SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az egészségügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Nem tartottuk általános vitára alkalmasnak a törvénytervezetet, mert nem látjuk azokat a részletszabályokat, amelyek ismeretében megítélhető lenne a törvény hatása. És itt kell gyorsan megjegyezni, hogy másfél éve adós a kormány azzal a bizonyos rehabilitációs foglalkoztatási stratégiával, amire hatalmas szükség lenne, és a jelen javaslattal is kizárólag valamiféle rövidlátó költségmegtakarítási szempontokat látunk érvényesülni. Nagyon nagy szükség lenne a stratégiára és ennek egy széles körű társadalmi vitájára, és utána kezdődhetne a szükséges törvénytervezeteknek a kidolgozása és politikai vitája.
A Széll Kálmán-tervben beharangozták, hogy mi fog történni, 2012. január 1-jéig gondolták volna, hogy 220 ezer rokkantnyugdíjas felülvizsgálatát elvégzik. Ez nem történt meg, ebben a javaslatban némiképp más számokat látunk, közelítőleg csak 195 ezer fő felülvizsgálata a cél. Komoly megtakarításokat remél ettől a Széll Kálmán-terv kiötlője, százmilliárdos nagyságrendben, már 2011-2012-re is, ami nyilvánvalóan így elmaradt, sőt, a 2013-as évre 117 milliárd forintot remélnek megtakarítani. Ezek a tömeges felülvizsgálatok nem történtek meg eddig, és a 2012-es költségvetésben nem is számolnak a megtakarításokkal.
A rokkantellátás átalakítása borítékolható volt annak fényében is, hogy a korhatár alatti rokkantsági nyugellátás és rehabilitációs járadék előirányzata átkerült a költségvetésben a Nyugdíj-biztosítási Alapból az Egészségbiztosítási Alapba.
Tisztelt Ház! A célokkal alapvetően egyetértenénk, miszerint a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci részvételét mindenképpen javítani kellene. Mindannyian tudjuk, hogy túl magas Magyarországon az állami járadékokon élők aránya, és ez biztosan nincsen így jól. De vajon mi ennek az oka, fel van-e ez tárva kellőképpen és megfelelő mélységben? Nyilvánvaló, hogy ez egy kényszerpálya volt, hiszen a rendszerváltás után a munkaerőpiac rengeteg munkaerőt nem tudott felszívni, és a mostani kilátások semmivel sem jobbak, nem látjuk azt, hogy újabb százezres nagyságrendben kihelyezünk embereket az elsődleges piacra, akkor meg tud ott kapaszkodni és munkához tud jutni. Egyelőre az egészségeseknek sincsen munkájuk.
A törvényjavaslat jelenlegi formájában a támogatások rendkívül alacsony összege, valamint a várhatóan továbbra is fennálló munkaerő-piaci hátrányok miatt csak arra alkalmas, hogy egy erőteljes további elszegényedési folyamat induljon el ebben a populációban. A tervezet lényege sajnos a pénzspórolás, és még ahhoz képest is, amit államtitkár úr néhány hete ismertetett, sokkal kisebb számokat látunk, sokkal kisebb ellátásokat látunk ebben a törvényjavaslatban, jelentősen csökkentek a járulékok.
Ezek az ellátások kizárólag jövedelempótló jellegűek, és nincsenek beépítve a hátránykompenzációt szolgáló költségelemek, miközben a megváltozott munkaképességű személy számára elengedhetetlen a folyamatos egzisztenciális kiszámíthatóság. Ezt a tervezett szabályozás ezt nem biztosítja.
A tervezett jelentős jövedelemcsökkentés mellett másik súlyos hibája az előterjesztésnek, hogy a munkavállalás ellen hat - megítélésünk szerint - a keresőtevékenység lehetőségének megvonásával, illetve ennek korlátozásával. A javaslat bünteti és szabályosan nyomorba dönti azt a rehabilitációs ellátásban részesülő megváltozott munkaképességű személyt, aki maradék munkaképességével részmunkaidőben tudna elhelyezkedni, és megszűnik ez alatt az idő alatt a járuléka, és ez nagyon komoly egzisztenciális problémát fog eredményezni. Az új rendszer szerint csak akkor tudja fenntartani magát, ha teljes munkaidőben, teljes munkabérért helyezkedik el, ugyanis sem az ellátás összegéből, sem a részmunkaidős munkából önmagában nem lehet megélni.
Ilyen okok miatt a törvénytervezetet jelenlegi formájában nem tudjuk támogatni, és a vitában ehhez számos példát fogunk felvonultatni.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem