DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A vezérszónoklatomban nem említettem azt, amit most az imént Vadai Ágnes elmondott, de azért szeretném ezt még egy picit fölhangosítani. A törvény 72. §-a, amely lehetővé teszi azt, hogy kormányrendeletben és hitelezővédelmi okból vagy más közérdekből egy-egy cégforma kötelező használatát elő lehessen írni.
Látom azt, hogy a fülkeforradalomban nincs különösebb jelentősége annak, hogy valamit kormányrendeletben vagy törvényben írnak elő, hiszen gyakorlatilag egybefolyik a kormányzati hatalom és a törvényalkotás, mégis azt gondolom, hogy van némi garanciális szerepe annak, ha bizonyos kötelezettségeket csak törvényben lehet előírni.
Tekintettel arra, hogy cégformának meghatározott tevékenységek folytatására való kötelező előírása - tehát hogy magyarul: bizonyos tevékenységet csak zártkörű részvénytársaság végezhet - alapvető beavatkozás a vállalkozások szabadságába, egyáltalán a gazdasági életbe. Szerintem fontos garanciális érdek fűződik ahhoz, hogy a törvényalkotásra megszabott rendben alkosson meg a Ház egy ilyen szabályt. Nem szerencsés, ha a kormányzati politika során gyakorlatilag állandó változó módon ír elő meghatározott tevékenységek végzésének formájára ilyen kötelezettségeket a jogalkotó.
(10.00)
Tehát szeretném tisztelettel arra kérni Répássy államtitkár urat, hogy vagy tud adni ehhez egy kimerítő magyarázatot, hogy miért kell szakítani egy olyan elvvel, amely az elmúlt 20-22 évben működött, tehát hogy cégforma kötelező előírását csak törvény rendelheti el, illetve hogy egész egyszerűen felejtsék el ezt a 72. §-t.
Szeretném még egyszer megjegyezni, hogy a gazdasági élet szereplői számára akkor kiszámítható a gazdasági jogi környezet, ha az alapvető gazdasági törvények, a társasági törvény, a polgári törvénykönyv, a csődtörvény, cégtörvény viszonylag ritkán változnak, akkor is koncepcionálisan áttekinthető módon.
Szeretném jelezni azt is, hogy az a rossz gyakorlat, ami rossz kormányzáshoz vezet, hogy az alapvető gazdasági törvényeket havonta, sokszor hetente áttekinthetetlen módon rángatják, ez a szocialista kurzusok alatt is folyt. Ez nem most kezdődött, viszont ha önök itt forradalmi változásokat hirdetnek, akkor lehet, hogy ezt magában a törvényalkotásban kellene elkezdeni, és nem visszatérni ahhoz a rossz gyakorlathoz, amely a megelőző kormányokat jellemezte, hogy áttekinthetetlen salátákban tálalják fel nemcsak a képviselőház, hanem a magyar emberek, vállalkozók elé a különböző alapvető gazdasági törvényeket. Az ország versenyképességén nem az segít, ha növelik ebben az országban a kiszolgáltatottságot, hanem ha a kiszámíthatóságot, a jogi környezet kiszámíthatóságát növelik.
Szeretnék még néhány tételre külön kitérni, amely a módosító javaslatainkat fogja érinteni. Nagyon üdvözlendő persze az, hogy előrelép ez a törvényjavaslat a hitelezővédelem területén. Nyilván a Kaya Ibrahimok és Josip Totok nehezebben tudnak majd a zavarosban halászni, ha ezeket a szabályokat a parlament elfogadja. Ugyanakkor szeretném jelezni azt, amit már a vezérszónoklatomban is érintettem, hogy például abban az esetben, ha az úgynevezett kisebb tartozásoknál a felszámolási eljárás kezdeményezésének joga nem illeti meg a vállalkozást, ezzel kifejezetten a kisvállalkozásokon ütnek. Latorcai alelnök úrnak természetesen volt abban igazsága a hozzászólásában, hogy az elmúlt években a nagy tartozási hullám, illetve a felszámolások felszaporodása terén az államot jelentős felelősség terheli. De nemcsak az államot terheli felelősség, hanem a nagy kereskedelmi láncokat, multinacionális cégeket is; gondolok itt most az elmúlt hetekben a Lidl körül kialakult kritikus hangulatra. Pontosan az ilyen lánctartozások esetében vagy a különböző kereskedelmi, nagykereskedelmi vállalkozások körül kialakult kritikus légkörre ha gondolunk, tipikus az, hogy rengeteg kis, apró tartozás felhalmozódása vezet oda, hogy egy nagyvállalkozás adott esetben szándékosan nem elégíti ki az ügyfeleit.
Azt is tudjuk, hogy a felszámolási eljárás kezdeményezése egy kemény, de sok esetben igen hatékony fegyver pontosan akkor, ha jelentős gazdasági erőbeli különbség van vállalkozások között. Ha egy kisvállalkozás a százezer forintos tartozása miatt felszámolási eljárás belengetésével tud élni, akkor könnyen lehet, hogy az amúgy fizetőképes, csak egyszerűen fizetni nem kívánó, mondjuk, üzletközpontot rá tudja bírni arra, hogy tisztességgel fizesse meg azt, amit egyébként szerződésben vállalt. Ha ez a kormány gondolja azt, hogy a kisvállalkozások érdekeit megvédi például a nagykereskedelmi láncokkal szemben, akkor nem hoz olyan szabályt, amely gyakorlatilag pontosan a kisvállalkozói szektort, az őstermelőket, a családi gazdaságokat megfosztja attól a nagyon hatékony jogérvényesítési eszköztől, hogy felszámolási eljárás indításával fenyegetve próbálják meg rábírni az egyébként fizetőképes, de az erőfölényével tisztességtelenül visszaélő nagyvállalkozókat a fizetésre.
Szeretném továbbá azt is megemlíteni, hogy a csődeljárás mint olyan, amely nem összetévesztendő a felszámolási eljárással, viszonylag kevés alkalommal indult az elmúlt években, ugyanakkor pontosan a fizetőképesség megőrzése szempontjából a csődeljárás egy fontos intézmény lenne.
Ugyanakkor e törvényjavaslat 32. §-a túlzottan szabadon engedi azt, hogy a téves utalásokat rendezni lehessen, és ez egy kiskaput nyit meg. Mi azt javasoljuk, hogy a téves utalásokat kizárólag a hitelezői választmány beleegyezése mellett lehessen visszautalni, ne lehessen ezzel kijátszani egyébként a hitelezőket. Fontos lenne az is, hogy a törvény egyértelműen rendezze azt az esetet, amikor érdemben vitatottnak tekintünk egy hitelezői követelést. Megint csak az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a követelés vitatása megint csak egy eszköz annak a kezében, aki egyébként fizetőképes, csak úgy kívánja kivéreztetni a partnereit, hogy húzza az időt, amíg nem kell fizetnie, és lehet, hogy mire odaér, hogy már köteles fizetni, az, akinek ő tartozik, egész egyszerűen nem éli túl ezt a fizetési késedelmet. Éppen ezért a jogbiztonság és megint csak a hitelezői, a kisvállalkozói hitelezői érdekek szempontjából múlhatatlanul fontos, hogy azt rendezzük világosan egy törvényben, hogy mikor tekintünk érdemben vitatottnak egy követelést.
Említettem továbbá azt is, hogy az eljárásokat pontosan ott lehetne gyorsítani, ha a cégközlönyben való kétszeri közzétételi intézményét a jogalkotó átgondolná. Az elmúlt éveknek az is tapasztalata, hogy a kétszeri közzétételhez semmiféle konkrét érdek nem fűződik. Ez nem tölti be a húsz évvel ezelőtt gondolt rendeltetését. Más esetekben viszont a törvényjavaslat nem segíti kifejezetten azokat a hitelezőket, akik mögött nem feltétlenül áll nagy tőkeerő, gondolok itt például arra, hogy nem látom be, hogy egy hitelezőt miért ne illethetne meg felszámolási eljárásban tárgyi illetékfeljegyzési jog. Szintén segíthetné például az illetékmérték csökkentése a különböző kis- és középvállalkozásokat. Egyebekben pedig még arra szeretném újólag felhívni az államtitkár úr figyelmét, hogy itt lenne az ideje annak, hogy törvény biztosítsa a szabad hozzáférést valamennyi cégadathoz. Ez különösen akkor lenne nagy érték, ha végre a magyar cégnyilvántartás teljeskörűen adna áttekintést egy gazdasági szereplő állapotáról; tehát amint már kétszer is hangsúlyoztam, hogy itt lenne az ideje nyilván egy másik törvényjavaslatban, hogy a zálognyilvántartást, a különböző nagy értékű pereket a cégnyilvántartással összekössük.
Ugyanakkor ez az intézmény akkor tölti be a rendeltetését, ha megszűnik az, hogy bizonyos vállalkozások, kihasználva különböző információs monopóliumokat, ráteszik a kezüket a céginformációkra. A céginformáció közadat, azért én mint állampolgár akkor, amikor egy cégeljárást fizetek, akkor fizetek díjat, illetve illetéket, amikor cégbejegyzési kérelmet nyújtok be, azonkívül pedig az adófizetők pénzéből tartjuk fenn ezt az apparátust. Éppen ezért azt gondolom, hogy ahhoz, hogy ebben az országban valóban sok kis vállalkozás meg tudjon erősödni, elkerülhetetlen az, hogy a gazdasági életre, a gazdasági szereplőkre vonatkozó alapvető információkhoz mindenki szabadon hozzáférhessen, ezért javasoljuk a cégtörvény 15. §-ának a módosítását úgy, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett valamennyi adatot ingyenesen, hatályos állapotának megfelelően bárki megismerhessen. A kormánynak le kell törnie a céginformációk monopolizálásában utazó cégek lobbierejét. Ha ez a kormány valóban itt forradalmat kíván végrehajtani, akkor aligha lehet érv az, hogy különböző ilyen lobbicsoportok megakadályozzák azt, hogy a magyar vállalkozások szabadon hozzáférhessenek azokhoz az információkhoz, amelyek egyébként a biztonságos és kiszámítható gazdasági környezethez szükségesek.
Köszönöm szépen. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás tapsol.)
