DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen Tisztelt Ház! A felsőoktatásról elnevezett törvényjavaslat fekszik a tisztelt Ház asztalán, azonban ennek a törvénynek az alapja nem szakmai, nem oktatási, hanem egyértelműen gazdasági, financiális ok. Az a helyzet, hogy önök 20 százalékkal csökkenteni akarják a magyar felsőoktatás állami támogatását, és ehhez a 20 százalékos pénzkivonáshoz keresik, jól-rosszul a megfelelő ideológiát és a megfelelő törvényszöveget.
Arról van szó, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a magyar felsőoktatás állami támogatásából az elmúlt 50 évben nem látott mértékű, összesen 39 milliárd forintos kivonást tesznek 1 év alatt.
A 2011. évi költségvetéshez képest, amit önök fogadtak el, 39 milliárdot úgy vonnak ki egy lépésben, hogy korábban még önök sem gondolták ezt, mert 3 évre gondolták elosztani, csak időzavarba kerültek, és ez az időzavar, mivel nem mennyiségi, hanem minőségi problémákat vetett fel, megér néhány szót.
Arról van szó, tisztelt Ház, hogy ezt a törvényt tavaly 2010 őszére ígérték, azonban nem készültek el vele. Nem készültek el vele 8 év ellenzéki elméleti felkészülési lehetőség után, és nem készültek el a kormányzat átvétele után, miközben ezt nyilvánosan meghirdették. Ez egyébként önmagában még nem lett volna probléma, hogyha országunkat nem érte volna az a kötelezettség, hogy 2011 február-márciusában Brüsszelbe konvergenciaprogramot kellett benyújtani, ezt a konvergenciaprogramot a Nemzetgazdasági Minisztérium állította össze, érthető okokból, hiszen ők foglalkoznak a pénzügyekkel. Az oktatási tárcának, az oktatási államtitkárságnak a véleménye ebben a konvergenciaprogramban - remélem, és a tények azt mutatják - nem testesült meg, így azután úgy adta le a köztársaság kormánya Brüsszelnek az országra kötelező konvergenciaprogramot, hogy abban meghirdette a magyar felsőoktatás gyakorlatilag 20 százalékos állami támogatásának kivonását.
Ez az az ok, ami miatt önök azután a későbbiekben három olyan verziót kellett hogy készítsenek, hogy azt sem tudták pontosan, mihez nyúljanak, hiszen nem arról volt szó, hogy oktatási, felsőoktatási célokat tudtak volna megfogalmazni a törvényben, és ehhez megkeresik a kellő finanszírozási módot, hanem már a történet elején eldőlt, hogy a kormányzat a konvergenciaprogramban bevállalta a 20 százalékos költségcsökkentést, és ehhez a költségcsökkentéshez, ehhez a 39 milliárdos forráskivonáshoz tervezték meg a szöveget. Úgy tervezték meg, amelyet a saját kormányuk is különböző szinten, három alkalommal a magyar felsőoktatás legtekintélyesebb testületei, többek között a Rektori Konferencia pedig legalább négy alkalommal elutasítva, visszavonásra késztette.
Azt kell mondanom önöknek, hogy az a gazdasági pozíciófeladás, amely a magyar felsőoktatást jellemzi, a saját programjukkal áll éles ellentétben. Önök folyamatosan munkahelyteremtésről, folyamatosan olyan politikáról beszélnek, amely beruházásbarát, amely a magyar állampolgároknak megteremti a munka lehetőségét, miközben nincsen olyan hazai és nincsen olyan külföldi felmérés, amely azt mondaná vagy éppenséggel ne azt mondaná Magyarországról, egyébként bármely más európai országról, hogy ha valaki diplomával rendelkezik, nagyobb esélye van elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mint ha nincs, ha valaki, legyen az a legmélyebb válságidőszak, diplomával rendelkezik, nehezebben veszíti el a munkahelyét, minthogyha nincsen diplomája. Ehhez képest az a helyzet, hogy önök egy olyan rendszert állítanak fel, amelyben a forráskivonást a majdani hallgatókkal fizettetik meg, illetve arra késztetik a majdani hallgatókat, lehetőleg a felsőoktatási intézményben tanulni szándékozókat, hogy ettől az indíttatástól, ettől a tervüktől álljanak el.
Vizsgáljuk meg egy kicsit részletesen azt a beosztást, amit önök ebben a törvényben a hallgatói státuson belül megtesznek. Itt persze meg kell mondani azt is, hogy az időzavar a jelenben is él. Példátlan, hogy néhány hónappal a felvételi jelentkezés határideje előtt, amely minden évben február közepén van, a leendő felvételizőknek fogalmuk sincs arról, hogy mely intézmény mely szakjára jelentkezve, mennyit kell majd fizetniük, illetve milyen mértékben pályázhatnak államilag finanszírozott helyekre. Önök évtizedek óta nem látott olyan késésben vannak, amikor képtelenek megmondani decemberben, az év utolsó hónapján ennek a felosztásnak a részletezését, és arra hivatkoznak, hogy majd talán január közepén, január második felében ezt megtudhatják azok a hallgatójelöltek, akiknek február közepén be kell adniuk a felvételi jelentkezésüket, amely jelentkezési határidő azonban nem csúsztatható, mert hogyha az is úgy csúszik, mint az önök időbeosztása, akkor a teljes 2012. évi felvételi kerül veszélybe. Ez felkészületlenség, ez végig nem gondoltság, ez annak a kényszertempónak az eredménye, amelyről az előbb beszéltem, amelyben a gazdasági tárca olyan ütemre késztette önöket, amit önök szakmailag nem bírtak.
Az az igazság, hogy az államilag támogatott hallgatói létszámot, amely jelen pillanatban 53 500 fő, önök 30 ezer főre kívánják csökkenteni. Állami ösztöndíjasnak nevezik azt a kategóriát, amely jelen pillanatban költségtérítésesnek neveztetik, de ez is egy külön kontingens, tulajdonképpen egy adomány 15 ezer fő erejéig, hiszen a hallgatóság döntő többségét úgynevezett önköltséges, magyarul: tandíjrendszerben kívánják taníttatni.
Meglett volna Magyarországon a lehetősége annak, hogy a magyar szakmai közvélemény és a magyar politika az önköltséges, ha tetszik, tandíjas kérdésről értelmes szakmai vitát folytasson. Ezt a lehetőséget önök 2008-ban egy populista népszavazással eljátszották. Arról van szó, hogy 2008-ban egy olyan rendszer ellen, egy olyan tandíjrendszer ellen, amelyben egy szegény sorból származó, ám tehetséges és szorgalmas fiatal nyert volna, több pénzt kapott volna ösztöndíj formájában, mint amennyit befizetni köteles, egy vagyonos családból származó, nem teljesítő hallgató azonban valóban nettó befizetője lett volna a felsőoktatásnak, na, ez ellen önök népszavazást kezdeményeztek, elcipeltek az urnák elé több mint 3 millió embert annak az ígéretével, hogy a tandíjat eltörlik Magyarországon.
(9.30)
Aztán három év elteltével itt vergődnek. Fogalmuk nincs arról, hogy hogyan lehetne a magyar felsőoktatás finanszírozását megoldani, és ellentétben azzal a rendszerrel, amely egyébként a befizetett összeget ott hagyta volna a magyar felsőoktatásnál, a magyar egyetemeknél és főiskoláknál, önök egy olyan rendszert terveznek most, amelynek a befizetéséből egyetlen fillér nem illeti a magyar felsőoktatást, hanem közvetlen módon az Államkincstárba folyik be. Azt gondolom, valóban nehéz lehet ezt három év után úgy ismertetni a magyar parlamentben, hogy három évvel ezelőtt heteken, hónapokon keresztül egy szociálisnak nevezett, egyébként populáris, populista népszavazáson ezt a tényt, amiről az előbb beszéltem, támadták.
Mindennek eredményeként az önköltséges, magyarul: tandíjas képzésnél a valós befizetési összege, amelyet egyébként sem a törvényben nem írnak le rendesen, sem az expozéban nem hallhattuk, arról szól, hogy a jelenlegi költségtérítésnek átlagosan duplája az, amit önköltségben befizettetnek. Ha ma egy közgazdász hallgató 300 ezer forintot fizet költségtérítésként, akkor az úgynevezett önköltsége, vagyis tandíja 600 ezer forint lesz, egy orvosnál 1 millió 900 ezer forint lesz egy tanév, ami a hat év alatt meghaladja a 10 millió forintot. Kérem, nézzék meg, egy nyugat-magyarországi születésű és nyugat-magyarországi lakhellyel rendelkező fiatalnak abban az országban, Ausztriában, ahol jelenleg nincs tandíj, a felsőoktatási tanulmányok olcsóbbak lesznek ezen a szinten, mint Magyarországon. Egy soproninak, egy szombathelyinek, egy zalaegerszeginek, egy nagykanizsainak elutazni Bécsbe, és a bécsi vagy a grazi egyetemen tanulni orvosnak olcsóbb lesz, mint Magyarországon önöknél, az önök rendszerébe több mint 10 millió forintot befizetni.
Ráadásul nem kétséges, hogy ez olyan mérték, amely már a középosztály felső rétegét sem tudja magába foglalni. Ez egy olyan rendelkezés, egy olyan törvényi hely, amely tulajdonképpen a szegényebb sorból származó, ám tehetséges diákokat kizárja például a magyar orvosképzés lehetőségéből, legalábbis akkor, ha az államilag finanszírozott képzésbe bekerülni nem képes. Mindennek összhatásaképpen azon csoportosítás, amit ugyan kidolgozatlanul, de vázlataiban leírnak, azt eredményezi, hogy a jelenlegi 370 ezer fős magyar felsőoktatási hallgatói réteget 4-5 év alatt mintegy 150 ezer fővel fogják csökkenteni, a magyar felsőoktatás létszáma 200-220 ezer fő körül lesz, ha ez a teljes rendszer kipörög.
Azt kell mondjam önöknek, hogy mindez úgy a gazdasági, illetve kormányprogramjukban meghirdetett céljaikkal, amiről az előbb a munkahely megszerzése és a munkahely megtartása ügyében már beszéltem, teljesen ellentétes. Önök a magyar ifjúság jó részét tudatosan nem engedik majd be úgy a felsőoktatásba, hogy nem fognak tudni neki munkahelyet adni. Összefüggésben a szintén parlament előtt fekvő köznevelési törvénnyel, ahol meg 18 évről 16 évre csökkentik a tankötelezettség mértékét, tényleg nem gondolhatják azt komolyan, hogy miközben nem engedik be a felsőoktatásba az adott, elsősorban nem vagyonos családból származó leendő hallgatójelöltet, ugyanakkor csökkentik a tankötelezettség mértékét, hogy egy képzettség, végzettség nélküli magyar, nem vagyonos családból származó fiatal el fog tudni helyezkedni a munkaerőpiacon. Ez teljesen kizárt, és önök is pontosan tudják, hogy logikailag ez az egésznek a végeredménye.
A Szocialista Párt ugyanakkor ezzel kapcsolatban javaslattal kíván élni. Kérem, hogy hallgassák meg és fontolják meg a véleményünket. Magyarországon a demográfiai viszonyok ismertek. Tudjuk, hogy jelenleg a demográfiai hullám, illetve annak alsó mélypontja a magyar közoktatásban, a hagyományos értelemben vett felső tagozaton, illetve a középfokú oktatás időszakában van. Azt javasoljuk, tisztelettel kérem ennek végigszámolását és végiggondolását, hogy figyelembe véve az ország teherbíró képességét, ugyanakkor közös elkötelezettséggel aziránt, hogy a magyar felsőoktatásban a hallgatók létszáma arányosan megmaradjon, azt javasoljuk, hogy a 2011-es szintet, amely 53 500 államilag finanszírozott hely, a következő években a következő módon rögzítsük:
Az államilag finanszírozott hallgatók számát úgy határozzuk meg, hogy a 2011-2012-es tanévre előírt, államilag finanszírozott helyek számát arányosítsuk a 2011-ben érettségi vizsgát tettek számával, és ez az arány legyen az elkövetkező években a konstans. Ez természetesen azt fogja jelenteni, hogy a demográfiai viszonyoknak megfelelően az a létszám, amely államilag finanszírozott helyet kaphat, csökken, az államilag finanszírozott helyek száma kiszámítható módon, arányaiban csökken. Ez a költségvetés számára tervezhetőséget és egyébként kevesebb költséget jelent; Magyarországon a magyar ifjúság számára ugyanakkor olyan biztonságot, amellyel a politika elkötelezettségét fejezi ki, hogy nem abszolút értékében kívánja rontani azt az arányt, amit nagy nehezen egymást követő kormányok, egyébként az önök korábbi kormánya is 1998 és 2002 között szolgált, hanem a demográfiai viszonyokat figyelembe véve egy állandóságot tud megteremteni. Ez szolgálja azt a fajta biztonságot és kiszámíthatóságot, amely a színvonal megtartásának és a színvonal emelésének fontos ismérve és lehetősége.
A következő percekben, tisztelt Ház, a törvénynek azon részeiről kívánok beszélni, amelyek a felsőoktatási testületekről, illetve a felsőoktatás intézményrendszeréről szól. Először is, azt gondolom, nem nagyon véletlen, hogy miközben a Magyar Országgyűlés egy jelentős témát, adott terület alaptörvényét, a felsőoktatás alaptörvényét tárgyalja, a Magyar Országgyűlésben a magyar felsőoktatás, az intézmények, az egyetemek, a testületek egyetlen képviselője nincs jelen. Egyetlen képviselője sem! Ez nem így volt egyébként már a közoktatási, ahogy önök nevezik, köznevelési törvénynél sem, ahová legalább fontos közoktatási testületek képviselői, vezetői meghívást kaptak és eljöttek.
Az azonban, hogy a magyar főiskolák, a magyar egyetemek, a magyar felsőoktatás vezető testületei közül egyetlenegy sem, sőt, azon tagjai közül egyetlenegy sincs itt, nem véletlen. Ez részben annak a botrányosnak mondható, párbeszédnek nevezett formának az eredményre, amelyben a magyar rektorok, a magyar felsőoktatás vezetői többször kérték, először szakmai körökben, aztán nyilvánosan, majd a sajtóhoz is fordulva, hogy tárgyaljanak velük, hogy ne csak találkozzanak velük, hanem hallgassák meg szakmai érveiket. Több javaslatot letettek az asztalukra, úgy a finanszírozás, mint az intézménybeosztás dolgában, önök azonban képtelenek voltak arra, hogy meghallgassák a magyar felsőoktatás vezetőit; miközben a magyar oktatásért felelős, igen tisztelt miniszter úr mégiscsak a magyar felsőoktatás egy fontos és jelentős egyetemén tanított az elmúlt években, az államtitkár asszony is egy fontos magyar egyetem tanszékvezetője, sőt, a helyettes államtitkár úr is egy jelentős magyar felsőoktatási intézmény, egy neves egyetem professzora.
Egyetlenegy rektor, egyetlenegy testületi vezető vagy tag nincs itt, úgy tárgyalják, úgy terjesztik önök be a magyar felsőoktatásról szóló törvényt, mert pontosan tudják, hogy sem testületi formában, sem a vezetői mint Rektori Konferencia annak irányában, kidolgozottságában nem értenek egyet; elkapkodottnak, éretlennek tartják.
(9.40)
Persze minden relatív: ez a törvény szakmai kidolgozottságában még mindig kidolgozottabb, mint a köznevelési törvény, ami egyébként kétségkívül csak egy relatív pozíció. Ez nem azt emeli, hogy ez milyen kidolgozott, hanem a köznevelési törvénynek a színvonaltalanságát bizonyítja, ugyanakkor az az irány, az a cél, amelyet megfogalmaz, sajnos nem megfelelő.
Így azt kell mondjam, hogy például a magyar felsőoktatás egyik legjelentősebb testülete, a minőség-ellenőrzésért, a minőségbiztosításért felelős Magyar Akkreditációs Bizottság függetlenségét éppúgy csonkítják és megtörik, mint az egyetemek, a főiskolák autonómiáját. Nem véletlen az, hogy az Akkreditációs Bizottság, amely egyébként valóban a legkülönbözőbb területek legkülönbözőbb szakmai kiválóságait fogja össze - soha senki nem vádolta politikai elfogultsággal, soha senki nem mondta, hogy egyik oldalnak vagy másik oldalnak kedvez, sok mindenkinek volt vele konfliktusa, mert egyébként a magyar felsőoktatás színvonaláért valóban éber őrként dolgozott -, na, ennek a függetlenségét gyakorlatilag szétverik.
Ezt szépen és finoman fogalmazzák, aminek az a lényege, hogy mégiscsak az összetételét úgy változtatják meg, hogy gyakorlatilag kormány alá rendelt intézményt faragnak belőle, hiszen a kormányzat adja a Magyar Akkreditációs Bizottság tagjainak igen jelentős részét azáltal, hogy őket a miniszter delegálja. Innentől kezdődően azt mondani, hogy a magyar felsőoktatásban a színvonal őreként megbízott testület, a minőségbiztosításért felelős Magyar Akkreditációs Bizottság független és szakmai, egész egyszerűen nem fog megfelelni a valóságnak. Nem elhihető egy testületről a szakmai függetlenség akkor, amikor direkt mód kormány alá rendelt testületet csinálnak belőle.
Azt kell mondjam önöknek, hogy a magyar felsőoktatás ezzel a törvénnyel távolabb kerül az európai felsőoktatástól, mint a korábbi években, távolabb kerül attól az időszaktól, amikor legutóbb 1998 és 2002 között önök irányították az országot, önök adták az oktatási minisztereket; távol áll attól a rendszertől is, amelyet akár az önök korábbi kormánya előtt, akár az önök korábbi kormánya után az egymást követő kormányok megvalósítottak. Az elmúlt húsz évben egymást követő jobboldali konzervatív, baloldali, önök által polgárinak nevezett vagy éppen liberális, később szocialista vezetésű oktatási kormányzatok között nagyon sok vita volt, ezek a viták azonban döntő többségében hangsúlykülönbségekből és nem az irány meghatározásából származó viták voltak. Önök saját korábbi önmagukkal is szembemenve hoznak most egy olyan törvényt, amelynek megvalósulása nemhogy a magyar felsőoktatás színvonalának emelését, hanem szinten tartását sem képes biztosítani.
Kérem, engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban egy konkrét területet, egy olyan pontot, amelyet a törvény tartalmaz, részletesen bemutassak, éppen azért, hogy ebből az egy pontból - az előbb a képviselő úr idézett latin szöveget, nagyon helyesen, ha oktatásról beszélünk az országunkban, erről legyen szó, tehát pars pro toto, “rész az egészben” elv alapján érdemes bemutatni - hogyan, milyen kidolgozottsággal próbálkozik meg a törvény egyébként létező problémákat megoldani, sajnos rosszul.
Az az elképzelésük, hogy az államilag finanszírozott helyek döntő többségét, meghatározó többségét három területre összpontosítják: ez a természettudományos, a műszaki és az informatikai képzés. Mindezt sikerült úgy beállítani, mintha erre önök jöttek volna rá, mintha a korábbiakban erre akár együttesen ne lett volna közös törekvés. Tisztelettel emlékeztetek arra, hogy ebben a Házban az önök korábbi képviselője, a Magyar Tudományos Akadémia későbbi és jelenlegi elnöke tette azt a javaslatot, amit akkor az én vezetésem alatt álló Oktatási és Kulturális Minisztérium nemhogy befogadott, hanem remek elgondolásnak tartott: ez az, ami miatt egy, a matematikán túli természettudományos tárgyból kötelező érettségi került bevezetésre, illetve amely egy másik területen a minimum ponthatárt 240 pontra emelte Magyarországon, amely 2012-től lép életbe.
A korábbiakban sem azért vett föl egymást követő több oktatási kormányzat természettudományos vagy műszaki hallgatót, mert nem akarta volna, hanem mert egész egyszerűen a jelentkezők döntő többsége az akkor egyébként alacsonyabb minimum ponthatárt sem érte el. Ha most megemeljük a minimum ponthatárt, kérem, lássák be, még kevesebb hallgató fog bejutni természettudományos és műszaki pályára; egész egyszerűen azért, mert ezt nem lehet megoldani a felsőoktatásban, csak és kizárólag folyamatában a köz- és középfokú oktatásban. Erre tettünk mi kísérletet egyébként pontosan önökkel együtt, ebben egyetértés volt közöttünk.
Most önök ezt félredobva úgy gondolják, hogy egy csettintéssel ez megoldható. Előre mondom: nem lesz megoldható, káosz lesz belőle, ellentétes lesz az eredmény, mint amit akarnak. Amit akarnak és amit szándékoznak, az helyes, de ahogy akarják és ahogy megcsinálják, az teljesen rossz. Két felvételi évben fogják látni, hogy nem lehet ezt egyik évről a másikra akár egy paragrafus betoldásával megoldani; ezt úgy kell, úgy lehet, ahogy a korábbiakban mi, az önök képviselőinek javaslatával és véleményével együtt, később egyébként a Magyar Tudományos Akadémiával együttműködve vagy például a magyar innovációs testülettel együttműködve: évekre, lépcsőfokról lépcsőfokra kidolgoztuk, és kívántuk bevezetni.
Kérem, fontolják meg, hogy az, amit most tesznek, a műszaki és természettudományos pályáknak a látszólagos privilegizálása, közben azonban -és ezt saját, önök által is készített, illetve megrendelt háttértanulmány világosan bemutatja - az a merítési bázis, amiről egyébként ezeket a hallgatókat várják, még szűkebb: nem fogják tudni feltölteni természettudományos és műszaki hallgatójelöltekkel az államilag finanszírozott helyek döntő többségét, miközben más területeket gyakorlatilag kitolnak ebből. A bölcsész, a jogász vagy akár az előbb említett területeken kívül eső egyéb tudományterületekre minimális -minimális! - államilag finanszírozott helyet szánnak.
Miközben látják, hogy az egészségügy milyen helyzetben van, az orvosképzésre nem emelik a keretszámot, hanem szinten tartják, ugyanakkor megemelik a tandíját úgy - mint említettem -, hogy Ausztriában olcsóbb lesz orvosnak tanulni, mint Magyarországon; ez egy teljesen elhibázott koncepció. Kérem, ha kiszámolják, hogy egy szombathelyinek naponta mennyibe kerül Grazba, a grazi egyetemre kiutazni, egy soproninak mennyibe kerül Bécsbe eljutni úgy, hogy egyébként otthon lakik: tandíj nincs, beiratkozási költség van az egyetemen, vannak bizonyos kötelező díjak - például a diákszervezethez kötelező tagsági díj -, ez azonban messze nem lesz annyi, mint amennyit Magyarországon önköltséges, magyarul: tandíjas képzésben egy hallgatójelöltnek fizetnie kell. Úgy gondolom, ezeket kellő alapossággal nem vették figyelembe. Nem állíthatnak fel olyan rendszert, amelynek saját háttértanulmányok bizonysága szerint szűkülő merítési bázisa van, kitolnak más területeket a lehetőségek közül, közben financiálisan előállítanak egy olyan helyzetet, hogy adott tudományterületre szándékozni készülődő hallgatónak könnyebb és olcsóbb más országban tanulni, mint Magyarországon.
Ez mutatja, hogy az időzavar, amibe kerültek, az a belső bizonyítási kényszer, hogy márpedig a közoktatás mellett a felsőoktatásról is alaptörvényt tesznek le az asztalra, bizony egy olyan meggondolatlan folyamat volt, amiben akár olyan gondolatok, olyan tervek is vannak, amelyekről, gondolom - és feltételezem nemcsak a jóhiszeműséget, hanem a hozzáértést -, tudják, hogy nem megfelelő, csak éppenséggel nem rendelkeztek elég idővel.
(9.50)
Nem tételezem fel, hogy akár az oktatásért felelős miniszter, aki évtizedeket töltött és belföldön és külföldön elismert professzora ennek az országnak, az államtitkár asszony vagy a helyettes államtitkár úr, aki évtizedeket töltött a magyar felsőoktatásban, ezeket a rendszeren belüli alapismérveket ne tudná, ne látná pontosan, hogy mire képes műszaki és természettudományos képzésben jelenleg a magyar közoktatás, ugyanakkor kénytelenek voltak idő hiányában elfogadni azt a kvázi diktátumot, amit a gazdasági minisztérium önöknek egészen egyszerűen leadott, hogy ezt meg kell csinálni, nem volt elég szakmai érdekérvényesítő képességük ahhoz, hogy a tényleges valóságot, ami a szakmai valóság és amelynek bemutatása nemcsak egy párt vagy egy kormány, hanem az ország egészének érdeke, kidomborítsák.
Így aztán, tisztelt elnök úr, létrejött egy olyan törvény, amelynek céljai, amelynek irányai nemcsak hogy az én pártomnak, a Magyar Szocialista Pártnak és azon támogatóinak elképzelését nem fedik, hanem azzal a programmal, amit önök meghirdettek, amit kormányprogramnak neveznek, azzal is bizonyíthatóan és tételesen szembeáll. Arra kérem önöket, hogy fogadják el és fogadják be azokat a módosító indítványokat, amelyeket akár részben az előbb elmondott expozémban felsoroltam, akár különböző pártoktól úgy érkeznek, hogy a magyar felsőoktatás színvonalának megtartása és erősítése célját szolgálják. Ennek a törvénynek sajnos, miközben szándékaiban nem kétséges, hogy jót akar, ez nem sikerült. Ez a törvény sajnos irányaiban nem megfelelő. Ez a törvény Magyarország érdekeit ebben a formában nem fejezi ki.
Elnök úr, köszönöm szépen.
