ELNÖK (dr. Ujhelyi István)
ELNÖK (dr. Ujhelyi István): Tisztelt Országgyűlés! Nem látok több felszólalni szándékozó képviselői jelzést, így ebben az esetben megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván-e (Szatmáry Kristóf: Nem.), nem kíván válaszolni az elhangzott kérdésekre, megjegyzésekre. Ebben az esetben határozathozatalok következnek.
Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott indítványokról szavazunk. Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott indítványokat az ajánlás 1-11., 13-19. pontjai, a 21., 22., 25., 26., 27. pontjai, 29-39. pontjai, valamint a 42-48. pontjai szerint. Gondolom, tudták követni. Ebben az esetben kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
258 igen szavazattal, 69 nem ellenében, 37 tartózkodás mellett az Országgyűlés elfogadta ezeket az indítványokat.
Most a zárószavazás következik. Arra figyelemmel, hogy az egységes javaslatban az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény 39. § (3) bekezdésének hatályba nem lépéséről szóló rendelkezés elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára van szükség, ezért két részletben szavazunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezését az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
261 igen szavazattal, 105 nem ellenében, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elfogadta.
Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e ezeket az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
258 igen szavazattal, 108 nem ellenében, tartózkodás nélkül az Országgyűlés elfogadta a javaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke kérje az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. Hozzájárulnak-e ehhez? Kérem, szavazzanak most! (Szavazás.)
258 igen szavazattal, 108 nem ellenében, tartózkodás nélkül az Országgyűlés kéri a hozzájárulást.