SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. A képviselő asszony fogyatékos gyerekeket is említett. Ezzel kapcsolatban szeretném elmesélni vagy elmondani, hogy a szomszédomban él egy súlyosan testi és szellemi fogyatékos, immár több mint 30 éves nő, aki soha nem lesz önálló, egy pillanatra sem lehet magára hagyni. Az édesanyja neveli, ápolja gyakorlatilag kezdettől fogva. Az édesanya egyetlen jövedelme az ápolási díj. Az ápolási időszak még igazi munkaviszonynak sem számított nagyon sokáig, tehát amikor majd odakerül az anya, hogy öregségi nyugdíj illeti meg, akkor majd megnézheti azt az öregségi nyugdíjat. Sajnos ez a helyzet. A bajokat tetézi, hogy idén meghalt az apa, az egyetlen kereső a családban, és az özvegyi nyugdíj megállapítása mintegy 7 hónapot vett igénybe, tehát nagyon rögös és nehézkes folyamat volt.
Nagy nehezen sikerült annyit segíteni neki, hogy az ellátottjogi képviselőt elhívtuk, a nehézséget az jelentette egyébként, ragyogó és nagyon szakszerű segítséget adott, a nehézséget az jelentette, hogy semmiféle költségtérítése nincsen már az ellátottjogi képviselőknek, és teljesen szét van zilálva az ő szervezetük. Az ellátottjogi képviselő azt mondta, hogy a lánynak árvaellátás is járna, amit az illetékes szervek eddig még mindig megtagadtak, nem akarják neki megítélni. A családsegítő azt javasolta az anyának, hogy vonuljon rokkantnyugdíjba. Az én kérdésem, hogy az államtitkár úr például mit javasolna az ő helyzetében. Nyilván nem ez a megoldás. De vajon mi?
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem