változó bérarányok -, a szűkös erőforrások pazarlásával járnak, és súlyos feszültségekhez, növekvő társadalmi elégedetlenségekhez vezetnek.
(10.40)
Ez a komplex szemlélet ebből a törvénytervezetből láthatóan hiányzik. Kihallatszik a veszekedés a kormányból és kormánypárti frakcióülésekről, semmi nyoma a sokszor hangoztatott tárcaközi egyeztetéseknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Véleményünk szerint mind a korábban benyújtott koncepció, mind a mostani törvényjavaslat teljes mértékben kiszolgáltatja a szakképzést a gazdaság szereplőinek, pedig ismeretes, hogy a társadalom, a helyi közösség igényei messze nem azonosak a gazdasági élet szereplőinek kívánságaival. Nem lehet egy-egy, mégoly sikeres cég alá rendelni egy város vagy régió szakképzési rendszerét, mert előfordulhat, hogy a tőke odébbáll, áttelepíti a gyárat, és ott állunk tízezer kiképzett vonatkerék-pumpálóval, ahelyett, hogy tanulni és önmaguk érdekeit képviselni tanítanánk meg a fiatalokat. Az országnak nem túlspecializált szakbarbárokra, hanem minél kevesebb funkcionális analfabétára és egy-egy, a jelenben még nem is sejtett szakmát hamar elsajátítani tudó dolgozóra és vállalkozni is képes új generációra van szüksége.
Véleményünk szerint a tervezet a legfőbb stratégiai partnerét, az erre teljesen alkalmatlan kamarákat tévesen és egy eltévesztett feladatra, az iskolai rendszerű szakképzés gyakorlati terepéül és irányítójául jelöli ki. A törvénytervezet abból a tévhitből indul ki, hogy a szakképzési rendszer leszállíthatja a gazdaság számára a munkára kész és kiképzett új generációkat. Ennek talán az az alapja, hogy sokszor hangzik el a munkáltatók részéről kritikai hang a fiatal pályakezdő szakemberek felkészültségét illetően, sorolják azokat a hiányosságokat, amelyek miatt nehezen tudják teljes értékű munkaerőként foglalkoztatni őket.
Egyértelművé kell tennünk, hogy az iskola soha nem tud egy adott munkahelyre kész szakembert képezni, ez nem is lehet a feladata. Olyan fiatalokat kell kibocsátani az iskolákból, akik jó szakmai alapismeretekkel rendelkeznek, amelyekre a változó munkahelyi ismeretek ráépíthetőek. Meg kell tanítani a fiatalokat tanulni, hogy képesek legyenek a változó körülményekhez alkalmazkodni, képesek legyenek képezni magukat. A világgazdaság meghatározó szereplői is így gondolkoznak, s nem zoknigyártásra, hanem a tudásra épített hozzáadott értékek termelésére készítik fel a jövő generációit. Meggyőződésünk, hogy a lebutított és megrövidített új szakképzési rendszer tervezete inkább a harmadik világ felé, mint az igazi versenytárs OECD-gazdaságok felé tolják majd az országot.
Tisztelt Ház! A versenyképesség valóban kulcsfontosságú, s ebben a hazai vállalkozásokat is megnyerni képtelen, nemzetközileg pedig láthatatlan kereskedelmi kamarákra bízni a szakképzést több mint hiba, bűn. Szereptévesztésnek tartjuk, ha a kamarák az iskolai szakrendszert kívánják meghatározni s nem valós feladatukkal, a cégek érdekképviseletével foglalkoznak. A magyar kamara eddigi teljesítménye össze nem vethető a németével. Ez a társadalom és ez a gazdaság nem a társadalmi partnerségre épült eddig sem, most pedig gőzerővel folyik az a kormányzati munka, ami a német vagy osztrák konszenzusos gazdasági és társadalmi szerződések rendszerét kívánja adaptálni hozzánk.
A kamarákat több ok miatt is alkalmatlannak tartjuk erre a feladatra. Nincsen megfelelő oktatási, képzési kínálatuk, szakképzési infrastruktúrájuk, szakképző szakembergárdájuk, világos kamarai jövőképük, s pénzük is csak akkor lesz, ha a buzgó kormány ad nekik. Kicsi a legitimitásuk is, hiszen a vállalkozásoknak alig néhány százalékát képviselik, s csak a kötelező kamarai tagság előírása hozhatja el számukra a tényleges legitimáció látszatát.
A kormányzat tervei azonban ennek ellenére a német típusú duális szakképzésről szólnak. Tisztelt Képviselőtársaim! A duális szakképzés lényege az, hogy az állam, az általa fenntartott iskola és a gazdálkodó szervezet megosztozik a szakképzés felelősségén és költségein is. A diák az oktatási idő egy részét, tipikusan felét az iskolában tölti. Itt kapja meg az elméleti szakmai alapképzést és az ehhez szükséges közismereti képzést. A gyakorlati képzést közvetlenül a gazdasági szereplő biztosítja.
A rendszer tulajdonképpen Magyarországon sem új. A Kádár-korszakban minden nagyüzem végzett ilyen típusú szakképzést, az akkori szakmunkásképző iskolák diákjainak jelentős része valamelyik gyárban vett részt gyakorlati képzésen, legalábbis az ipari szakmákban. Azonban ne feledjük: a cégek nem jótékonysági intézmények, ezért erős garanciák kellenek arra, hogy az inasokban ne csak az olcsón foglalkoztatható segédmunkaerőt lássák.
Az elmúlt években komoly erőfeszítések történtek a duális szakképzés puha elterjesztésére. Ennek eszköze a tanulószerződések rendszere volt. A szerződés tartalmazza a képzés és a diák foglalkoztatásának garanciáit. Bár történtek előrelépések, de áttörés nem. A vállalkozások nagy része nem akarta vagy nem tudta vállalni a képzéssel járó többletköltségeket. A kisvállalkozások esetében ez nem reális. Németországban ezt úgy hidalják át, hogy a kamarák és maguk a kis- és közepes vállalkozások hoznak létre egy olyan közös, üzemek feletti tanműhelyt, amelyek a képzés egy részét átveszik. Ezeknek ma itthon nyomát sem látni, a kormányfői szándék és a kamarai odaadás itt édeskevés.
Van egy ennél is nagyobb probléma, tisztelt képviselőtársaim. A szakiskola mára az általános iskolában eredménytelen diákok utolsó menedéke lett. Az idejáró diákok ma sem a szükséges alapképességekkel, sem az iskolába járás iránti lelkesedéssel nem rendelkeznek, s a jövőben már iskolába sem kell majd járniuk, még ha akarnak sem, mert eltanácsolják majd őket a törvényre hivatkozva. Márpedig a duális átállás fideszes koncepciója minden jel szerint arról szól, hogy tovább csökkentik a szakiskolák eddig is elégtelen általános képzési lehetőségét. Ha pedig ez így lesz, a minimális esély sem lesz meg arra, hogy a szükséges felzárkóztatás megtörténjen. Ebben az esetben aztán tele lesz az új duális rendszer gyakorlatilag analfabéta tanoncokkal, és a rendszer még az eddigieknél is inkább csak zsákutca lesz.
Összességében elmondható, hogy a német és holland modell helyett tehát Magyarországon egy kínai modell épül. Egy az erősen államosító, központilag centralizáló, hatalmas képzési gyárakat építő, lásd tiszkcentralizáció, egy háttértanulmány tanúsága szerint költségcsökkentő, lefordítom: forráskivonó fideszes szakképzés-politika nem az OECD- és EU-tag Magyarország európai tradícióit és természetes társadalmi és gazdasági közegével harmonizáló, hanem az ázsiai, elsősorban kínai alacsony átlagműveltséggel, kis hozzáadott értékkel termelő tömegmunkások képzésére működtetett szakképzési modellre emlékeztet majd.
Ezt a kormányzat képviselői is megerősítették nyilvánosan néhány napja, még ha nem is gondolták át szavaikat. A Magyar Szakképzési Társaság éves közgyűlése szakmai tanácskozásán az NGM főosztályvezetője, láthatóan félreértve a kritikát, örömmel nyugtázta, hogy többen a kínai modellhez hasonlítják a most bevezetni kívánt szakképzési törvényt, szellemiségében autokrata, államosítási törekvését és a tömegtermelésre képező, alacsony közismeretekre alapozó tartalmi kínálatát bírálva. Örülök az összehasonlításnak - mondta ő -, hiszen Kína sikeres, mi is követjük őket ezen az úton.
Mi azt gondoljuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy Kínát nem ebben kell követnünk, hanem jelentős oktatás- és képzésfejlesztési befektetéseiben, a szakképzést a kutatás fejlesztésével és egyetemi intézményrendszerrel összekötő stratégiai gondolkodásában. Ezeken a területeken kell a modern Kínától tanulni, nem pedig a maoista nemzeti bezárkózás programját kell követnünk.
Összefoglalva: az új rendszer, ha hagyjuk bevezetni, egyszerre butítja és szegényíti majd el a szakképzési rendszert tartalomban, humán erőben és pénzben. Mintegy 20 százalékos pénzügyi elvonást vár el a koncepció nem nyilvános pénzügyi elemzése az átalakítástól. Úgy gondoljuk, hogy a duális német rendszert totálisan félreérti, mert a hazai viszonyokra azt nem adaptálhatja. Egy nem létező hazai fogadókész (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) kkv-szektorra és egy totálisan felkészületlen, az oktatáshoz és szakképzéshez nem értő, ám rövid távú gazdasági érdekeit jól képviselő kereskedelmi és iparkamarai lobbi szakmai támogatásának illúziójára épít. Képviselőtársaim, gondoljuk át, hogy szolgálja-e ez Magyarországon a hosszú távú jövő és az építkezés érdekét.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
