MILE LAJOS
MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! “Európába, de mindahányan!” - hangzott el annak idején Csengey Dénes felszólítása. Ha most végignézünk az országon, különösen az ország egyes területein, bizony elkeserítő helyzetet tapasztalunk, Csengey Dénes érvényes elvárásának nyomait is alig találjuk, ugyanis ebben a szövegösszefüggésben az európaiság nem elsődlegesen nemzetközi jogi szempontból az Európai Unióhoz való tartozást jelenti, hanem az európaiság életminőséget, az európai normákhoz illő esélyeket követel meg. Ha a mostani állapotokat kellene plasztikusan leírni, akkor József Attila megfogalmazása a leghelytállóbb: “Aki szegény, az a legszegényebb”.
Nem erről volt szó, hölgyeim és uraim! Az ország szétszakadása nem új jelenség, tudjuk mi is. A szinte főleg a hatalomtechnikára és a különböző ügyeskedésekre összpontosító kormányzati, politikai gyakorlat méltán váltotta ki az emberek felháborodását, így az előző kurzus csúfos bukása is ide vezethető vissza. Ha a politikai vezetés nem a lényegi és gyakran veszélyes folyamatok megfékezésére koncentrál, nem mer szembenézni az aggasztó jelenségek halmazával, akkor belekényszerül a képmutatásba, másról beszél, úgy tesz mintha, azaz hazuggá válik, hitelét veszti. Nem volt elvárható, hogy a kétharmados felhatalmazással bíró új politikai vezetés végre előveszi a csodafegyvert, és hipp-hopp, egy csapásra megoldja az évtizedek óta felhalmozódott gazdasági, szociális problémákat, alapvető igazságtalanságokat. Az viszont elvárható lett volna, hogy hozzáállásában, a társadalomról alkotott képzeteiben, céljaiban új irányt fog kijelölni, és ilyen szándékkal teszi meg az első lépéseket. Nem ez történt, nem ez történik.
Egy rövid politikai eszmetörténeti adalék: a társadalmi igazságosság eszméjét éppen a kereszténydemokrata pártok újították meg a második világháború után, és léptek ezáltal a korszerű politikai formációk közé. A Lehet Más a Politika nem tudja úgy elképzelni a társadalmi igazságosságot, hogy egész térségek szakadnak le folyamatosan, szinte feltartóztathatatlanul, nem az európaiság mércéjéhez, hanem az ország más részeihez viszonyítva is, épp ezért nem lehet eleget beszélni az észak-magyarországi régióról. A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív és a munkavállalói népesség körében is az északi térségben a legmagasabb, és a 25 éven aluli, a pályakezdő álláskeresők száma is egyre nő. A munkanélküliségi éves ráta régóta itt a legtragikusabb, az egy főre eső GDP is itt a legalacsonyabb, és egyre csökken. A gazdasági szervezetek beruházásainak teljesítményértéke itt a legalacsonyabb, ugyanez a helyzet az ipari termelés értékével, itt a legmagasabb a megszűnt lakások száma, és itt építik a legkevesebb lakást. Ez a felsorolás csak jelzés, a fogyasztással, az elvándorlással, az elnéptelenedéssel kapcsolatos adatok ugyanilyen elkeserítőek. Hova vezet ez, tisztelt képviselőtársaim?
(8.20)
Nézzük meg a közmunkaprogramot: Borsodban három kistérség részesül belőle az év végéig, aztán mindenkinek pályázni kell. Mintha a dolog eddig rendben is lenne. Ám mi a helyzet azokkal, akik most sem tudnak részt venni a programban, akik a következő évben nem lesznek a pályázati nyertesek, a kiválasztottak között? Mi lesz azokkal, akik nem tudják igazolni az ellátáshoz szükséges 30 napot? A legkönnyebb rávágni, hogy azok meg is érdemlik, hiszen nem akarnak dolgozni, nem akarnak részt venni az önkéntes közmunkában, de hát a Start-programból nem részesül a kistérségük. Annyi vállalkozás nincs, hogy munkáltatói igazolást lehessen tőlük kapni, a munkaügyi központok forrásai kiapadtak, a helyi önkormányzatnak pedig nincsenek forrásai az önkéntes közmunka megszervezéséhez.
Több tízezer emberről beszélek, hölgyeim és uraim, akik végképp kiesnek az ellátórendszerből, még az egészségügyi ellátásból is. Az önkormányzatok most sem kapják meg a nekik járó támogatásokat, olykor csak az előírtnak a töredékét. Borsodban tanárok, közalkalmazottak lakásaiban kapcsolják ki a villanyt, falvakban szűnt meg a szemét elhordása, patkányok lepik el az utcákat, az önkormányzatnak ugyanis nincs pénze, hogy a béreket, számlákat kifizesse. Hogyan is történik akkor a középréteg megerősítése annak reményében, hogy később munkahelyeket teremt, hatékonyan segít megoldani a szociális problémákat, intézi a helyi közügyeket, gyermekeket nevel a jövőnek? Hiszen közalkalmazottakat fenyeget a lecsúszás veszélye, a mélyszegénység iszonyata - tanárokat, hivatalnokokat. Ha most nem sikerül feltartóztatni ezt a rémes folyamatot, visszafordíthatatlanná válik. A helyzet az általam elmondottaknál drámaibb. Nem én kiáltok, a föld dübörög. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)
