KAUFER VIRÁG

Teljes szövegű keresés

KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is csatlakoznék MSZP-s képviselőtársaimhoz annak megerősítéseképpen, kormánypárti képviselőtársaim, hogy az LMP is azt gondolja, hogy a jelenlegi szakképzési rendszerhez hozzá kell nyúlni. Mi nem állítottuk azt, hogy szerintünk a jelenlegi rendszer jól működne.
És alapvetően nincsen problémánk azzal, hogy a kamarák jelentősége és beleszólása a rendszerbe növekedjen. Azzal viszont komoly problémánk van, hogy erre a magyar kamarai rendszer jelen pillanatban még nem felkészült. Erre próbáltam utalni a felszólalásomban akkor, amikor kiemeltem olyan funkciókat, amelyekkel rendelkeznie kell ahhoz, hogy képes legyen a német modell szerint ellátni ezt a feladatát.
És kifejezetten hibásnak tartjuk azt, hogy az iskolarendszerű képzés irányítását a kamara kezébe tegyük. Ezt nem tartjuk helyesnek.
Ha pedig politikai-ideológiai jelzőket használunk a szakképzési rendszer leírására, akkor azt gondolom, az önöké sokkal liberálisabb, tekintve, hogy egyetlen szempontot vesznek figyelembe, és ez pedig a gazdasági érdek. Én arra is próbáltam utalni, hogy szerintünk egy működő szakképzési rendszer kidolgozásában nemcsak a gazdasági érdek, hanem a társadalmi érdek is nagyon jelentős, és arra a problémára ez a rendszer nem ad választ.
Amit Révész Máriusz képviselőtársam is kiemelt, a funkcionális analfabétizmust azzal, ha beküldjük 250 órában az üzembe a fiatalokat, nem fogjuk tudni megoldani. Ha valamilyen gyárleépítés folytán, gyáráthelyezés folytán a fiatalok, akik remekül megtanultak egy bizonyos szakmát, viszont azzal a képességgel nem rendelkeznek, hogy képesek legyenek ezt a tudásukat áthelyezni, vagy gyorsan megtanulni más szakmákat, nem fejlesztjük az ő tanulási képességeiket, a munkaerőpiacon való mobilitáshoz szükséges egyéb tudásukat, az életvezetési képességüket, akkor, azt hiszem, hogy kénytelenek vagyunk változatlanul azt látni, hogy egy szakbarbár, könnyen eldobható, olcsó munkaerőréteget fogunk csak létrehozni, és nem egy olyat, amelyik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tud alkalmazkodni a piaci változásokhoz.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem