RÉVÉSZ MÁRIUSZ

Teljes szövegű keresés

RÉVÉSZ MÁRIUSZ
RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Magam is azok közé tartozom, akik nagyon fontosnak tartják azt, hogy államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek legyenek. Sok minden elhangzott, és magam is azok közé tartozom, akik kicsit nagymértékűnek, a szükségesnél nagyobb mértékűnek látják azt a férőhelyszám-csökkenést, amit egyébként itt bizonyos mértékben tervez a parlament előtt lévő anyag.
Ugyanakkor el kell mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy azért azt a helyzetet sem lehet fenntartani, hogy az idei évben több fiatalt vettek fel a felsőoktatásba, mint ahány gyerek született Magyarországon. Tehát a radikális gyereklétszám-csökkenéssel előbb-utóbb nyilvánvalóan szembe kell nézni, mert 20 éven keresztül nem tartható fenn a mostani állapot, hiszen egész egyszerűen nem születik annyi gyerek, mint ahányat most felveszünk. Tehát valami ésszerű kompromisszumot lenne szükséges itt találni szerintem is.
Dúró Dórának is van némi igazsága abban, amit elmondott, de azért szeretném felhívni a figyelmét, hogy nem ártana, hogyha a diákhitel folyósításának, visszafizetésének a feltételrendszerével egy kicsit alaposabban megismerkedne, mert nyilvánvaló, hogy ha valaki munkanélküli, akkor a mostani szabályozás szerint, és ezen nem kíván változtatni senki, nyilvánvalóan semmiféle visszafizetési kötelezettség nem terheli, csak akkor egyébként, hogyha munkajövedelme van, és akkor is maximálva van, hogy hány százalékot kell visszatérítenie.
Úgyhogy én kérem a képviselő asszonyt, hogy ezeket a riogatásokat, amik egyébként nem felelnek meg a valóságnak a jelenlegi szabályozás szerint, itt a parlamentben és az Országgyűlés nyilvánossága előtt ne használja. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem