VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Csak azt szeretném mondani, amit bekiabálással is mondtam, de ez így illetlen, inkább elmondom kétpercesben. Megkérem képviselő asszonyt, hogy olvassa el Kövér László házelnök úr ajánlását az ominózus bizottsági határozatképtelenség-botrányokkal kapcsolatban, meg mondjuk azt is, hogy normális időben - nem most, a véghajrában az év végén, hanem normál esetben - úgy van a napirend összeállítva, hogy hétfő-kedd plenáris ülés, szerda-csütörtök bizottsági ülés. Sajnálom, hogy önök álláshalmozók, és ezt nem tudják betartani.
A másik dolog pedig az a nagy fölényes győzelem. Azért azt jó, ha tudja ön is - szerintem tudja nagyon jól -, hogy ha narancssárga ruhában a sánta kutyámat elindítom bármelyik körzetben, megnyeri a választást. Tehát ez nem önöknek szólt, hanem az MSZP kormányzása ellen. (Taps az LMP soraiban.)
Harmadrészt pedig kikérem magamnak, hogy kioktasson engem élettapasztalatból meg arról, hogy én mit tudok meg mit nem tudok az életről. Önök között van a legnagyobb arányban a született politikus, aki még az életben egy napot nem dolgozott normális munkahelyen. Én tizenhárom évet lehúztam a szférában, és úgy képviselem a szféra és Magyarország érdekeit.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem