DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hálás vagyok Osztolykán képviselő asszonynak, hogy előttem nyomott gombot. Nyilván sokkal hitelesebb, ha más képviselő szólal meg, és mondja azokat a kritikákat a törvénytervezettel kapcsolatosan, amelyeket nemcsak itt a Házban lehet hallani, de ha az oktatással, a pedagógiával kapcsolatos szakirodalomba valaki belelapoz, akkor ezekkel sok helyütt találkozhat.
Azt gondolom, hogy a forráskivonás egyértelmű, aki ismeri a magyar költségvetést, ismeri a Széll Kálmán-tervet, ismeri a prognózisokat, ismeri a Magyar Köztársaság pillanatnyi gazdasági helyzetét, ennek a kockázatait. Ugye, nem gondolja komolyan, hogy ezekbe a nagy ellátórendszerekbe még pluszpénzt rakunk, vagy az előző korszaknak a szintjét tudjuk vagy tudják önök tartani? Csak éppen nem merik bevallani, nem beszélnek róla, nem beszélnek ezekről az átalakításokról és a struktúraátalakításokról.
(13.40)
A Magyar Tudományos Akadémiának valóban növekedett pár milliárd forinttal a költségvetési támogatása. Örvendetes dolog, meg is dicsértük, én magam is szóltam erről több helyütt, ugyanakkor ne feledjük el, hogy ez a varázslás például az Innovációs Alappal kapcsolatosan meglehetősen hiteltelen, sok kérdőjellel jár, ennyi bevétele ennek az alapnak nem lesz, nem tudják felhasználni. Arról nem is beszélve, hogy lassan 50 milliárd forintnyi fel nem használt zárolt forrás halmozódott fel az elmúlt időszakban az innováció és a kutatás-fejlesztés területén. Ebben a szférában nincs olyan, aki ne panaszkodna. Nem lenne szabad bezárni a fülüket, meg kellene ezeket hallani, mert valós problémát jelentenek, a társadalom szempontjából pedig egy nagyon fontos emelő- és lendítőerőt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem