KISS PÉTER
KISS PÉTER
KISS PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három dolgot szeretnék csak felvillantani itt a vitában; ezek egy része elhangzott a bizottsági vitában, illetve az általános vitában is ejtettünk róla szót.
Elsőként, talán furcsa módon, Lázár János képviselőtársam egyik módosító indítványa mellett szeretnék érvelni, aki is nyilvánvalóan azért, hogy a szakképzés zsákutcás jellegét tudja mérsékelni, azt javasolta, hogy a három év helyett kettő év legyen a szakmunkásképzőt követő időszak, ami alatt gimnáziumban vagy középiskolában érettségihez lehet jutni.
Önök is tudják, hogy a kilencvenes évek közepén milyen nagy jelentőségű volt az a változás, amikor is a világbanki programmal a szakközépiskolák úgymond fölfelé, a felsőoktatás felé megnyíltak, és ezzel egy óriási társadalmi mobilizációs hatást nyert az ország, sok százezer család számára immáron nem zsákutca volt a szakképzésnek a szakközépiskolai formája. Hogy ez ott, abban a körben megvalósulhatott, a hazai mobilitást nagymértékben elősegítette.
Hogy ez a szakmunkásképzésben nem így alakult, ez régi kihívás Magyarországon az iskolarendszerrel szemben, ezért különösen akkor, amikor a szakképzés idejét három évre csökkentik, különösen akkor, amikor a közismereti tárgyak ezért aztán háttérbe szorulnak a szakmai és gyakorlati képzéshez képest, különös jelentősége van annak az átzsilipelésnek, amely elősegítheti, hogy azok a tehetséges fiatalemberek, akiknek a családja nem tudta előreláthatólag vállalni a versenyistállóba való beírattatásukat, mert nem volt biztos abban, hogy a felsőoktatásig finanszírozni tudja a tanulmányait, azok is eljuthassanak különféle módokon a felsőoktatás felé, az érettségit megszerezhessék.
A második dolog, amire szeretnék kitérni, ez a szakképzés társadalmi presztízse, ami köztudomású, az elmúlt húsz év egyik kudarca.
(1.30)
Nos, látható, kitapintható, hogy társadalmi értelemben kik azok a körök, családok, akik ezt az utat választják: akik nem tudnak más iskolába járni, akik nem tudják a gyermekeiket más esélyhez juttatni. Hozzáteszem, hogy itt nemcsak egy kontraszelekcióról van szó, hanem egy szelekcióról is, csak ennek az utóbbinak az aránya rendkívül szűk a kontraszelekcióhoz képest, hiszen mindenki számára világos, hogy bizonyos szakmákban a vállalkozó család a gyermekét a vállalkozás továbbvitele szempontjából abba a szakmába íratja be, de azt kell mondjam, hogy az iskola tanulói között csak egy nagyon pici százalék az, aki nem a rossz tanulmányi eredménye és a rossz családi háttere miatt választja ezt az intézményt, hanem épp ellenkezőleg, a családi vállalkozás lehetséges folytatásaként.
Ezért tehát a szakképzés társadalmi elismerése érdekében jelentős lépéseket kell tenni: itt az elérhető életkereset kulcskérdés, ezért tehát például a szakmai bérminimumok általánossá tétele, nem pedig az, amit majd a munka törvénykönyvénél megfogunk vitatni, a regionális bérminimumokkal még a szakmai bérminimumokat is kikezdeni. Ezeket a szakmai bérminimumokat a világ európai részén bértarifa-megállapodásoknak, bértarifarendszereknek hívják. Azt hiszem, hogy erre kellene Magyarországon is törekedni, mert ez garantálná, hogy ugyanazon szakképzettségért, szakmai színvonalért az országban bárhol regionális garantált béreket fizetnek ki. A bértarifarendszer éppen a szakképzés társadalmi elismertségét, a szakmunkásnak és a szakmunkának a presztízsét segítené.
Az utolsó dolog pedig, amit szeretnék szóba hozni, a duális képzésnek az a gondolata, miszerint is a munkavállaló kerüljön olyan helyzetbe, hogy őt megrendeli tulajdonképpen a gazdaság, az ipar. Ilyen értelemben szokták mondani, hogy aki fizeti a zenészt, az rendeli a zenét, és fordítva, legyen ez igaz. Ehhez viszont az kell, hogy kerüljenek olyan helyzetbe a gazdaság szereplői, hogy azt a megrendelést meg tudják tenni. Úgy ítélem meg, és azt hiszem, ebben a jelenlévők között nincs vita, hogy megyei szinten nincsen általában jól mérhető munkaerőpiac, azaz a megyei munkaerőpiac nem tud korrekt és klasszikus megrendelést adni a szakképző intézmények számára sem a képzendők mennyiségére, sem a várható munkahelyekre vonatkozóan, már hogy a szakirányokra vonatkozóan. Ez általában Magyarországon sokkal inkább kisrégiós vagy régiós szinten alakult ki, ezért tehát az ilyetén való átszervezése a szakképzésnek ellentmond a duális szakképzés azon elvének, amelyikben is a munkaerő-piaci megrendelést közvetítő gazdasági szereplőkre akarja bízni a kapacitások kialakítását. Nos, ezért aztán érvelnék azon módosítások mellett, amelyek át akarják írni ezt a megyei rendszert újra a korábbihoz hasonlóan regionálisra.
Ezek azok a javaslatok, amelyek mellett szerettem volna érvelni a vitában. Amennyiben ezt a kormány elfogadja, nyilvánvaló módon alkalmasabb javaslat lesz a későbbiekre.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
