CSIZI PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSIZI PÉTER
CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy Varga László képviselő úr most már hisz az állami újraelosztásban. Sajnálom, hogy az előző ciklusban, amikor kormánypárti országgyűlési képviselőként itt volt, akkor ezt a véleményét nem tudta hangoztatni; akkor két év stagnálás után 2008-tól 2010-ig jelentős mértékben csökkent a bölcsődei normatíva, olyannyira, hogy ma a normatíva a fenntartási költségek 40 százalékára elegendő. Az a térítési díj, ami ma is megvan, az étkezési normatíva körülbelül plusz 5 százalékot jelent, és az önkormányzatoknak - hiszen a bölcsődék 95 százalékban önkormányzati fenntartásúak - 55 százalékot kell hozzátenni az amúgy egyik legdrágább intézményrendszerhez.
Tisztelt képviselő úr, és közben Vágó Sebestyénre nézek, aki azt mondja, hogy megsarcoljuk most a szülőket. Nem gondolom, hogy ez egy sarc, hiszen a szülők - ahogy az államtitkár úr is mondta - szívesen támogatják a bölcsődéket, mert tudják, hogy ott jó helyen van a gyermekük. Ezeket a támogatásokat ma is megteszik, de ahogy az államtitkár úr említette, ellenőrizhetetlen módon teszik meg, és nem mindenki ugyanolyan mértékben teszi.
Az előttünk lévő törvényjavaslat pedig sokszor hangoztatott módon a hátrányos helyzetűeknek, a beteg gyermeket nevelőknek, a nagycsaládosoknak és egyébként pedig jövedelemarányosan tesz lehetőséget a térítési díjra. Ez egy igazságos rendszer, amit a fenntartók is és a szülők is régóta vártak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem