DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Először is köszönöm, hogy megtisztelte az ülésünket. Úgy gondolom, hogy ez kellő figyelmet biztosít a mai témánkra. A múltkor egy kérdésváltásban már tisztáztuk, hogy különbözőek vagyunk, hisz én előbb voltam ügyész és utána voltam képviselőjelölt, ön meg először volt képviselőjelölt és utána lett ügyész, de azt hiszem, az összeköt bennünket, tisztelt legfőbb ügyész úr, hogy mindketten ismerjük az ügyészi szervezetben dolgozók áldozatos munkáját, és mindketten megfelelően értékeljük az egyébként jellemzően jól végzett és magas színvonalon ellátott ügyészi tevékenységet. Ezt azért mondom előre, mert nem szeretném, ha ez a vita, ami itt kialakulni látszik, szubjektív elemekkel lenne terhelt, szándékokat és sandaságokat tételezne fel. Ez egy jogszabályi vita, ahol a jogi szabályozás megfelelőségéről vagy nem megfelelőségéről beszélünk.
Legfőbb ügyész úr is említette, általában fellángolnak azok a viták, hogy az ügyészi szervezet kormány alá rendelt vádhatóság, illetve büntetőbírósági tevékenységet ellátó szervezet legyen, vagy ennél szélesebb körű, az Országgyűlés mellé rendelt és kiterjedt hatáskörrel rendelkező szervezet. Én is végigéltem a nyolcvanas évek második felében azt a vitát, még Kulcsár professzor úrék idejében, hogy hova tartozzon az ügyészség. Ez egy valóban jó szándékú vita volt, akkor az Ellenzéki Kerekasztal által forszírozott alkotmány kapcsán jött elő. Azt mondom, hogy néhány szót most is érdemes róla ejteni.
Az a megoldás, amelyik a kormány mellé helyezi az ügyészséget, és szinte kizárólag büntetőjogi feladatokat ad neki nagyrészt a vádképviselet során, nyilvánvalóan egy olyan elképzelés és azzal jár együtt, hogy a kormány sorsát osztja az ügyészi vezetés is, és általában a kormányváltással távoznak el az ügyészi vezetők és az aktuális kormányfő, illetve a kormány nevezi ki azt a vádhatósági vezetőt, legfőbb ügyészt, aki ellátja a kormány által is felelősséggel viselt vádhatósági vagy büntetőeljárási politikát. Ez az ügyészi forma nem jellemző Magyarországra, legalábbis nem jellemző 1945-től.
A másikat úgy szokták nevezni, hogy a szovjet típusú, sztálinista vagy Visinszkij-féle ügyészség, amely a büntetőbírósági tevékenységen kívül széles általános törvényességi felügyeleti jogkörrel rendelkezik, és a helye általában a legfőbb törvényhozó mellé rendelve van. Azért mondom a legfőbb törvényhozó helyét, mert ez nem mindig a parlament volt. Téves volt ennek az ügyészi típusnak az a megjelölése, hogy szovjet típusú ügyészség, mert ezt még valamikor az orosz cár vezette be egy felülről jövő reform kapcsán, és bármilyen meglepő, az általános törvényességi felügyeleti funkciót az akkor éppen lábra kapó skandináv ombudsmani funkcióból vette át a reform során, és 1917-ben tulajdonképpen ezt örökölte a szovjet állam Visinszkijjel együtt, aki annak idején ellátta a felügyeletet.
Miért tartom ezt fontosnak? Azért tartom fontosnak, mert fő szabály szerint, amikor a kormány mellé rendelt ügyészség osztja a kormány sorsát, a törvényhozás mellé rendelt ügyészség általában osztja a törvényhozás sorsát. A jelenlegi törvényi szabályozás nem ezt mondja. A jelenlegi törvényi szabályozás kiveszi a törvényhozás sorsának osztásából a mostani legfőbb ügyészt, és egy jóval hosszabb periódust állapít meg neki, nem négy- vagy ötéves - ami különben igazodhat a törvényhozási ciklusokhoz -, hanem ennél jóval hosszabb periódusra nevezi ki a legfőbb ügyészt. Ne értsék félre a szavaimat, én azt mondtam, a szabályozásoknak a lehetőségtartalmát vizsgálom. Ez arra ad lehetőséget, tisztelt parlament, hogy elváljon a törvényhozó és a legfőbb ügyész szolgálati ciklusa.
A mostani szabályozás szerint lesz olyan parlament, amelynek nem lesz módja legfőbb ügyészt választani, nem lesz módja megfogalmazni a legfőbb ügyész felé a saját igényeit a törvényességi felügyelet és a vádhatóság során. Ez az egyik olyan pont, amely - véleményem szerint - olyan lehetőséget rejt magában, hogy ne csak törvényességi, hanem más szempontokat is betápláljanak az ügyészi szervezetbe. Amikor azt mondtam, hogy elismerem az ügyészi szervezetben dolgozók munkáját, azt is mondtam, hogy ismerem a szervezetet. Ezt a munkát nem ők határozzák meg maguknak, hanem sajnos - nem is sajnos, hanem teljesen természetesen - egy centrális félkatonai szervezeti rendszerben vannak az ügyészek.
(15.10)
Ezt is szokták mondani, tisztelt képviselőtársam, amikor utasítással lehet tevékenységet kiváltani egy szervezetben, akkor azt így szokták nevezni; ami nem baj, hiszen a funkciója ez, központosított, egységes vádképviseleti tevékenység kifejtése. Itt nem jöhet szóba az a fajta vita, ami az előbb lezajlott a bírósági szervezetnél, hogy a bírói függetlenséget így meg úgy őrizzük meg, ezért ennek nincs értelme, hiszen maga az ügyészség erre épül fel.
Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a jogi szabályozás tekintetében különös tekintettel vizsgáljuk a legfőbb ügyész kinevezésének hosszát. Én úgy tartom szerencsésnek, ha az valamiképpen, ha nem is éppen lefedi, de igazodik a parlamenti ciklus hosszához, hiszen akkor van a törvényhozásnak alkalma arra, hogy a saját igényeit is megfogalmazza a szervezettel szemben. Ez a jelenlegi rendszer ezt nem teszi lehetővé, tehát én eleve aggályosnak tartom, mert olyan működésre adhat alkalmat, ami nem biztos, hogy szerencsés.
Nem akarok én most a részletekbe belemenni, mint Varga képviselőtársam, hiszen azt majd a részletes vitában meg fogjuk tenni, és megígérem, hogy teszünk is éppen elég módosító javaslatot, most kiemelnék egy-két olyan pontot, amit én szeretnék körbejárni.
Tehát az egyik: nem a jelenlegi törvény hibája, hanem az elfogadott alaptörvény álláspontom szerinti hiányossága, hogy ezt a lehetőséget a mindenkor megválasztott parlament kezéből kiveszi. A másik, amire elhangzott a kisebbségi véleményünk is, mert tulajdonképpen a törvény egésze néhány módosítástól eltekintve elfogadható, ha ezek a lényegi szabályozások módosulnának benne, ez pedig a kiemelt ügyekben való bíróságkiválasztási lehetőség. Úgy gondolom, hogy ez alapvető jogokat sért. Tehát a védelemhez való jog és a vádlottnak az a joga, hogy ő a törvényben meghatározott bíróság előtt feleljen a tetteiért, ez álláspontunk szerint nem csorbítható. Márpedig ez a passzus, amely a 11. § f) pontjába van belerakva, ezt a jogot a mi meglátásunk szerint sérti, és ez megint visszaélésekre adhat alkalmat.
Mielőtt még azt mondaná nekem államtitkár úr vagy bárki is, hogy én itt visszaéléssel vádolok bárkit is, ismét megerősítem, hogy a szabályozás, amiről szó van, erre lehetőséget ad, és ebben nagyon szívesen elvitatkozom. Nem mondom azt, hogy ez be is következett. Tehát mindenképpen módosító javaslatot fogunk ehhez a passzushoz benyújtani, és szeretnénk elérni, hogy ezt belátva maga a törvény-előterjesztő is, kivegye ebből az előterjesztésből.
Hogy jót is mondjak, magam is csatlakozom a pénzügyi stabilitását szolgáló megoldáshoz, tehát amikor a legfőbb ügyész az összeállított költségvetést vagy a beszámolót beterjeszti a kormánynak és azt változatlan tartalommal küldi tovább. Ebben látom azt a garanciát, hogy az egyébként a szolgálati viszonyról szóló jogszabályban írt anyagi feltételek megvalósulhatnak. Tulajdonképpen ezzel lehet majd számolni, azzal a kiegészítéssel, hogy én úgy tudom, hogy államtitkár úrral egy ilyen titkos szövetséget kötöttünk a bizottsági ülésen, hogy ha ezt beterjesztjük a bírósági törvénybe is, mutatis mutandis az előterjesztő személyét megjelölve, ezt talán a kormány is támogatni fogja, hogy valóban egy súlyon, valóban egy ellátással rendelkezzen ez a két fontos szervezet.
Amiről talán még néhány szót váltanék: a sarkalatos törvény jellegéről. Tehát miért kell itt sarkalatos törvényben szabályozni az ügyészekkel kapcsolatos tevékenységet? Szerintünk ez nem olyan kérdés, amely ne igényelne időről időre esetleges módosítást, beavatkozást, tehát mindenképpen nehezítené ezt a folyamatot a sarkalatos törvény léte.
Államtitkár úr viszont azt mondta, hogy szilárd, időtálló sarkalatos törvény és alaptörvényünk jött létre - azért ezzel kapcsolatban egy rövid kitérést hadd tegyek. Van egy olyan régi mondás, hogy az ideiglenes dolgok tartanak igazán sokáig. Ideiglenes volt a mi húszéves alkotmányunk is, amit 1989-ben fogadtak el, hogy most már az orosz megszállásról ne is beszéljek, ami 40 évig volt ideiglenes. Ugyanakkor van ennek egy visszaolvasata is, hogy a túl merev, túl hosszú időre szánt, ércnél is maradandóbb alkotmányok pedig nem szokták kiállni az idők próbáját. Ezért én inkább rugalmasságot kérek a tisztelt előterjesztőtől, és azt a kifogásunkat előterjesztjük, hogy nem kellene talán sarkalatos törvényben, kétharmados törvényben szabályozni az ügyészséggel kapcsolatos előírásokat.
Végiggondolandónak tekinteném én magam is a bírók, ügyészek jogállásával kapcsolatos azon előterjesztést, hogy átjárható legyen a két szakma. Ilyenkor azonban gondolom, megkérdezik az ügyvédek, hogy hát akkor az ügyvédi karral mégis hogyan legyen. Az ügyész lehet bíró, de akkor az ügyvéd nem lehet, tehát ezt azért ki kellene cizellálni. Ennek ellenére magát a törvényi szabályozást ebben a tekintetben nem tartanám ördögtől valónak.
Ezt előrebocsátva, és ezeket a hiányosságokat felsorolva tudom azt mondani, hogy egyetértve az ügyészi hivatás fontosságával, egyetértve az ügyészi kar megbecsülésének a fontosságával és az anyagiak biztosításával, azokat a kifogásokat, amelyeket a vezérszónoki beszédemben elmondtam, ezek miatt nem tartjuk elfogadhatónak jelenlegi állapotában az ügyészi törvényt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
(Hangosítás nélkül:) Mielőtt befejezném, tisztelt elnök úr, egy kiegészítést hadd tegyek. Miképpen a bírósági törvénynél…
