ELNÖK (dr. Ujhelyi István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Jó reggelt kívánok! Elnézést kérek a képviselőktől, én vagyok a hibás. Már reggel fél 8-kor egy delegációt fogadtam a Házban, és most sikerült egymástól elbúcsúzkodnunk, úgyhogy igazoltan voltam távol öt percig. De természetesen elkezdjük a munkát.
Köszöntöm önöket november 23-án, az év 327. napján. Ahogy szoktam, ilyenkor mindig bemondom, hogy milyen névnap van: Kelemen, Dániel, Daniló, Dános, Klementina, Kelemér, Kelen, ki-ki választhat magának az ismerősei között felköszöntendő kedves ismerőst, barátot, rokont.
Mindenesetre a munkánkat elkezdjük, az őszi ülésszak 32. ülésnapját megnyitom. Köszöntöm a kollégáinkat, a technikus kollégákat, a jegyzőkönyvvezetőket, az írnokokat, a teremben munkánkat segítőket, a főtitkárság munkatársait, és természetesen köszöntöm a televízió előtt ülő, a munkánkat figyelő állampolgárokat is.
Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Móring József Attila és Lenhardt Balázs jegyzők lesznek segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló T/4866. számú törvényjavaslat módosító javaslatainak benyújtási határideje most lejárt. A módosító javaslatokról majd várhatóan a következő ülésünkön döntünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem