BABÁK MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

BABÁK MIHÁLY
BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak egy dolgot szeretnék helyre tenni, mert engem rettentően bánt és bosszant, ugyanis meg kellett élnem annak idején az államosítást. Tetszenek tudni, rengeteg ember belenyomorodott, semmivé lett a vagyona, földönfutóvá vált. Az igazi államosítás volt. És vannak itt, akiknek a pártja annak idején megtette ezt az államosítást.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem erről szól a közoktatás állami feladattá való visszaemelése. Arról szól, hogy állami feladat a közoktatás. Én annak idején, még az államosítást követően, az akkori időben állami általános iskolába jártam.
(15.30)
A háború előtt is állami volt az oktatás és az egyház, önök államosították az egyházakat, és csináltak totális állami közoktatást. Most nem arról szól a történet, amit önök beállítanak, hogy államosításra kerül sor, hanem az állam visszakapja a feladatát anyagilag is, szervezetileg is, gondoskodnia kell arról, hogy a gyerekek megkapják a megfelelő oktatást, nevelést az állami általános iskolákban, amelyeket továbbra is az egyházak is működtethetnek, és továbbra is visszaszerezhetnek az önkormányzatok. Ahol ezt nem vállalja a helyi önkormányzat, ott nem az ő kötelessége marad, hanem az állam kötelessége. Úgyhogy kérem, használjuk a fogalmakat a helyükön. Az államosítás a háború után volt, most pedig arról van szó, hogy az államnak dolgoznia kell, hiszen van kötelező feladata.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Bocsássanak meg, én nem kioktatni akartam senkit sem, de egy fogalomhoz nagyon sok vér és nyomorúság tapad: az államosításhoz. Ezt nem lehet összekeverni azzal, amikor az állam feladatokat vállal az állami közoktatásban.
Köszönöm, ha megértettek, és bocsássák meg, hogy megosztottam önökkel a gondolataimat. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem