VÁGÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ GÁBOR
VÁGÓ GÁBOR (LMP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Soltész Államtitkár Úr! Én tényleg nagyon respektálom azt, hogy a Fidesz padsorai, még ha ilyen tágak is, és nagyon sok képviselő is elfér benne, befogadóak, befogadják a hátrányos helyzettel élő képviselőtársakat és az embereket, ez példamutató minden egyes parlamenti párt számára szerintem. Ezt valóban respektálom. De a kérdésem nem erre vonatkozott.
Miért van az, hogy az egyik törvénynél önök az empátiára hivatkozva érvelnek (Dr. Lanczendorfer Erzsébet: Most mondta el. Talabér Márta most mondta el.), egy órával ezelőtt pedig a kőkemény elnyomás mellett érveltek?
Azt mondom ezáltal, hogy ne törvényről törvényre ugrálva változtassa a Fidesz az arcát, hanem mutassa meg, hogy valójában mit is gondol a magyar társadalomról, milyen társadalomképpel rendelkezik.
Csak annyit szeretnék Talabér Márta képviselőtársamnak mondani, hogy ezen a bizottsági ülésen konkrétan ennél az érvelésnél én is ott voltam, viszont ott volt az európai parlamenti képviselő úr is, és láttam azt, hogy eléggé ingatták a fejüket, nem volt ez kielégítő számukra. Én úgy érzem, hogy itt ezzel a törvényjavaslattal pont azok az emberek járnak rosszul, akiknek önök a képviselőit beküldték ide a parlamentbe. Ezek az emberek, akik hátrányos helyzettel élnek, nem fognak jól járni ezzel a törvényjavaslattal, hiszen úgy ebrudalják ki őket a munkaerőpiacra, hogy még mindenféle hátrány nélkül élő emberek és pályakezdő, életerős fiatalok is nagyon nehezen tudnak ma munkát találni Magyarországon.
Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik és az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem