DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt legfelsőbb bírósági Elnök Úr! Tisztelt Főügyészhelyettes Úr! Ez a törvényjavaslat, illetve ez a törvénycsomag egy újabb hatalmas lépés az orbáni állammodell kiteljesedése felé. Arról, amit itt a Fidesz vezérszónoka elmondott az új igazságügyi törvénycsomag indokaként, hogy ez mintegy a nemzeti cinizmus rendszerének a reakciója a bíróságok lassú működésére, én azt gondolom, hogy ez egy fedőszöveg, egy fedőduma arra, amit önök csinálnak.
(11.20)
Egyben egy rendkívül veszélyes játék, hogy erre hajaznak, hiszen mindenütt, ahol bíróságok működnek és működtek a történelemben, mindig vannak vesztes felek, mindig vannak olyanok, főleg büntetőügyekben, akik úgy gondolják, hogy az ügyük nem került kellő időben, kellően méltányos időtartamban elbírálásra. Viszont a tények nem igazolják az önök indokolását. Ma Magyarországon európai összehasonlításban az ügyek befejezése egyáltalán nem hosszú. A bírói és az igazságügyi statisztika azt mutatja, hogy egy éven belül a polgári ügyeknek több mint 80 százalékát sikerül befejezni, és alig van olyan ügy, 10 százalék alatti azoknak az ügyeknek a száma, amelyek polgári ügyekben tovább húzódnak. A büntetőügyek elhúzódása pedig sok esetben a nyomozó hatóságokon, illetve az igazságszolgáltatás egyéb szereplőin is múlik. Jegyzem meg: a polgári perekben is gyakorlati tapasztalat, az ügyek elhúzódása nem annyira a bírói szervezetrendszernek tudható be, hanem sokkal inkább a meglehetősen rendezetlen, körülményes és lassú igazságügyi szakértői szervezetrendszernek.
Éppen ezért az a szöveg, hogy itt a nagy átalakításra, nagy átszervezésre azért van szükség, mert a nemzeti cinizmus rendszere így akarja kiszolgálni a jogkereső polgárokat, egész egyszerűen egy ócska duma, amivel önök itt vakítani próbálják az embereket. Ez egész egyszerűen a nagyon silány ideológiai megalapozása annak, hogy miként kívánják a bírói szervezetrendszert, a harmadik hatalmi ágat is alávetni a narancsuralmi törekvéseknek.
S egyben rendkívül veszélyes, hiszen mindannyiunknak jól felfogott érdeke az, hogy az embereknek - azoknak is, akik adott esetben vesztesen kerülnek ki egy perből, azoknak is, akik adott esetben okkal orrolnak az igazságszolgáltatásra azért, mert mondjuk, egy büntetőügy húzódik - soha ne legyen kétségük afelől, hogy az igazságszolgáltatás egész szervezetrendszere intakt, pártatlan, független, befolyásmentes módon, felkészült szakemberekkel látja el a feladatát. Mindannyiunk érdeke, hogy ez a hit ne sérüljön az állampolgárokban, éppen ezért rendkívül felelőtlen, ha kormányzati hatalomból azt próbálják sugallni az embereknek, hogy az elmúlt húsz évben vagy az elmúlt évtizedekben az igazságszolgáltatás kifejezetten az emberek ellenére működött volna. Rendkívül veszélyes játék ez, játék ez a tűzzel, azt gondolom.
Önök is pontosan tudják: egyszerűen nem igaz, nem igazak az állításaik, ma Magyarországon a perek nem hosszabbak, mint általában Európában. Ha önök azzal kívánják igazolni a hatalmi étvágyukat, hogy a pereket gyorsítani akarják, akkor azért a történetbe az önök állítása mellé kell tenni még egy körülményt, hogy akkor, amikor önök az alaptörvényük megalkotásánál kényszernyugdíjazták a bírói kar derékhadát, a 62 éven felüli bírákat egy tollvonással, ezzel önök kapásból 30 ezer ügyet ítéltek kényszerszignálásra. Tehát az történt, hogy az önök felelőtlen ámokfutó alkotmányozása folytán kapásból 30 ezer ügyet kellett azonnal átszignálni, vagy ezeknek az átszignálásáról kellett rendelkezni.
Van fogalmuk arról - és azt gondolom, hogy az ügyvéd képviselőtársaknak van fogalmuk arról -, hogy mit jelent az, amikor pontosan az idősebb bíráknál vannak hosszú büntetőügyek több kilónyi aktával, és ezeket hirtelen egyszerre kell egy új bíróra kiosztani, ezek hogyan lassítják be a perek, büntetőeljárások befejezését? Tehát az önök állítása egész egyszerűen egy szemenszedett hazugság. Önök nem gyorsítják a bírósági ügyek lefolytatását, hanem az az ámokfutás, az a rombolás, amit önök itt az alkotmányozással műveltek, az éppenséggel belassította a perek ésszerű időn belül történő befejezését.
Az igazságszolgáltatási szervezetrendszerrel kapcsolatban a Lehet Más a Politika frakciója a tavasz folyamán T/2899. és T/2009. számon Dorosz Dávid által jegyzetten két törvényjavaslatot is előterjesztett. Az egyik törvényjavaslatban arra tettünk kísérletet, hogy a bírói önigazgatás szervezetrendszerének a megőrzésével hogyan lehet olyan alapvető változásokat eszközölni ebben a szervezetrendszerben, ami valóban mentesíti az igazságszolgáltatás szervezetét a különböző oligarchikus, becsontosodott, bürokrata befolyásoktól.
Azt javasoltuk, hogy először is az igazságszolgáltatási szervezetrendszeren belül is legyen egy cikluslimit arra, hogy egy bírósági vezető hány éven keresztül tölthet be legfeljebb vezetői pozíciót. Javaslatot tettünk arra, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácson belül, tehát a bírói önigazgatáson belül nemcsak hogy túlsúlyban ne legyenek a bírói igazgatás középszintjén lévő megyei bírósági elnökök, hanem egyáltalán ne lehessen a bírói önigazgatási szerv tagja olyan személy, akit az OIT egyébként felügyel.
Javaslatot tettünk továbbá arra, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban betöltött tagságot se lehessen megújítani. Az LMP-nek ezek a javaslatai arra irányultak, hogy a hatalomkoncentráció az igazságszolgáltatás szervezetrendszerén belül se érvényesüljön, hanem a hatalmi ágak elválasztásának elve érvényesüljön ezzel szemben még az igazságszolgáltatás szervezetrendszerén belül is. Ezenkívül javaslatot tettünk arra, hogy a bírói igazgatási szervezetben, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban kapjon helyet valamennyi, az igazságszolgáltatás területén működő szakmai kamara is.
A másik törvényjavaslat, amit előterjesztettünk, az igazságszolgáltatás átláthatóságáról, nyilvánosságáról szól. Arról: ahhoz, hogy a polgárok bizalma töretlen legyen az igazságszolgáltatásban, kell egy olyan új törvény, amely átfogó módon biztosítja az ítélkezés, az ítéletek nyilvánosságát, a tárgyalási jegyzékek nyilvánosságát is törvényben garantálja, egészen odáig, hogy könnyen kereshető módon teszi hozzáférhetővé a különböző bírósági ítéleteket, nyilván a személyiségi jogokra figyelemmel.
Úgy véljük, hogy bármilyen közhatalmi képződmény, bármilyen hatalmi centrum csak akkor tarthat igényt elismerésre, ha aláveti magát a nyilvánosság kontrolljának, ha működése egészén az átláthatóság érvényesül. Önök ezeket a javaslatokat végül nem vették tárgysorozatba, mindenféle érdemi indokolás nélkül, hacsak azt nem tekintem érdemi indokolásnak, hogy folyamatosan azzal hitegettek bennünket, hogy bejön ez az igazságszolgáltatási törvénycsomag, és ez a problémákat orvosolni fogja. Hát, nem így történt.
Az, amit itt látunk, a centralizált demokrácia modelljének egy meglehetősen lényeges talpköve. Az önök államfelfogása abból indul ki, hogy a többségi hatalom, a parlamentben birtokolt többség semmiféle korlátot nem ismer el. Önök folyamatosan arra hivatkoznak, hogy a kétharmad birtokában mindent megtehetnek. Ennél szörnyűbb az, hogy önök el is hiszik most már azt, hogy a hatékony és demokratikus működéshez az szükséges, hogy a parlamenti többség útjából minden korlátot és akadályt bontsunk le. Önök ezt az elvet követték akkor, amikor megcsonkították az Alkotmánybíróság hatásköreit, és ezt az elvet követik akkor is, amikor az állampolgári ellenállást próbálják letörni, például a népszavazás intézményének a megszigorításával, például a sztrájkjog gyakorlásának a megszigorításával.
Szeretnék utalni arra, hogy a jogállamot pontosan arra találták ki, hogy a jog uralmát kelljen elviselnünk, és ne pedig az önkény uralmát. Akkor, amikor nem érvényesül a fékek és ellensúlyok rendszere; akkor, amikor az egész államberendezkedést durván centralizálják, és gyakorlatilag egyetlenegy személytől függ minden egyes további szereplő kinevezése, akkor önök a jogállam, a joguralom legfontosabb ismérveit tüntetik el.
(11.30)
Nem véletlenül fogalmazok így. Önök pontosan tudják azt, hogy annak a hivatkozásnak a kapcsán, hogy önök egy törvényes választáson kétharmadot szereztek, és miért hivatkoznak itt ellenzéki képviselőtársaim arra, hogy bármiféle merénylet történne a demokrácia ellen akkor, amikor önök például a bírósági szervezetrendszer felett uralkodó egyetlen személyt kétharmaddal megválasztják, akkor szerintem önök is pontosan tudják ennek az érvelésnek a mélységes cinizmusát. Ne kerteljünk! Nem önmagában azzal van a probléma, hogy egy pártszövetség kétharmados többséget szerzett, egyébként demokratikus választáson. Elmondtam tavaly is már több vitában, nem példa nélküli az ilyen választási győzelem, sehol Európában. A példa nélküli az, hogy egy olyan pártszövetség nyert kétharmados többséget, ahol minden egyes pozícióra - pontosan tudjuk, hogy így van, minden egyes pozícióra -, a választókerületi elnöktől a köztársasági elnökig egyetlenegy leválthatatlan személy tesz javaslatot. Ez a magyar demokrácia tragédiája, nem a kétharmados többség. Az a tragédia, hogy egy olyan kétharmados többség van, aminek az élén egyetlenegy ember rendelkezik az önök egzisztenciájával is, a köztársasági elnök egzisztenciájával is, és a bírósági vezetők egzisztenciájával is egyetlenegy személy fog rendelkezni.
Én azt gondolom, hogy a centralizált demokrácia modellje a hatékonyságot könnyen lehet, hogy jobban szolgálja, mint akkor, amikor különböző osztott hatalmi központokkal kell megmérkőzni. Viszont azzal kell kalkulálni, hogy a centralizált demokrácia nagyon-nagyon rövid ideig lesz alkalmas arra, hogy az emberek bizalmát elnyerje. Akkor, amikor önök itt az iménti szóváltásokban és közbekiabálásokban megpróbálták újrajátszani azokat a csatákat, amik az elmúlt 20 évben itt a parlamentet jellemezték a különböző kinevezések alatt, szeretnék utalni arra, még egyszer megerősítve, hogy önmagában a szó legális értelmében legitim, hogyha egy kétharmados többség bármilyen független pozícióra kinevez egy személyt. Viszont az, hogy a kétharmados többség a független pozíciókra független személyt nevez ki, nagyban függ a politikai kultúrától is.
Azt a politikai kultúrát, ahol méltán lehet arra hivatkozni, hogy a politikai ellenfelek, a parlamenten kívüli szereplők is elismerik azt, hogy egy kétharmados többség konszenzusos személyt jelöl független pozíciókba, ezt a politikai kultúrát önök, az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz-KDNP kölcsönösen rombolták le az elmúlt 20 évben. Pontosan látjuk, hogy ez a történet nem most kezdődött.
Én megmondom őszintén, legnagyobb tiszteletem Rubovszky képviselő úré, de nem vagyok kíváncsi arra, hogy annak idején az MSZP-SZDSZ hogyan jelölte Szili Katalint, és hogyan jelölték önök közösen Bihari Mihályt. Nem érdekelnek ezek a sztorik. És az az igazság, hogy ebben az országban elég sok embernek ezekből a külön mérkőzésekből nagyon, de nagyon elege van. Önök juttatták ide kölcsönösen ezt az országot, önök rombolták le együtt, az MSZP és a Fidesz, a politikai kultúrát ebben az országban. Igen, ennek része volt az is, amikor az előző ciklusban például Baka Andrást első körben megbuktatták azért, mert sunyi módon az akkori kormányzó többség mindenféle politikai áthallásokat vélt az ő személye mögött hallani, és ugyanígy indokolatlan módon szavazták le Havasiné Orbán Máriát is. Igen, ez is szégyen volt.
Ennél nagyobb szégyen az, amikor önök, visszaélve a kétharmados hatalommal, majd olyan személyt próbálnak a függetlenség álcája mögött kinevezni, akiről pontosan fogja tudni mindenki, hogy milyen bizalmi viszony fűzi az egyetlen kinevezésre jogosult személyhez. Nem arról van szó, hogy adott esetben bármelyik magyar bíróval kapcsolatban ne lehetne hivatkozni a pártatlanságra. Arról van szó, hogy mindannyiunk elementáris érdeke az, hogy aki kinevezésre kerül egy független pozícióba, arról mindenki, az ellenfelek, a közvélemény, joggal feltételezze azt, hogy semmiféle politikai lojalitás nem fűzi a kormányzati parlamenti hatalomhoz. Ehhez képest az önök elmúlt másfél éves kinevezési gyakorlatából az látszik, kísérletet sem tesznek arra, hogy a függetlenségnek akár csak a látszatát is megőrizzék. Igen, Répássy államtitkár úr, önöknek igazuk van abban, hogy az önök által az elmúlt másfél évben kinevezett személyek függetlenek. A szó fizikai értelmében függetlenek. Önök nem dróton rángatják őket, hanem joystickkal. Olyan személyeket neveznek ki, akiknél pontosan programozható a lojalitás a központi hatalomhoz.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, világosan kell szólni arról az itt fekvő törvénycsomag kapcsán, hogy a ’97-ben kialakított igazságszolgáltatási szervezetrendszer radikális átalakítása szükséges. Ezt elismertük tavasszal, és elismertük tavaly nyáron is. Sőt, továbbmegyek: a ’97-ben megalkotott szervezeti struktúra aligha alakítható ki kis lépésekben olyanná, amely megfelel azoknak az elvárásoknak, amiket egy modern alkotmányos berendezkedésben elvárnánk. De a közjogi változások radikalitása a legkevésbé sem garancia a jogállammal egyező irányok követésére. Sőt, paradox módon néha nagy változásokkal lehet elérni a pozíciók, hatalmi kiosztások megszilárdítását. Ilyen volt a nagy igazságszolgáltatási reform a kilencvenes évek közepén, pontosan, lényegében bebetonozta a rendszerváltás előtt kialakult megyei igazgatási túlsúlyt és az igazgatási felelősség hiányát. Ebből következően a bíróságok működése sem lett hatékony, sem átlátható, sem számon kérhető, és a rendszer működése szempontjából kulcsfontosságú alkotmányos értéket, a függetlenséget sem tudta maradéktalanul biztosítani.
Hatalmi ellensúlyok nélküli, kiegyensúlyozatlan, oligarchikus önállóságot kapott a bírósági igazgatás ’97-ben, amelyet a működési rendellenességek leplezésére használt. E rossz szervezeti megoldás túl sokáig állt ellen a változtatási igényeknek ahhoz, hogy most ne örülhetnénk önmagában a változásnak. Csakhogy a változás szükségességéből önmagában nem következik, hogy minden változtatás csak jobbá tehetné az igazságszolgáltatást. Nem következik, hogy ezentúl az függetlenebb, átláthatóbb, ellenőrizhetőbb és hatékonyabb lesz.
Tisztelt Országgyűlés! Megvan a kritikánk az eddigi, a jelenleg működő igazságszolgáltatási szervezetrendszerrel kapcsolatban. Ezt röviden úgy tudnám összefoglalni, hogy az oligarchikus, belső igazgatási, hatalmi monopóliumok túlságosan is elzárják a nyilvánosság elől a bíróságok működését. Néhány hatalmi gócpontnak van túlsúlya a jelenlegi igazságszolgáltatási szervezetrendszerben. Éppen ezért nem vitatjuk azt az állítást, hogy a ’97-ben kialakított igazságszolgáltatási szervezetrendszert alapvetően át kell alakítani. Ugyanakkor az a koncepció, amit itt önök letettek az asztalra, nem abba az irányba mutat, ami éppenséggel a hatalmi ágak megosztásának, a fékek és ellensúlyok rendszerének a következetes érvényesítését, az átláthatóság és elszámoltathatóság következetes érvényesülését szolgálná.
A jelenlegi rendszer nem ismerte a megosztott hatásköröket, az önök rendszere sem fogja. Ugyanis most nem egy kollektív testület, hanem egy parlament által választott személy fogja gyakorolni az OIT eddigi jogköreit, még a normatív utasításadás, szabályozás jogköreit is, amennyiben a bíróságokra kötelező utasításokat adhat.
A megosztott hatáskörök, régi tapasztalat, hatékonyan gátolják meg a hatalommal visszaélést. A tervezet nem nagyon bízik a bírói kar önigazgató potenciáljában, hozzáteszem, az igazságügyi szakmai kamarák részvételében sem. Az összbírói értekezletek, bírói tanácsok véleményt nyilváníthatnak, kezdeményezhetnek, de nincs érdemi hatáskörük. Így van, hiszen önök számtalan alkalommal bizonyították az elmúlt másfél évben: nem bíznak semmilyen olyan hatalmi centrumban, semmilyen olyan erőben, ami nem az önök nyers ereje. Önök számára gyanús minden olyan közjogi szereplő, aki nincsen alávetve az egyszemélyi akaratnak. Pontosabban nem az a kérdés, hogy hatékonyság vagy önigazgatás, hatalommegosztás, hiszen nem lehet jogállami feltételek között mindent a hatékonyságnak alárendelni. Ezért is hamis az állandó hivatkozásuk a hatékonyságra. Ez ugyanis nagy valószínűséggel olyan szervezeti működéshez vezet, amely az ügyészség esetében ismert: ellensúlyok nélküli, politikai kiválasztott és neki alárendelt középvezetők. A bírák ugyan ítélkezésükben függetlenek, de egészen pontosan ismert a belső kiszolgáltatottság sűrű szövedéke, tehát gyorsan kialakulhat, illetve megmaradhat az akár politikai tartalmú igazodási rendszer.
(11.40)
Nem vitatkozunk azzal sem, hogy a kormányzati felelősségnek valamilyen módon és az eddiginél hatékonyabban jelen kell lennie az igazságszolgáltatási igazgatásban. A kormányzati felelősségnek ugyanakkor lényegi eleme a működés biztosítása, amihez források kellenek. Indokolatlan és érthetetlen az, hogy miközben az ügyészség, az ügyészi szervezet számára garantálják a költségvetési forrásokat, ez a garancia a bírói szervezetrendszerrel kapcsolatban nem történik meg.
Ezért jó és ezért helyeseljük, hogy ha a kormányzat, hogyha vannak garantált költségvetési források, például bizonyos igazgatási hatáskörökkel is rendelkezik, mert különben felelőssége sem marad. A tervezet ugyanakkor nem növeli például a bírósági határozatok közzétételének körét, nem javítja lényegesen a bíróságokkal kapcsolatos, több szinten jelentkező nyilvánossági szintet, nem garantálja a törvényes bíróhoz való jog alapjogát, mert az OBH elnöke a hatékonyabb ügyintézés okán gyakorlatilag szabadon dönthet a bírák kijelöléséről. A törvényes bíróhoz való jog a pártatlan ítélkezés egyik klasszikus garanciája, ahogy a bírák áthelyezésének korlátoltsága, a bírák beleegyezésének előírása is.
Tisztelt Országgyűlés! Azt lássuk világosan, hogy ennél az igazságszolgáltatási átalakításnál a kulcskérdés az, elképzelhető-e, hogy az az egy személy, akit önök a már több módon jellemzett kinevezési gyakorlatuknak megfelelően itt kiválasztanak, az az egyszemélyi vezető gyakorlatilag befolyást gyakorol-e a konkrét ügyekre. Az igazi veszélyforrás, és szerintem a leglényegesebb pontja ennek az egész igazságszolgáltatási csomagnak, hogy van-e garancia arra, hogy bizonyos, a hatalom szempontjából vagy a miniszterelnök szempontjából lényeges ügyeket különböző hatalmi, politikai megfontolások alapján ne lehessen szabadon igazgatni bírák, bírói tanácsok között. Ez az igazi kérdés. Én azt gondolom, hogy ha ebben a tervezetben van, illetve lenne ilyen garancia, akkor aligha verhetnénk félre a vészharangot.
Ugyanakkor a helyzet úgy áll, hogy önök már a törvénycsomag előterjesztése előtt olyan módosításokat hajtottak végre - itt a kiemelt ügyek intézményére gondolok -, ami már elrejtette azt az aknát, hogy adott esetben egy centralizáltan működő bírósági szervezetrendszer élén a kétharmad által odaültetett lojális emberrel gyakorlatilag beavatkozhat az ügyleosztásba.
A kiemelt ügyek esetében a hatékonyságra hivatkozás egyértelműen egy politikai cél volt. A helyzet úgy áll, hogy a jelenlegi törvényjavaslat alapján a legfőbb ügyésznek és az OBH elnökének tudatos együttműködésével kiszedhető a nem kellően szigorú vagy nem megfelelően ítélkező bíró kezéből az ügy. Nincsenek kellő garanciák, amelyek védenék az ügyleosztási rendet, az attól való eltérés nem kellően konkrét okok miatt is lehetséges.
A javaslat 62. § (1) bekezdése szerint az OBH elnöke az illetékes bíróság helyett más bíróságot jelölhet ki. A javaslat ugyan meghatározza ennek tartalmi feltételeit, de az OBH elnökét senki nem számoltatja el ezek értelmezésében, és a kijelölés jogával való visszaélést így semmi nem akadályozza. A törvényes bíróhoz való jog sérelmét itt a gyorsaság akarja igazolni, ha erre van szükség, arról csak a bíróság dönthetne.
A javaslat 76. §-a szerint az OBH elnöke a bírót áthelyezheti, de nem tartalmaz olyan megkötést sem, amely a bíró beleegyezését kívánná meg. Ez a bíró elmozdíthatatlanságának, vagyis a függetlenségnek a sérelme.
Tisztelt Országgyűlés! A Lehet Más a Politika frakciója részben pontosan azzal kapcsolatban terjeszt be módosító javaslatokat, hogy hogyan lehetne az OBH elnökének ezt a túlzott hatalmi súlyát kiegyensúlyozni. Többletjogosítványokat szeretnénk adni magának a tanácsnak és egyáltalán a bírói testületeknek. Abban hiszünk, hogy az államhatalom egészében, de ugyanígy természetesen a bírói szervezetrendszeren belül - erre vonatkozott a kritikánk, a jelenlegi igazságszolgáltatási szervezetrendszerre - következetesen kell érvényesülnie a hatalmi gócok megbontása, a fékek és ellensúlyok rendszere elvének.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a kritikánk a törvényjavaslattal kapcsolatban hét komoly pontban foglalható össze, én végezetül ezt szeretném megtenni.
1. Az új szervezeti törvény egy olyan igazgatási modellt vázol fel, amely nem létezik jogállamokban, azok általában a végrehajtó hatalom és a bírói önigazgatás között osztják meg az igazgatási hatásköröket. Itt nincsen igazgatási hatáskörmegosztás, államtitkár úr.
2. Ez az igazgatási modell nem növeli a számonkérhetőséget sem, mert a választott bírákból álló OBT-nek nevetségesen gyengék a hatáskörei, azokkal nem fog tudni élni.
3. Attól, hogy a központi igazgatás összes hatáskörét egy személy tartja a kezében, a bíróságok igazgatása sem lesz feltétlenül hatékonyabb.
4. Az OBH elnöke nem bírói igazgatást valósít meg. Egyébként hogyha valaki elemzi a hatásköröket, valóban nem pusztán erről van szó, hanem egy vélhetően pártpolitikai kiválasztáson alapuló, külső igazgatásról.
5. A hatékony központi igazgatás elvárása nem összeegyeztethetetlen a bírói önkormányzatisággal, ahogy a számonkérhetőség sem a függetlenséggel. Egy kiegyensúlyozottabb szervezeti modell érdekében jelentősen erősíteni kellene az OBT hatásköreit, különösen a bírák státusával kapcsolatos feladatokban, megjegyzem, ezt igényli a 38/93-as alkotmánybírósági határozatnak több elvi tétele is. Arra kellene szorítani a bírói tanácsot és a bírói hivatal elnökét, hogy a legtöbb fajsúlyos kérdésben együttes döntéseket hozzanak. Tudom, ez önöktől idegen, mert önöktől minden, ami kooperáció, magyarul együttműködés, minden, ami együttdöntés, az önök felfogásától, politikai kultúrájától idegen és értelmezhetetlen.
6. Tévedés, hogy az igazságszolgáltatásban csak úgy lehet a hatékonyságot növelni, ha nincs a centralizált döntési központoknak megfelelő ellensúlya. Ellensúlyokat kell kialakítani, biztosítani kell az igazgatás átláthatóságát, tehát a demokratikus kontrollt csak az önigazgató és átlátható testület hatáskörének általános növelésével lehet elérni.
Végezetül: Ugyancsak szükséges a nyilvánosság sokkal nagyobb fokú megerősítése is. Ezek nélkül az igazságszolgáltatás a társadalmi bizalomvesztés további csapásait fogja elszenvedni, ráadásul egy olyan igazgatási rendszer mellett, amely a politikamentesség, a pártatlanság tekintetében is komoly kétségeket ébreszt.
Az igazságszolgáltatással kapcsolatos bizalomvesztésnek az elmúlt időszakban az egyik fő okozója a megyei bírósági vezetőknek a túlzott hatalma, az oligarchikus elemnek a megjelenése a szervezetrendszerben, az átláthatóság, az áttekinthetőség, a nyilvánosság hiánya. Ehhez képest önök egy olyan szervezeti modellt javasolnak, ami gyakorlatilag az egész bírói szervezetrendszert az önök álommodelljébe, a centralizált demokrácia modelljébe integrálja úgy, hogy minden szinten kiiktatják a hatalmi ellensúlyokat az egész gépezetből.
Éppen ezért én befejezésül kénytelen vagyok önöket egy olyan Bibó-idézettel untatni, amit egyszer már tavaly novemberben, egy évvel ezelőtt az alkotmánybírósági törvény vitájában, amikor önök éppen kiherélték az Alkotmánybíróságot, elmondtam. 1947-ben Bibó István a következőket írta:
“Mindeme gondolatmenetekben újból meg újból felmerül az az aggodalom, hogy a mindinkább szocializálódó államszervezetnek főleg gazdasági téren óriási módon megnövekedő bürokratikus apparátusa olyan hatalmi lehetőségeket nyit meg, amelyekkel szemben a szabadság eddigi közjogi formái elégtelennek bizonyulnak. Egészen másképpen alakul azonban a helyzet, ha a hatalmak elválasztásának elvét kiemeljük abból a lomtárból, ahová a politikai intenciók és a nehézkes elméletiség vaskalapossága vetették, és beállítjuk az európai társadalomfejlődés ama másfél évezredes tradíciójába, amely a hatalomkoncentrációval szembeállítja a hatalomgyakorlás ésszerű, emberséges és igazságos célját, s csakis ennek a célnak jegyében teszi lehetővé a hatalom önigazolását, s kiemeljük a hatalmak elválasztásának elvéből azt a tartalmat, hogy a hatalomnak erkölcsi igazolásra való szorítását technikailag a hatalomkoncentráció megbontása, a funkciók tagolása és egymással szemben álló különleges öntudatot kialakító hatalmi centrumok kiépítése révén lehet legeredményesebben elérni.”
Ennek a jegyében találhatjuk meg, hogy ma mennyiben érvényes, a jövőben még hol alkalmazható a hatalmak elválasztásának elve. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) A választ tudom: az önök esetében sehol.
Köszönöm. (Taps az LMP és a Jobbik padsoraiban.)
