GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mit ’98-ban? Még 2008-ban is, Vágó képviselőtársam! 2008-ban is, a tandíj, a szociális népszavazás és minden egyéb más tekintetében.
A problémáim nekem ezzel az egész felsőoktatási törvénnyel persze nagyon sokrétűek, de az alapvető problémám az, hogy azokat, akik kellő tehetséggel bírnak, olyan helyzetbe hozza, hogy esélyük sem lesz a közelébe kerülni a tudás megszerzésének. Egyszerűen azért, Pósán képviselőtársam, nem akartam visszaszólni, vártam, vártam, hogy a téma kapcsán majd csak lesz alkalom rá, vagy valaki elmondja, és nem kell nekem mondani, de akkor, ha eddig nem tették, akkor mondom: tudniillik az államilag finanszírozott keretek között több mint 50 ezer ma azoknak a fiataloknak a száma, akik részt tudnak venni a tudás megszerzésében a felsőoktatás színpadán.
Önök olyan 25 ezer környékére kívánják ezt zsugorítani, meg kívánják ezt felezni, miközben a költségtérítés melletti tudásszerzés lehetőségét kínálják a fiataloknak és az őket nevelő szülőknek. Szeretném önnek mondani, hogyha nem ismeri adott esetben Magyarországot, Magyarországnak bizony vannak olyan térségei, sajnos jelesül például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az ország 33 halmozottan hátrányos helyzetű kistérségéből 10, ahol rengeteg értelmes, tanulni vágyó fiatal van, és sajnos nagyon sok olyan szülő, aki költségtérítés mellett, azt finanszírozva, nem tudja vállalni ezeknek az értelmes, Turi-Kovács képviselőtársam által is említett tehetséges fiataloknak a tanulási lehetőségét. Nem tudja finanszírozni. Ezek a gyerekek el fognak veszni ilyen értelemben, nem tudják megszerezni azt a tudást, amire egyébként képesek lennének és hivatottak lennének. Önök ezt a pályát rajzolják meg Magyarország számára.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem