GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Látom, államtitkár úr szívesen beszél az elnevezések köréről, hiszen többedszer tér vissza. Jobb lenne, ha inkább a jogosítványok, a hatáskörök kérdésköréről esne szó, mondjuk, a bírói tanácsok hatásköriség-nélküliségéről, úgy a véleménynyilvánítás meg a kezdeményezések jogosítványrendszeréről, ami nem döntési kompetencia; jobb lenne, ha arról beszélne államtitkár úr, hogy hogyan és miképpen akarják biztosítani a bíróságoknak az anyagi biztonságát, anyagi ellátottságát. Az sem lenne szerencsétlen dolog, ha a törvényes bíróhoz való jog biztosításának a kérdésköréről esne szó, és nem az országos bírói hivatal elnökének a kijelöléséről. De talán arról sem lenne érdemtelen beszélni, hogy a kinevezések hogyan és miképpen történnek. Csak visszaidézem - nem tudom már a pontos időpontját - fél-egy évvel ezelőtti döntéseiket, amikor mondjuk, két hónap alatt indoklás nélkül ki lehetett rúgni valakiket, aztán az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy ez mégsincs rendjén, és erre hoztak egy újabb törvényt, ami arról szólt, hogy akkor tegyük úgy, hogy ha valaki a vezetőjének a bizalmát elveszti, akkor válik újra kirúghatóvá. Magyarul csak azt akarom mondani, hogy ezek a kérdések sokkal, de sokkal fajsúlyosabbak az én értékítéletem szerint attól, mint hogy egyrészt negyedszeri, ötödszöri kérdés kapcsán is válasz nélkül maradjanak, és közben az elnevezések kérdésköre kapcsán forogjon az államtitkári beszéd harmadszor, negyedszer.