DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már emlegették Mussolinit és Gömböst, hadd emlegessem még Sztálint is mellé. A történelemhamisítás, képviselőtársaim, az akkor is történelemhamisítás, ha kétharmaddal kiabálják itt, meg még hozzácsatlakozik itt a plusz extrém-Fidesz. Tehát azt szeretném mondani, az akkor is történelemhamisítás. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)
Szeretném önöknek elmondani, képviselőtársaim, hogy a magyar rendőrség tönkretétele teljesen nyilvánvalóan akkor indult el, amikor ebben a parlamentben és a különböző bizottsági üléseken nem a rendőrök mellé álltak a képviselők, és nem a rend mellé álltak a képviselők, hanem a rendbontók mellé álltak a képviselők. Itt is, most nem ül itt, mert már elment az a képviselő, aki saját maga beszélt több alkalommal a Kossuth téren, aki a Magyar Televíziót kifosztókat hősöknek és szabadságharcosoknak nevezte, és azt mondta, hogy egyébként fizettek azért, amit onnan a büféből elloptak.
Képviselőtársaim! Teljesen mindegy, hogy büféből lopunk vagy a Tescóban rágcsáljuk el a ki nem fizetett kiflit, az akkor is bűncselekmény.
Szeretném azt is önöknek mondani, hogy hozzájárult a rendőrség tönkretételéhez az, amikor kordont bontottak, és ellenszegültek, és a törvényes rendet kívánták megváltoztatni. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Hozzájárult a rendőrség tönkretételéhez az, amikor kollektíven hazugnak nevezték a rendőröket (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük Talabér Márta: És amikor szemeket lövettek ki.), és ez az egész folyamat vezet el oda, hogy azt mondják, hogy ne legyenek szakszervezetek, hanem csinálunk saját magunknak egy szervezetet, akivel majd elkonzultálunk. Őszintén szólva, erre kár pénzt kiadni.
Ha nem akarnak szakszervezeteket és érdek-képviseleti szervezeteket, akkor ezt kell beírni a törvénybe. Teljesen felesleges ezért létrehozni egy szervezetet irodával, amit majd a miniszter fog biztosítani, és elbábozni a demokráciát. Nem kell! Nincs szükség bábozásra. Tessenek olyan törvényt hozni, legyen akkor önökben annyi bátorság, hogy azt mondják, hogy nem lehet Magyarországon szakszervezeti mozgalom.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem