ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala. Gulyás Gergely képviselő önálló indítványát T/4996. számon kapták kézhez.
A törvényjavaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal egyetlen döntést igényel. Az előterjesztés elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz 257 képviselőnek az igen szavazata szükséges.
Megkérdezem a határozathozatal előtt, hogy a kormány álláspontját ki kívánja, vagy kívánja-e egyáltalán ismertetni valaki. (Nincs jelentkező.) Miután hozzám előzetesen ilyen jelzés nem érkezett, és most sem látok bejelentkezőt, a szavazások következnek.
Az LMP képviselőcsoportja név szerinti szavazást kért a kérdéskörben.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/4996. számú törvényjavaslatot. Kérem a jegyzőket, hogy a képviselői szavazatokat hangosan visszaismételve kezdjék meg a név szerinti szavazást.
(A jegyzők felváltva olvassák a képviselők névsorát, majd hangosan megismétlik a képviselők állásfoglalását. A felolvasást Móring József Attila kezdi, majd dr. Lenhardt Balázs folytatja.)
Dr. Aradszki András: igen.
Bábiné Szottfried Gabriella: igen.
Balla Gergő: nincs jelen.
Dr. Bárándy Gergely: nem.
Dr. Botka László: nincs jelen.
Csenger-Zalán Zsolt: igen.
Dr. Cser-Palkovics András: igen.
Dr. Czira Szabolcs: igen.
Czunyiné dr. Bertalan Judit: igen.
Dr. Fazekas Sándor: igen.
Dr. Garai István Levente: nem.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás: nem.
Gyöngyösi Márton: nincs jelen.
Gyurcsány Ferenc: nincs jelen.
Dr. Harangozó Tamás: nem.
Dr. Hargitai János: igen.
Hegedűs Lorántné: nincs jelen.
Herman István Ervin: igen.
Dr. Hoffmann Rózsa: igen.
Dr. Hollósi Antal Gábor: igen.
Horváth András Tibor: nem.
Dr. Horváth János: nincs jelen.
Dr. Horváth Zsolt (Kecskemét): igen.
Dr. Horváth Zsolt (Veszprém): igen.
Dr. Hörcsik Richárd: igen.
Dr. Ipkovich György: nem.
Jánosiné dr. Bene Ildikó: igen.
Kalmár Ferenc András: igen.
Dr. Kontrát Károly: igen.
Kulcsár József Ferenc: igen.
Lakatosné Sira Magdolna: igen.
Dr. Lamperth Mónika: nem.
Dr. Lanczendorfer Erzsébet: igen.
Dr. Latorcai János: igen.
Dr. Lenhardt Balázs: nem.
Dr. Matolcsy György: nincs jelen.
Móring József Attila: igen.
Dr. Nagy Gábor Tamás: igen.
Dr. Navracsics Tibor: igen.
Németh Szilárd István: igen.
Németh Zsolt (Jobbik): nem.
Németh Zsolt (Fidesz): nincs jelen.
Osztolykán Ágnes: nincs jelen.
Dr. Papcsák Ferenc: igen.
Pichler Imre László: igen.
Potápi Árpád János: igen.
Dr. Puskás Tivadar: igen.
Dr. Répássy Róbert: igen.
Rónaszékiné Keresztes Monika: igen.
Dr. Rubovszky György: igen.
Dr. Salamon László: igen.
Sáringer-Kenyeres Tamás: igen.
Dr. Schiffer András: nem.
Dr. Selmeczi Gabriella: igen.
Dr. Seszták Miklós: igen.
Dr. Simicskó István: igen.
Dr. Staudt Gábor: nincs jelen.
Szabó Timea: nincs jelen.
Székyné dr. Sztrémi Melinda: igen.
Szólláth Tibor Zoltán: igen.
Dr. Tapolczai Gergely: igen.
Dr. Tarnai Richárd: igen.
Dr. Tóth József (Fidesz): igen.
Dr. Tóth József (MSZP): nem.
Dr. Turi-Kovács Béla: igen.
Varga József: nincs jelen.
Dr. Vitányi István: igen.
Wintermantel Zsolt: igen.
Zagyva György Gyula: nem.