BARÁTH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságnak a T/4999. számú, a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényjavaslat 2011. november 28-án elhangzott kisebbségi véleményét ismertetem. Általános vitára nem találtuk alkalmasnak a kormány által benyújtott javaslatot a következők miatt - röviden:
Elfogadhatatlan, hogy önköltséges képzés címén bevezetik a tandíjat, ami ellen ellenzékben még népszavazást is kezdeményeztek, amelynek alkalmával ráadásul az emberek egyértelműen elutasították azt. Nem lép ki a magyar hagyományoktól idegen és a minőséget sem szolgáló bolognai rendszer keretei közül megítélésünk szerint ez a törvényjavaslat. Több ponton hiányos vagy nem egyértelmű a törvény, például nem derül ki belőle, hogy milyen feltételek mellett vezetnék be a hallgatók itthoni munkavégzésének kötelezettségét.
Számos elemében mennyiségi követelményeket állít a minőségiekkel szemben, amit szintén nem tudunk támogatni. Véleményünk szerint a felsőoktatás elsősorban nem tömegképzés, hanem minőségi képzés kellene hogy legyen.
Mindezek ellenére a jelenleg hatályos, túlságosan liberális felsőoktatási törvényhez képest érzékelhető ugyan pozitív elmozdulás oktatáspolitikai, szakmai szempontból, de a fentiek miatt nem tudjuk támogatni a vitára bocsátást.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem