MILE LAJOS
MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Régóta, de türelmesen vártam.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A vitának az eddigi része elég árulkodó. Tudniillik nagyjából ez sül ki abból, amikor politikusok hozzáfognak nagy erővel, hogy történelmi korszakokat értelmezzenek és elemezzenek, majd pedig ezen elemzések eredményeit megpróbálják a saját ideológiájuk szolgálatába állítani és aktuálpolitikai pozíciójuk erősítésére felhasználni. Hát, nem merném állítani, hogy túl épületes ez a fajta történelemértelmezés, amit eddig hallhattunk.
Nézzük magát a jogszabályt! Nem ez az első eset, amikor a kormánypártok részéről a szimbolikus mezőben, a szimbolikus térben különböző előterjesztésekkel találkozhatunk. Különösebb bajom ezzel nekem nincs és a Lehet Más a Politikának sincs. Azt gondolom, hogy az ilyen természetű jelképes, szimbolikus gesztusok valóban a nemzeti önazonosság részét képezhetik, beépülhetnek az önismeretbe, és van építő szándék benne, tehát mindenképpen a nemzet fejlődését szolgálhatják. S természetesen az olyan ideológiai pártoknál, ahol zárt ideológiákról beszélünk, nagyobb a fogékonyság, az érzékenység az ilyen jelképi jelentések iránt és ezek fontossága iránt is, ez is teljesen rendben van.
Azt azért látnunk kell, hogy az ilyen jelképeknek az erejét többek között a tartósság, az állandóság is adja, és itt egy kicsikét utalnék arra, amit a képviselő asszonytól hallottam, hogy mennyire sokszínű és tagolt a magyar társadalom. Így van. De nem kevésbé tagolt a francia sem, és ott egy olyan kétszáz évre tekint vissza a térdszalagrend például, hogyha jól tudom, vagy a becsületrend, bocsánat; az angoloknál négyszáz éves díjakról beszélünk. Tehát itt sem ártana egy kicsikét a tartósságra is törekedni.
A rendszerváltás óta ez az ötödik alkalom, hogy ilyen vagy hasonló jogszabályokat tárgyal a Ház. Nyilván ennek megvolt az oka, hiszen a rendszerváltás után óhatatlanul bekövetkezett egy időszak, amikor teljesen indokolt volt az átalakítás, az ilyen természetű átalakítás is, de most már azért erőteljesebben kellene törekedni a konszenzusos alapon történő döntésekre: egy ilyen természetű, jelképes jogszabályt meghozni, és aztán ötven évig nem nyúlni hozzá például. Tudniillik az elfogadottságát, a társadalmi elfogadottságát nagyban elősegíti, hogyha látják az emberek, hogy valami állandó, valami tartós van ebben a jelenségben.
Nem akarok belemenni a részletekbe. Hogy aztán ezt most zászló vagy lobogó, zászlóból lobogót, ezt nem tudtam pontosan eldönteni, de ez végül is nem annyira kardinális talán, hogy a törvény egészét ebből ítéljük meg, és ott a címer használatánál van egy kis kiterjesztés. Habár ezzel kapcsolatban egy nagyon jeles múlt századi konzervatív történésznek a megjegyzésére hívnám fel a figyelmüket, aki arról beszélt, tulajdonképpen figyelmeztetett a neobarokk szimbolika anakronizmusára. Ez csak egy ilyen, ha úgy tetszik, stílusbeli kitérő, megjegyzés.
A kitüntetések rendjénél, már lehetett itt is látni az eddigi vitában, a kitüntetések rendjének szabályozásánál azért már sokkal élesebb a polémia, éppen az említett okok miatt is. Én most nem fogom ezt a négy állami kitüntetést felsorolni. Viszont a tartósság és az állandóság mellett a szimbólumoknak, jelképeknek az erejét a társadalmi elfogadottság is adja, és ebben az esetben itt most egy olyan vitának lehettünk eddig a szemtanúi, ahol tulajdonképpen az egyik oldal, a baloldal Nagy Imre mellett érvelt, és támadta - a megbékélés jegyében - a másik oldalt a Corvin-lánc miatt, és erről szólt nagyjából a vita. Ez, hogy mondjam, mindent szolgál, csak az épülést nem.
Az én módosítóm egy kicsikét a kiegyenlítés irányába akarja ezt a feltételezett, általam előre feltételezett polémiát eltolni, tudniillik én nem úgy adtam be a módosítót, hogy a Corvin-lánc helyett a Nagy Imre-díjat vissza, hanem ötödikként javaslom fölvenni. El is mondom, hogy miért, és engedjenek meg egy személyes kitérőt.
Ahogy én fölnőttem, nálunk, főleg a családban, nemigen lehetett senkit azzal vádolni, hogy egy apró rokonszenvvel is fogadta volna a kommunizmusnak bármelyik időszakát, bármelyik szereplőjét. Nagy Imre egy külön jelenséget, egy külön személyiséget jelenített meg, teljesen függetlenül ettől a közegtől, hiszen mártíromságában fölmagasztosult odáig, hogy félve, suttogva, de áhítattal ejtették ki a nevét nálunk is, pedig, mondom még egyszer, hogy semmiféle pálfordulást nem vettek igazán komolyan, és nem fogadtak el nálunk. Tehát ilyen szempontból azt kell mondani, hogy Nagy Imre egy integráns figura a mai társadalomban.
Azt az érvet, hogy nem akarjuk, hogy devalválódjon a Nagy Imre-díjnak az értéke, hiszen itt ilyen életkori és egyéb okok miatt már ez tulajdonképpen okafogyottá is vált volna, én ezt nem tudom igazán elfogadni. Azért nem tudom elfogadni, mert itt éppen most a törvényt módosítjuk. Egy törvénymódosításba az is belefért volna, hogy ennek a tartalmát egy kicsikét frissíteni, újítani, hogy ne legyen ennyire kizárólagos jellegű, esetleges, vagy ne tudja túlhaladni, ne tudja felülírni az idő. Tehát én ezt megtartottam volna, éppen a konszenzus érdekében, és ezért is javasoltam a módosító indítványomban, hogy hozzuk vissza, még egyszer mondom, nem a Corvin-lánc helyett, erről szó nincsen. Egyébként engem is bosszant egy kicsikét.
Tehát hogyha Lamperth Mónika képviselő asszony logikáját vennénk alapul, és nem akarok ide más embereket behozni, hát akkor az 1948 és 1999 között alapított, odaítélt minden díjat ilyen alapon negligálni kellene, visszamenőleg is akár, mert arra a korszakra se lehetünk annyira büszkék - és én most nem is akarom az ő viszonyulását ahhoz a korszakhoz elemezni; kár, hogy kiment.
A következő apróság, ami lehet, hogy később azért mégsem lesz annyira jelentéktelen: azt mondja a normaszöveg, egyfajta törvényi felhatalmazást ad, hogy a későbbiekben kormányrendelettel tudományos és művészeti díjakat lehet teremteni, lehet alapítani. Azért ezt jó lenne tisztázni, hogy miféle odaítélési eljárással történik ez. Bármilyen ilyen alapítás kezdeményezésénél az én megítélésem szerint és az LMP megítélése szerint is nem ártana az Országgyűléshez fordulni, még egyszer mondom, a konszenzus elérése jegyében.
A másik pedig, ami még lényeges, hogy volt olyan hiányossága az előző szabályozásnak, ami elég kellemetlen, kényes helyzeteket is eredményezett, gondolok itt ezekre a kézfogásos, kéz-nem-fogásos, elég kínos és méltatlan helyzetekre. Nem pontosítja, nem védi ki ez a törvényszöveg sem ennek az alapját, a jogszabályi hátterét, miszerint Magyarország állami kitüntetését a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza, mondja ez a szöveg is. Itt pontosítani kellett volna, hogy végül is ki dönt. Tehát akkor, amikor ilyenfajta jelenetek ismétlődnek meg, és a televízió közvetíti, az bizony a díjaknak a méltóságát is devalválja, tehát itt egy kicsikét nagyobb pontosításra lett volna szükség ahhoz, hogy ilyen események, ilyen jelenetek ne fordulhassanak elő.
Voltak benne egyéb hibák is, tehát arra adtam be módosítót, ahol olyan paragrafusra hivatkozik, ami nem is létezik egyébként. Gondolom, figyelmetlenség, meg ez a feszített munkatempó, ez a folyamatos hadiállapot lehetett ennek az oka. Nem tartom tartalminak ezt az ügyet.
Tehát részünkről nem tartjuk elfogadhatatlannak ezt a javaslatot. Én azt tartom igazán lényeges elemnek, hogy azt a kompromisszumot fogadják el, hogy a Corvin-lánc meghagyásával fogadják vissza ebbe törvénytervezetbe a Nagy Imre-díjat. Persze, tartalmilag itt lehet új elemeket beemelni, hogy ez aktuális legyen, sőt ez akár inspiráló is lehet a társadalom bizonyos csoportjai számára a fiatalok számára, és a többi; nem nekem kell most kitalálni, hogy mivel kellene ennek az odaadhatóságát indokolni, vagy milyen feltételekhez kellene kötni.
(16.40)
Akkor, ha valami ilyesmi belátásra sikerülne jutni, akkor elkerülhetők lennének talán az ilyenfajta szembenállások, amelyeket eddig végighallgattunk, mert az biztos, hogy ha valaki ezt végighallgatta, ezzel nem került közelebb ahhoz, hogy bármelyik díjat komolyan vegye.
Még egyetlenegy elemet akartam kiemelni: a későbbiekben is azt javaslom, hogy minden ilyen szimbolikus esemény alkalmával próbáljuk azt az optimális szintet elérni, ahol találkozhatnak a véleményeink, és ehhez egyeztetés kell. Azért mondom, hogy próbáljuk megtalálni ezt a fajta megoldást, és kérem, hogy fogadják be a módosítót ebből a megfontolásból is.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
