SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én azt kérném szépen, miután távolról sem gyógyítani, sem kezelni nem lehet, ugyanígy nem tudom pontosan megmondani azokat az eseteket, amelyeket elmondott, hogy őrájuk ilyen értelemben milyen változtatás várhat. Kérem szépen, hogy jövő hétfőre juttassa el nekem pontosan, hogy miket lehet azokról az emberekről tudni, akiket ön említett.
De azért szeretném jelezni, így, ahogy ön leírta, így, ahogy ön elmondta, pontosan ezeknek az embereknek az érdekében tesszük meg a változtatást. Azt, gondolom, ön is elfogadja, hogy az képtelenség, hogy Magyarországon ma, igaz, hogy ebben benne vannak a korhatár fölötti rokkantnyugdíjasok is, de közel 940 ezer rokkantnyugdíjas vagy rokkantnyugdíjszerű ellátott van. Több mint kétszeres az arány Magyarországon, mint Szlovákiában, és több mint kétszeres az egész európai uniós átlaghoz képest is. Ezt önök is érzik, én nagyon remélem, hogy érzik, hogy ez nem normális. És pontosan a változtatást azoknak az érdekében kell megtennünk ezen a területen, akik valóban valamilyen betegség, valamilyen súlyos élethelyzet következtében tényleg nehéz helyzetbe kerültek, és hogy őnekik megmaradjon az ellátásuk. Egyébként őket senki nem kényszeríti vissza a munkába.
Azért azt szeretném jelezni, hogy négy olyan állami cég van, és több tucat olyan magánvállalkozás, ahol súlyos fogyatékossággal élő embert foglalkoztatnak, illetve ott dolgoznak. Ezek az emberek egyébként szeretnek dolgozni; emellett, ha ők súlyos fogyatékossággal élnek, megkapják az ellátásukat.
Nagyon röviden, ha ön empátiáról beszél, akkor egy dolgot hadd jelezzek. Nagyon jó poénnak tűnt sokaknak a késő éjszakai, hajnali vita, de amikor a Fidesz padsoraiban itt ül, mondjuk, egy súlyosan mozgáskorlátozott Hirt Ferenc, aki most itt lehetne a vitán, de nem bírta, amikor itt van a Fidesz padsorában egy hallássérült fiatalember, Tapolczai Gergely, aki nemcsak hogy figyelemben nem bírta (Az elnök csenget.), hanem nem bírták a jelnyelvi tolmácsok sem, akkor én nagyon szépen kérem, hogy erre is figyeljenek oda, amikor empátiáról beszélnek, hogy a többi embernek milyen az élethelyzete akár itt a Házon belül is.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem