DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Asszony! A felsőoktatásról a Magyar Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat, azt gondolom, az egyik legfontosabb törvény a közoktatási - vagy ahogy önök nevezik: a köznevelési - törvénnyel együtt, ami jelen pillanatban a tárgyalások középpontjában áll. Ha valóban úgy gondoljuk, hogy fontos, akkor érdemes ezt a szakmai valóságában nézni. A mai felszólalásomban egy olyan témakört kívánok górcső alá venni, ami kapcsán egyébként nemcsak azt mondom el, hogy mi az, amit kritikusnak látok, hanem olyan javaslatot is megpróbálok megfogalmazni, amit, tisztelettel kérem, fontoljanak meg.
Fontolják meg azért is, mert ha belegondolnak, egy egyetemi ciklus egy egyetemista életében, amitől kezdődően belép az egyetemre, addig, hogy diplomát szerez, hosszabb idő, mint egy parlamenti választási ciklus. Mi is voltunk kormányon, önök is lesznek ellenzékben. Ezért érdemes kialakítani egy olyan felsőoktatás-politikát szakmai alapon, amelyet aztán az országunk, nyilván mindig lesznek különbségek közöttünk, alapjaiban mégis vállalni tud.
(14.00)
Ez szolgálja leginkább Magyarország, a magyar felsőoktatás és egyébként a versenyképesség érdekét. Ez a téma, amiről beszélni kívánok, a törvényben megfogalmazott azon tétel, ami a hallgatói státust három különböző részre osztja, ez a bizonyos államilag finanszírozott, az állami ösztöndíjas és az önköltséges képzés. Ez utóbbinál azért érdemes elidőzni egy percre, hiszen saját története van.
Amikor először az önök által meghirdetett, a gazdasági, illetve a pénzügyekért felelős miniszter, illetve a miniszterelnök-helyettes úr közös sajtótájékoztatóján bemutatott Széll Kálmán-tervnek megjelent először az angol nyelvű, aztán a magyar nyelvű variánsa, ott szerepelt egy sajátos megjegyzés, olyan lábjegyzetféle, ami a költségtérítéses képzés kivezetését idézte, mondta a magyar felsőoktatásból. Ez egy egészen fura értelmezési vihart kavart; a legérdekesebb az volt, hogy a sajtó - a szaksajtó és a napi sajtó is - kormánypárti vezető politikusoktól kérdezte meg, hogy tessék már megmondani, mit jelent az, hogy a költségtérítéses képzés fokozatos kivezetése a magyar felsőoktatásból. Amire először rákérdeztek - nem kevés szakmai ismerettel - újságírók, érdeklődők, hogy tudniillik ez azt jelenti-e, hogy azok, akiknek a költségtérítési képzését kivezetik, önmaguk fizetik a saját felsőoktatási képzésük egészét, ezt többen a kormánypárti frakciók tagjai, sőt, vezető politikusai közül is értelmezhetetlennek tartották; mindez körülbelül fél évvel ezelőtt volt. Arra meg gondolni se mertek, mondták, politikai értelemben vállalhatatlan, ha ez azt jelenti, hogy valaki a saját felsőoktatási tanulmányainak költségét teljes egészében önmaga fizeti.
Egyébként ez az egész nyelvi megfogalmazás valahogy, ha nem is Cicerót, de egy gyengébb Zrínyi Miklós - a költőt és hadvezért említem - verseit, prózáit jellemzi, mert tudom, hogy önök közül sokan beszélnek idegen nyelvet, az államtitkár asszony maga is többek között idegen nyelvi szakon végzett, középiskolai tanári diplomával rendelkezik, én is. Kérem, hogyha bármely idegen nyelven egy olyan embernek, akinek az az anyanyelve, azt mondjuk, hogy a felsőoktatási tanulmányokat saját költségén viselő, teljes egészében ezt felvállaló forma, akkor ez az ember egész egyszerűen vagy értetlenül bámul ránk vagy kinevet, mert a saját anyanyelvén ezt úgy hívják, hogy tandíj, legyen ez angolul, franciául, olaszul, románul vagy albánul. Ezt nem önköltségnek hívják, hanem úgy hívják, hogy tandíj. Ha valaki a saját felsőoktatási tanulmányait teljes egészében maga kell hogy viselje, az bizony tandíj. Ez az önköltséges képzés, ami itt bevezetésre kerül, legalábbis meghirdetésre kerül, kidolgozatlan módon párosul egyfajta diákhitellel, amiről egyelőre azt lehet tudni, hogy a Diákhitel II. nem túl innovatív elnevezéssel takarózik. Kérem, akárhogy is, azért a diákhitel is hitel - attól hitel, hogy azt vissza kell fizetni. Ez nem állami juttatás, ez nem valamiféle égből pottyant adomány, ne tessék úgy feltüntetni, hogy ez bármiféle tulajdonképpeni kedvezmény, ez nem más, mint egy olyan hitelforma, amit a későbbiekben a hallgató - tegyük fel, akkor, amikor már munkát vállalt, mert erre módja volt -, vagy egy másfajta elképzelés szerint a majdani munkaadó fizet.
Tisztelettel említem az önök emlékezetébe idézve, a múlt foglyaiként közösen, ahogy az államtitkár asszony ezt megnevezte, ez, amit most elővezetnek, már egyszer elővezetésre került. Én akkor nem értettem egyet vele, nem is került bevezetésre, ez Magyar Bálint azon elképzelése, ami széles vizsgálatok eredményeként került az Országgyűlés elé, tulajdonképpen az a forma, amikor a hallgató fölveszi a hitelt abban az időszakban, amikor egyetemi tanulmányokat folytat, majd később, egyetemi tanulmányai befejezése után munkavállalóként fokozatosan - természetesen, mivel hitel, egyfajta hitelrátával együtt, kamattal - visszafizet. Ez már volt a magyar parlament előtt; akkor olyan ricsajt csaptak, igen tisztelt képviselő asszonyok és képviselő urak, jelenlegi kormánypárti képviselők, hogy csuda. Nem győzték szidni a liberális oktatáspolitikát, amely eladósítja a jövőt. Arról beszéltek itt számos felszólalásban, hogy hogyan lehet, hogy eladja a saját jövőjét egy hallgató, és hogy rabszolgasorba taszítja ez a politika azt a hallgatót, aki ilyennel érvel. Kérem, nézzék meg a parlamenti jegyzőkönyveket, talán négy-hat évvel fiatalabb önmagukra ismernek, amikor a nevüket is látják a felszólalók között.
Egyébként, hogy szakmai síkon maradjunk, Magyarországon igenis lett volna valóban komoly lehetőség, nem politikai, hanem szakmai, szakmapolitikai lehetőség, hogy a felsőoktatás modern finanszírozási formáiról eszmét cseréljünk, és azt mondjuk: ez a demokrácia már csak olyan, hogy egyszer téged választanak, egyszer minket, de éppen azért, hogy a felsőoktatásunk stabil és versenyképes legyen, alappontokban meg kellene egyeznünk. Én két alkalommal - legutóbb 2008-ban - tettem ilyen javaslatot, konkrétan, pontokba szedve, a nagy nyilvánosság előtt, nem eldugva, nem éjjeli sötétben, hanem kamerák össztüzében.
Kérem, gondolják ezt végig most, hogy önök kormányoznak. Az a helyzet, hogy 2008-ban eljátszották azt a lehetőséget, hogy erről a kérdésről a legnagyobb nyilvánosság előtt, kellő szakmai kidolgozottsággal értelmes diskurzus, szakmapolitikai vita folyjék. Önök 2008-ban kimondottan és kizárólag hatalommegszerzési célból egy ostoba, populista népszavazást rendeztek, amivel az volt a céljuk - el is vittek több mint hárommillió embert az urnákhoz -, hogy egy egyébként működőképes magyar tandíj- és ösztöndíjrendszert leszavaztassanak, aztán hatalomra kerültek, és most itt vannak két-három évvel később, vergődve, mert egész egyszerűen, mivel önöknek kell most kormányzati pozícióból a magyar felsőoktatás finanszírozását stabil módon megteremteni, a saját csapdájukba esve, vergődve nem tudják, hogy ezt hogyan lehet megcsinálni. Ezért van az, hogy bevezetik ezt a humoros elnevezésű önköltséget, ami mégiscsak azt jelenti, hogy magyar fiatalok tízezrei fogják a jelenlegi költségtérítés átlagos összegének dupláját fizetni.
Kérem, a saját maguk által készített táblázatból hadd idézzek néhány konkrét összeget. Ennek az önköltséges rendszernek a bevezetése során jelen pillanatban a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán tanuló hallgató, aki szemeszterenként 300 ezer forintot fizet, ebben a rendszerben 600 ezer forintot fog fizetni egy szemeszterre. A Budapesti Műszaki Egyetem járműmérnöki szakán 340 ezer forint helyett 680 ezer forintot fognak fizetni. Az ELTE jogászképzése jelenleg költségtérítésben 230 ezer forintba kerül, meg fogják látni, az önök rendszerében, az úgynevezett önköltséges rendszerben ez szemeszterenként 460 ezer forintot jelent. A Debreceni Tudományegyetem általános orvosi karán és szakán jelenleg 850 ezer forint a költségtérítés, tisztelettel ajánlom figyelmükbe, hogy 1 millió 700 ezer forint lesz a tandíj. Kérem, ha ezt átnézik, és egy kicsit a napi valóságra gondolnak, megnézik, hogy ez hogyan történik Közép-Európában, azt kell mondanom, Nyugat-Magyarországon nincs Pécs, illetve Budapest határáig olyan tudományegyetem, ahol orvosképzés folyna.
Ha egy soproni, egy szombathelyi, egy kőszegi, sőt, egy zalaegerszegi - akinek sokkal könnyebb elérni Bécsbe vagy Grazba, ahol egyébként nincs tandíj, szívesen kiszámoltam önöknek, az útiköltséggel együtt, az egyetemre való kötelező beiratkozási költséggel együtt, az ottani kötelező diákszervezeti tagsággal együtt, a kötelező könyvtári beiratkozási díjjal együtt -, tehát egy nyugat-magyarországi állandó lakhellyel rendelkező fiatal ezek után Grazban vagy Bécsben tanul, körülbelül a 70 százalékát fizeti annak, mint ha Magyarországon önköltséges alapon orvostudományi tanulmányokat folytatna.
(14.10)
Nem tudják ellátni az országot egészségügyi szakemberrel, nem fogják emelni az egészségügyi képzésben az orvosképzés létszámát, közben előállítanak egy olyan helyzetet, hogy olcsóbb lesz Nyugat-Magyarországról orvosnak Ausztriában tanulni, mint Magyarországon.
Tisztelettel kérem, gondolják végig ezt az egész rendszert, hogy mit okoznak. Nem hiszem, hogy tudatosság van benne, de hogy nincsen végiggondolva, az biztos.
Az elkövetkező órákban, hiszen 18 óra a zárási határidő, valamivel több mint 80 módosító indítványt fogok benyújtani. A felsőoktatási törvény 80 módosító indítványa közül a finanszírozásra vonatkozó olyan, amely azt gondolom, hogy ezeket a kérdéseket jobbá teheti. Javaslom, kérem, fontolják meg, az a finanszírozási metódus, amit itt előállítanak, se nem korszerű, se nem tartható. Versenyképtelenné teszi a magyar középosztály középső részétől lefelé eső összes társadalmi réteg gyermekét. Nem fogják tudni kifizetni.
Értem, hogy persze csökken a gyermekek, a diákok létszáma, de ez olyan szociális megkülönböztetés, amire, úgy gondolom, hogy nem gondoltak. Nem hiszem, hogy tudatosság van benne, nem hiszem, hogy el akarják rontani, csak nem jó, amit itt írnak és csinálnak.
Azt ajánlom és azt javaslom, hogy a 2011. évre nézzük meg az 53 500 fős államilag finanszírozott helyet, ennek arányát a 2011. évben érettségizettekéhez, ezt az arányt állandósítsuk, és ezt az állandósított arányt vonjuk a következő években, amikor is az a demográfiai hullám, ami jelenleg a középiskolákban, illetve a közoktatásban van, folyamatosan csökkenő, sajnos jelentősen csökkenő létszámmal a közoktatás után a felsőoktatás finanszírozásában is egy új fejezetet fog nyitni.
Ha ezt figyelembe veszik, ez szociálisan megfelelő, a tehetséggondozást elősegíti, és a finanszírozásra egy fokozott, egyébként a költségvetésre egy fokozatosan kisebb terhet rovó megoldás lenne. Azt ajánlja a Szocialista Párt, hogy egy olyan szakpolitikai vitát folytassunk, és annak eredménye legyen a törvény, amely hosszú távon fenntartható. Ez a jelenlegi változat még nem kidolgozott, nem elég jó, hallgassanak ránk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), próbáljuk meg ezt közösen megteremteni.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
