OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kezdjük egy egyszerű összefüggéssel! Ahhoz, hogy a mostani válságból kitörjünk, a gazdaságnak mennie kell. Ahhoz, hogy a gazdaság menjen, a szakképzésnek is mennie kell. Ahhoz, hogy a szakképzés is menjen, bizonyos szakképzési kormányzásnak is mennie kellene. Az ellenzéknek is megvan a maga szerepe és felelőssége természetesen.
Idézzük ehhez egy önök által bizonyára ismert és tisztelt nagy magyar reformkori államférfi gondolatait, aki nem csupán pénzügyi és gazdasági lángelme volt, hanem a teljes magyar politikai gondolkodás egyik emblematikus alakjává is emelkedett: “Az ellenzék hivatása a kormánynak politikáját, tetteit s mulasztásait ellenőrizni. Aki állítaná, hogy lehet kormány, mely ezen őrködésnek felette s ezen őrködés szükségén kívül áll, az megtagadná a nemzet alkotmányos életét, megtagadná azt, hogy a nemzet és annak érdekei a cél. A kormány pedig nem cél, hanem eszköz, és aki ezt megtagadná, az oszágrontó”. Attól az embertől, Kossuth Lajostól idéztünk, akinek pénzügyminiszteri székében ma Matolcsy György ül. Így múlik el a világ dicsősége és sajnos a magyar gazdaság és szakképzés politikai hitelessége is.
Az az ember a szakképzésért is felelős miniszter, aki ellenzékiként számos megfontolandó szakcikket és elemzést írt a korábbi kormány elhibázott gazdaság- és társadalompolitikájáról és a polgári oldal egyik figyelemre méltó hetilapjának rendszeres szerzőjeként a legkiválóbb amerikai és európai szakkönyvek bemutatását végezte, többek között felhívta a figyelmet a bizalomra, a közösségfejlesztésre és a társadalmi tőke fontosságára. Ma ugyanez a Matolcsy György a munkavállalói jogokat csorbító új munka törvénykönyve, a munkásokat elszegényítő egykulcsos adó bevezetőjeként a munkásemberek számára oly fontos közszolgáltatások visszafejlesztőjeként vonul be a történelembe, s mindeközben a megszorítva megújuló szakmunkásképzést dicsőíti.
Tömeges pedagóguselbocsátás és duális szakképzés címén a kamarának alvállalkozásba kiadott, mondhatni kiprivatizált szakképzés, odadobott szakmunkástanulók, a leszállított tankötelezettségnek köszönhetően 16 éves korban a szakképzést képzettség nélkül otthagyó diákok tömkelege - ez az önök jövőképe, nem alkalmazkodni, új szakmát tanulni, komputer vezérelte gépsort is irányítani képes, jól fizetett fiatalok. Nagy kár, hogy az európai helyett a kínai modellt választották. Mi sem azt mondjuk, hogy ez a rendszer jó, sőt; de azt igen, hogy az az irány, amelyen önök elindultak, az rossz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Lehetne ez a mai nap a tiszta, megalapozott gondolatokra, a stratégiai vízióra és a nyilvános egyeztetésre, a közbizalomra épített szakképzési törvénytervezet általános vitájának a napja. Annak a napja, hogy a magyar szakképzés új és virágzó pályájának útját megalapozhatjuk egy tisztességes szakmai vitasorozat részeként. Sajnos azonban nem ez van.
Nincs egy hete, hogy a dilettáns és a teljes magyar pedagógiai elit által elhibázottnak ítélt úgynevezett köznevelési törvényről azt kellett mondanom, hogy bűnben és hazugságban fogant. A köznevelésért felelős államtitkár a lehető legneveletlenebb módon tagadta le saját aláírását. Bizalom helyett kételyek, párbeszéd helyett diktátum, épülés helyett romlás fenyegeti a közel 1 milliárd költségvetési forrást igénylő közoktatási rendszerünket. A szakképzési törvény, amely szintén több száz milliárdnyi közpénz sorsát befolyásolja, ha nem is nyilvánvaló hazugságokra, de egyértelműen illúziókra épül, és erőltetett bevezetése véleményünk szerint hidak helyett zsákutcát épít a magyar társadalom fiataljai és a teljes magyar gazdaság számára.
Engedjék meg, hogy néhány olyan tételre hívjam fel a figyelmüket, amellyel messzemenően nem értünk egyet, ám őszinteségükben is elárulják a kormány hibás gondolkodását. A törvénytervezetet megelőző, ősz elején megjelent szakképzési koncepció címében is jelezte, elsősorban a gazdaság igényeire kíván reagálni a szakképzés. Ez ebben a megfogalmazásban provinciális látásmód. A szakképzésnek nemcsak gazdasági és munkaerő-piaci igényekkel kell harmonizálnia, hanem elsősorban a társadalom igényeivel is. Szükséges és méltányos ez a tágabb szemlélet. Nem a társadalom szolgálja a gazdaságot, hanem a gazdaság a társadalmat. A szakképzésfejlesztés, amely csupán a gazdaság igényeivel, a tőke igényeivel megfelelő rendszert akart kiépíteni, a társadalmat kiszolgáltatott helyzetbe hozza. A szakképzési koncepció és a jelen törvénytervezet, összhangban a nemzeti hitvallással, a Széll Kálmán-tervvel, a köznevelési törvénytervezettel és más szakrális kormánydokumentumokkal együtt nyíltan hirdeti azt, hogy a nemzeti kormány az úgynevezett nemzeti középosztály felemelését célozza. Ez a Magyar Szakképzési Társaság november 17-ei közgyűlésén a Nefmi és az NGM szakállamtitkársága képviselői által is elhangzott, és külön kiemelték e tény fontosságát.
E koncepcionálisan káros elképzelés, a nehezen történetileg és szociológiailag megfogható középosztály szolgálata helyett a kormány mindenkori feladata a nemzet minden polgárának alkotmányos alapjogban rögzített, egyenlő bánásmódhoz, tanuláshoz és munkához való jogának szolgálata.
(10.30)
Az egész társadalmat szolgáló köznevelési és szakképzési rendszert kell kiépíteni.
Amennyiben a köznevelési és a szakképzési törvények átalakítása is csupán a nemzeti középosztály megerősítését szolgálja, akkor a magyar társadalom további szakadása előtt nincs akadály. A magyar szakképzési és oktatási rendszer, miképp a magyar gazdaság is, szamárpadban ül: nemhogy tompítja, hanem elősegíti a társadalmi különbségek növelését; ha e törvényt elfogadják, mindez folytatódni fog.
Apák és fiúk kapcsolatrendszere fontos tükörképe a mindenkori magyar társadalom mobilitásának vagy éppen annak hiányának. Hazai és nemzetközi kutatások tucatjai bizonyítják, hogy a magyar társadalom, s benne a munkaerőpiac mobilitása helyett statikusságot, előrejutás helyett röghöz kötést tükröz. A legfeljebb nyolc elemivel rendelkező apák gyermekei húszszoros eséllyel végeznek legfeljebb ennyi osztályt, míg a diplomás apák fiai több mint húszszoros eséllyel lesznek egyetemisták e hazában. Joggal mondta egyszer Lóránt Ferenc professzor úr, aki épp e kormány dilettáns köznevelési törvénye ellen tiltakozva mondott le az Országos Köznevelési Tanács elnöki posztjáról októberben: a mindenkori magyar oktatáspolitika a mindenkori elit politikája az elit érdekében.
Legszívesebben megkérdezném a képviselőtársaimat és a törvénytervezet alkotóit, hogy melyik szülőjük vagy esetleg melyik gyerekük járt szakiskolába. E nélkül a tapasztalat nélkül hogyan veszik a bátorságot, hogy döntsenek a magyar iskolarendszer gerincét és a magyar gazdaságot meghatározó ezen intézményrendszer sorsáról? Én mint egyszerű munkások gyereke, talán joggal kérdezhetem az LMP nevében, és kérhetem számon önöktől, hogy e törvény ne növelje, hanem csökkentse a hazai társadalmi különbségeket.
Csak néhány példát hozok arra, hogy célkitűzéseivel ellentétben az ellenkező hatást idézi elő ez a törvénytervezet, amennyiben elkövetik azt a hibát, hogy mindezt megszavazzák. Először az esélyegyenlőség és a minőségfejlesztés kérdésköréről kívánnék szólni. A törvénytervezet alapján csökken a szakképzés időtartama a szakiskolákban, kerek egy évvel. Ez összhangban állt azzal a kormányzat által vívmánynak, a magyar pedagógiai elit által pedig szégyennek ítélt szándékkal, hogy a kötelező iskoláztatás kettő esztendővel rövidebb legyen az eddiginél. Csak csendben jegyezném meg, hogy a miniszterelnök és szakminisztere, valamint a kulcspozícióban tisztelgő kamarai elnök által csodált német szövetségi oktatási rendszer a 18 éves korig kötelező tanulást írja elő, és ennek Merkel kancellártól a zöldek vezetőjéig mindenki büszke tanúja.
A képmutatásnak jelentős tradíciói vannak a magyar oktatás és szakképzés történetében is. Miközben folyamatosan hivatkoznak a döntéshozók és a mindenkori udvari tanácsadóik arra, hogy igazságos, tudásra alapozott gazdaságot és esélyegyenlőséget kívánnak létrehozni, most intézményesen gondolkodik a törvényalkotó arról, hogy a 9. évfolyamon csupán egy esztendeig legyen közismereti oktatás. Továbbra is azt várja a szakképző intézetektől, elsősorban a már eddig is kifosztott és gettósított szakiskoláktól, hogy pótolja mindazt, amire képtelen az erre hivatott magyar általános iskolai rendszer: az autonóm, magát írásban és szóban kifejezni tudó, legalább az alapvető matematikai és közösségi készségekkel rendelkező polgárok felkészítését a továbbtanulásra, a munkára és a nagybetűs életre; ez cinikus és irreleváns elvárás.
Amit Hoffmann Rózsa a köznevelési rendszer lebutításával elkezdett, azt most Matolcsy és Czomba államtitkár urak továbbépítik, ha mi hagyjuk. A törvénytervezet elfogadása esetén nem kevesebb valósul meg, mint a közismeretektől szinte megfosztott, ezáltal pedig olcsóbbá és “hatékonyabbá” tett szakiskolai rendszer felépítése, ahonnan így kényszerűen a közismereteket tanító pedagógusok újabb ezrei eshetnek ki az úgynevezett munka világába. A kötelező felvételi rendszer, az ezáltal is megnyitott kötelező kényszerpálya a szegregált osztályokba vezet majd, ahol cinikusan Híd-programnak nevezik azt, ami valóban zsákutcaprogram vagy vakablak a világra.
Természetesen még nem ismerjük, és napról napra változik az új nemzeti együttműködést és a nemzeti munkaprogramot is tükröző, nemzeti hitvallást visszhangozó új Nemzeti alaptanterv. Természetesen a NAT még el sem készült, és ismerve a szakállamtitkár tempóját, erre még várhatunk egy ideig. Egy dolog biztos azonban, hogy a törvénytervezetben szereplő Híd-programok résztvevőire ez majd nem vonatkozik. A szamárpadban ülő gyerekekre miért is vonatkoztathatnánk az alkotmányban is rögzített és a törvénytervezet céljai között szereplő esélyegyenlőséget biztosító alapjogokat? E hidak nem vezetnek máshoz az előterjesztett formájában és az általuk megismert tartalommal, mint a szegénység, a társadalmi kirekesztés újratermelődéséhez. Ezek a gyermekek nagy valószínűséggel soha nem jutnak el majd az érettségiig, és kiszorulnak az élethosszig tartó tanulás lehetőségéből is. Nem szolgákat kell gyártanunk, hanem polgárokat, ha már polgári kormányról beszélünk; ha már abszolutizmus van, legalább az legyen felvilágosult - ezt vallotta Széchenyi is, ezt a nemzeti minimumot, és mi most ezt várnánk el a kormánytól is.
A kormánynak az iskolarendszerrel és a pedagógusokkal van problémája, ezért nem egyeztet a szakmai szervezetekkel; ezért teszi a kamarát kulcspozícióba a pedagógusok helyett a szakképzési rendszer reformjában. Nekünk nem a pedagógusokkal és az intézményrendszerekkel van problémánk, hanem a kormánnyal. Az LMP kezdeményezi egy szakképzési kerekasztal létrehozását, ahol egy reális és felelős magyar szakképzés-fejlesztési modellt dolgozhatnánk ki. Ehhez a munkához mindenkire nyitottak vagyunk, viszont jelen állapotában a jelen törvénytervezetet nem tudjuk támogatni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP padsoraiban.)
