SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, nagyon köszönöm az előző válaszát, örülök, hogy módosító indítványban kezelik azt a problémát, amit fölvetettem. Azt is köszönöm, hogy kiigazított a helytelen fogalomhasználat miatt. Itt, ezen a késői órán az én munkaképességem is meglehetősen korlátozott már, úgyhogy ennek tudható be, hogy eltévesztettem a korrekt fogalmat.
Megmondom őszintén, félretettem a nagy akadémikus hozzászólásomat, amivel készültem, megint csak a késői időpontra tekintettel. Hadd mondjak inkább két újabb példát, esettanulmányt, ha úgy tetszik, amivel szeretnék rávilágítani ennek a rendszernek, ennek a törvényjavaslatnak a gyengeségeire. Ismerek egy fiatalembert, aki nyitott gerinccel született, és ebből kifolyólag mindenféle izomsorvadása és egyéb gyógyíthatatlan baja van. Szerencsére dolgozik, van munkája, keres pénzt, ahogy szokták mondani, és nem tudom, ezt ki találta ki, a munka világában él. Nekem a hátamon föláll a szőr ettől a kifejezéstől, de használjuk ezt.
Az a kérdésem, államtitkár úr, hogy mi lesz most már ővele. Ha életbe lép ezt a szabályozás, akkor elveszik tőle a járadékát? A rokkantnyugdíj-járadékát? Merthogy pénzt keres, van kereső állása szerencsére, képes elvégezni bizonyos munkákat. Vagy pedig, ha visszaminősítik, akkor a munkáltatója fog helyette valaki mást keresni, hiszen elveszti azokat a mindenféle munkáltatói kedvezményeket, amelyekkel eddig élt. Tehát mindenképpen egy nagyon nehéz helyzet alakulhat ki, vagy ezért, vagy azért. Úgy gondolom, hogy sem a leendő járadékból, ha fog neki járni, sem pedig abból a kis munkabéréből önmagában nem fog tudni megélni, és akkor mindenféle családi és szociális problémái lesznek.
De hadd mondjak egy másikat. Biztosan ismerik vagy hallották azt az esetet, amikor egy férfi a kórházi mosodában dolgozott, és megszúrta a kezét egy fecskendő, és ettől tbc-fertőzést kapott. Ez a sztori bejárta a médiát, elég ronda eset. Ez a férfi nagyon csúnyán megbetegedett, elvesztette a munkáját, sőt, utána hiába keresett egyéb munkát, éppen a betegsége miatt mindenhonnan elutasították. Mostanára odáig jutottunk, hogy a tbc-betegsége akár gyógyultnak nyilvánítható, mindenféle kontrollokra kell időnként járnia, de például gyógyszert nem kell szednie. Mert ugye, így-úgy félrekezelték, mindenféle gyomorfekélye meg veseproblémája alakult ki, de ez szinte mellékszál a történetben, mindenesetre ő most vissza fog kerülni a munka világába, ha megint ezt a kifejezést szabad használni. Hogyan fog ő majd elhelyezkedni? Hogyan talál majd munkát ezzel a háttérrel, és hogyan tudja majd ellátni magát? Jelenleg 27 ezer forint nyugdíja van, állítása szerint, amit el akarnak tőle venni. És ha ezt is elveszik, akkor mi marad? Máris van távhőhátraléka, a gyerekei ugyan kapnak ingyenebédet az iskolában, de egyéb szociális juttatása nincsen. A családsegítővel felvette a kapcsolatot, de érdemi segítséget nem kapott. Nagyon fél, hogy elveszik tőle a gyerekeket, és erre komoly esély is van. Tehát nagyon pengeélen élnek ezek az emberek a kis járadékukkal és a kis kiegészítő keresetükkel.
És akkor nem beszélve arról a harmadik sztoriról, amit reggel emlegetett Tóth képviselő úr. Mi is megkaptuk azt a levelet, amikor egy rokkantnyugdíjas ember vállalkozási tevékenységet folytat, de ha visszaminősítik, tehát kiesik a III. kategóriából, akkor már csak főállású vállalkozóként lesz képes dolgozni, és egyszerűen a minimálbért sem és a minimálbér járulékait sem tudja a vállalkozásából kitermelni. Tehát egyrészt elesik az állami járadéktól, másrészt a vállalkozásában is sokkal rosszabb pozíciót tud majd pénzügyileg betölteni. Ezért óriási szociális problémák elé néz.
Nagyon sok ilyen esettel találkozunk, és ez rávilágít arra, hogy ez a rendszer, ami itt kiépülőben van, rengeteg hátrányt okozhat. Azt gondolom általában is, hogy nem lehet úgy tekinteni ezekre a járadékokra, mint valami táppénzellátásra. Ez jellegében is teljesen más. Ezek az egészségkárosodások az esetek döntő többségében nem átmeneti jellegűek, és tartós egészségi és társadalmi hátrányt okoznak, és nemcsak a munka területén, hanem az élet minden más területén. Tehát nem lehet úgy tekinteni ezekre az emberekre, hogy időlegesen valamiféle táppénzellátással meg lehet oldani az ő problémájukat. Egy ilyen tartós egészségkárosodással élő ember számára az élet minden területén, még ha minden ellátást megkapnak, és minden kompenzációs eszköz a rendelkezésükre áll, sokkal nehezebb, költségesebb és sokkal hátrányosabb élet alakul ki.
(4.40)
Minden drágább nekik, az orvosi kezelések miatt is többletköltségeik vannak, a gyógyszerköltségek, segédeszközök költsége. Lehet, hogy megkapnak valamit közgyógyban, de lehet, hogy nem. Tehát az akadálymentes élethez is rengeteg többletköltséget kell viselniük, és akárhogy is nézzük, mindenféle negatív társadalmi megítéléssel kell szembenézniük. Nem lehet, azt gondolom, egyik pillanatról a másikra őket visszalökni a munka világába. Sokkal érzékenyebb és empatikusabb megközelítésre lenne szükség.
Bizony, az egészségkárosodásból eredő esélyegyenlőtlenség még azonos jövedelem esetén is megvalósul a mai magyar társadalomban, tehát ha egy ép és egy egészségkárosodott ember történetesen ugyanannyit keres - ritkán látunk erre esélyt a mai Magyarországon -, akkor is sokkal többe kerül egy egészségkárosodott ember élete mindenféle dolgok miatt.
Itt az ülésteremben nem tudunk képeket vetíteni, még nem sikerült felzárkózni a XXI. századi követelményekhez, de a napokban bejárta a Facebookot meg a közösségi oldalakat egy olyan kép, ahol egy akadálymentesített intézményt mutattak be. Volt egy lépcső, mondjuk, nyolc-tíz lépcsőfokkal, és mellette volt egy kiépített rámpa, amin három lépcsőfok nehezítette a feljutást. Nem tudom, látta-e ezt az államtitkár úr. Mindenesetre egy kicsit úgy érzem, hogy az egész törvénytervezet könnyíteni próbál, de azért mégis újabb akadályokat gördít az egészségkárosodással élő emberek elé.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem