KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A rehabilitációs albizottság elnökeként közel egy éve várom ezt a vitát a tisztelt Házban. A kezdeti egyetértésből kiindulva abban bíztam, hogy ez egy olyan téma lesz, amelyben együtt tud az LMP működni a kormánnyal, mert a cél közös: a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztathatóságának, esélyeinek javítása.
Most itt állok, és a legnagyobb sajnálatomra a benyújtott javaslat ellen kell érvelnem. Az LMP legnagyobb problémája a megváltozott munkaképességűekről szóló törvényjavaslattal az, hogy a kormány ismét a rászorulók életével játszik. A beterjesztő ezúttal is egy olyan gyenge érdekérvényesítő képességű csoporton próbál meg spórolni, akik amúgy is különösen nehéz helyzetben vannak. Azoknak a honfitársainknak keserítené meg a jövőjét még jobban, akik valamilyen korlátozottsággal, betegséggel vagy súlyos egészségkárosodással kénytelenek együtt élni.
Az LMP egyetért a törvénytervezet általános célkitűzésével, azzal, hogy a megváltozott munkaképességűek körében a foglalkoztatást ösztönözni, az ahhoz nyújtott segítséget pedig növelni kell. Helyesnek tartjuk azt a célt is, hogy a pénzbeni ellátásokat és szolgáltatásokat egységesíteni kell, és növelni kell az átláthatóságot.
A tervezet azonban véleményünk szerint nem szolgálja az általa kitűzött célokat. A törvényjavaslat a jelenlegi formájában csak arra alkalmas, hogy egy erőteljes elszegényedési folyamatot indítson el. E törvénynek sokkal inkább a szférát érintő megszorítások igazolása végett, mintsem a megváltozott munkaképességűek helyzetének javítása miatt kellett megszületnie.
Azt is jellemzőnek tartjuk, hogy ismét nem előzte meg egyeztetés a törvényalkotást. A kormány nem hívta összes az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, és nem egyeztetett más szakmai szervezetekkel sem, valamint nem volt lehetőség a foglalkoztatási bizottság rehabilitációs albizottságának keretei között sem érdemi vitát folytatni a kérdésről. A törvény emellett úgy született meg, hogy nem készült el az átfogó, megváltozott munkaképességűek rehabilitációjával foglalkozó stratégia.
A tervezetben a két legsúlyosabb problémának a következőket látjuk. Az egyik az, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásai az új rendszerben jövedelempótló jellegűek lesznek, azaz semmilyen esélykiegyenlítő, hátránykompenzációs szerepük nem lesz. A fogyatékkal élők extra kiadásaikat tehát kizárólag saját jövedelemszerző tevékenységgel tudják majd biztosítani, amit szintén szigorúan szabályoz a törvény. A javaslat értelmében munkába állás esetén a rehabilitációs ellátás azonnal megszűnik, de elvesztik a jogosultságukat a rokkantsági ellátásban részesülők is, ha a bérük meghaladja a minimálbér másfélszeresét. Ez segélycsapdát hoz létre, tisztelt képviselőtársaim, azaz olyan helyzetet teremt, amelyben a segélyezettnek nem éri meg elvállalni egy rosszul fizető vagy bizonytalan állást, mert az kockázatosabb vagy kevésbé kifizetődő, mint ha maradna a biztos ellátásban. A két ellátás összege közti, esetenként aránytalanul nagy különbséggel pedig arra ösztönöz, hogy a rokkantsági ellátást próbálják megszerezni azok is, akik még valamilyen mértékben munkaképesek lennének. Ezekkel a lépésekkel nemhogy növeli, hanem fékezi a foglalkoztatást a kormány, és feketemunkára ösztönöz.
Az európai fogyatékosügyi stratégia is kimondja: az Unió támogatást nyújt a nemzeti intézkedéseknek az olyan ellátási gyakorlatok és csapdák elleni fellépésben, amelyek eltérítik a fogyatékos személyeket a munkaerő-piaci belépéstől. A javaslat véleményünk szerint ez ellen megy.
A másik legjelentősebb problémának azt tartjuk, hogy az ellátások összege is jelentősen csökken a jelenlegihez képest. A jelenlegi rokkantnyugdíj átlagban 72 ezer forint, a jövőben az új megállapítású rokkantsági ellátásban részesülők átlag 61 500 forintot kapnak majd, legrosszabb esetben 27 600 forintot, legjobb esetben 138 ezer forintot; míg az új megállapítású rehabilitációs ellátásban részesülők átlag 42 600 forinthoz juthatnak, legrosszabb esetben 27 600, legjobb esetben 47 ezer forinthoz. Így a törvény értelmében előállhat az, hogy lesznek olyan rehabilitációs ellátásban részesülők, akiknek havi kevesebb mint 30 ezer forintból kell megélniük, mivel munkaviszonyból fakadó bevétellel nem egészíthetik ki az ellátásuk összegét.
(13.50)
Különösen embertelennek és érzéketlennek tartjuk ezt a hozzáállást a kormány részéről, hiszen a megváltozott munkaképességűeket jellemzően alacsonyabb fizetésű, részmunkaidős állásokban foglalkoztatják. A csökkentett ellátási összegből és a nem túl magas jövedelmekből együttesen is igen nehéz megélni, hiszen e honfitársaink kiadásai jellemzően lényegesen magasabbak, mint azoké a szerencsésebbeké, akiknek nincs szükségük kezelésekre, orvosi ellátásra, gyógyszerekre vagy drága gyógyászati segédeszközökre. Csak, hogy egy példát említsek, egy átlagos kerekes szék majd’ 600 ezer forint, amelyet körülbelül hatévente cserélni kell.
Különösen cinikus az ellátás és a munkajövedelem vagylagosságáról beszélni egy olyan országban, ahol az akadálymentesítés gyerekcipőben jár, és ahol egy mozgáskorlátozott személy számára az autó nélküli közlekedés gyakorlatilag megoldhatatlan. Ma Magyarországon egy mozgásában korlátozott személy számára nem aközött kell választani, hogy autóval vagy tömegközlekedéssel változtat helyet, hanem aközött, hogy van autója, vagy nem megy el otthonról.
Az ellátások összegének jelentős csökkentése, az ellátás és a munkaviszony közötti kizárólagosság mellett még számos elhibázott felvetést tartalmaz a tervezet.
Noha egyetértünk azzal, hogy a tervezet egységesen minden rehabilitálható személyre kiterjeszti az együttműködés kötelezettségét, és pontosan meghatározza, hogy ez mit jelent, és milyen szankciókat von maga után annak elmulasztása, nincs összhangban a nagyobb foglalkoztatási céllal az, hogy az együttműködés elmulasztása és a feketemunka túlságosan szigorú szankciókkal jár. Az ellátás megvonása vagy az egyévnyi összeg visszafizetése nem megoldja, hanem még növeli is a problémákat. Az érintett személy így ugyanis elveszti kapcsolatát a hivatallal, amely ezért nem tudja megelőzni az elszegényedését és kirekesztődését. Ez előbb-utóbb egy másik hivatal adott esetben költségesebb beavatkozását teszi szükségessé.
Az LMP egyetért a rehabilitációs kártya bevezetésével, amely a tervezet szerint a bruttó bér 27 százalékának megfelelő összeggel csökkenti a munkáltatói bérköltséget. Ám a rehabilitációs kártya keresetélénkítő hatását nagyjából felerészben semlegesítheti a minimálbér jelentős emelése, jövőre az ideihez képest csak a minimálbér-emelés 50 százalékával fog nőni a foglalkoztatás költsége, de ennek is jelentős foglalkoztatás-visszaszorítási hatása lesz. Emlékezzünk csak a 2000-2001-es minimálbér-emelés hatásaira ebben a szektorban!
A tervezet nagy hiányosságának tartjuk még, hogy nem ad választ arra, hogy az integrált foglalkoztatásra felkészítő különféle szolgáltatásokat milyen forrásból és milyen időtávon lehet a szükséges szintre fejleszteni, ehelyett nyitva hagyja annak lehetőségét, hogy a rehabilitációs támogatások jelentős része szegregált foglalkoztatási formákat finanszírozzon.
Az LMP a hiányosságok kiegészítését, a fent említett szemléletbeli problémák kezelését elengedhetetlennek tartja, és a szakértőktől, az érintettektől és civil szervezetektől beérkezett javaslatok alapján módosító javaslatokat kíván benyújtani a javaslathoz.
Végezetül, kedves képviselőtársaim, az LMP szerint egy XXI. századi törvénytervezetnek mind szellemében, mind gyakorlatában tükröznie kellene a hátrányos helyzetű csoportok integrációjának igényét. A tényleges integrációhoz a foglalkoztatási támogatások fokozatos leépítésére, a rehabilitációs szolgáltatások bővítésére és minőségbiztosítására, valamint a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának jobb ösztönzésére lenne szükség. (Az elnök csenget.)
A nulladik lépésben azonban az önálló életvitelhez szükséges alapvetőbb feltételeket kellene megteremteni mind a közlekedés, az épületek akadálymentesítése, valamint az orvosi rehabilitációs szolgáltatások megerősítése területén. Az LMP hisz abban, hogy egy társadalom színvonalának alapvető (Az elnök csenget.) mércéje az, hogy miként bánik a kiszolgáltatott és nehéz sorsú tagjaival.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP, a Jobbik és az LMP padsoraiból.)
