Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szívesen megvártam volna azt, amíg kormánypárti képviselőtársam nyom egy kétpercest, és elnézést kér Dúró Dóra képviselőtársamtól (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Vállalja el! Vállaljátok el!), de nyilvánvalóan erre lesz lehetőség az én felszólalásomat követően, és nem fogom a normál időkeretet kitölteni, pár percen belül fogok leülni. Ez egy olyan jelzés szeretne lenni, hogy addig tessék gombot nyomni, ha erre elszánta magát, nem szeretném természetesen befolyásolni e tekintetben.
Ami kimondottan szakmai kérdés lehet a felsőoktatással kapcsolatban, az a felsőoktatás és a kutatás-fejlesztés olyan jellegű kapcsolata, amely egy egészséges szinten mind a két szférát képes előremozdítani és pozitív impulzusokkal ellátni. Látható az, hogy nemzetközileg is a sikeres országok jellemzően a kutatás-fejlesztésbe invesztált forintok és az oda átcsoportosított források révén érik el azokat a plusz gazdasági sikereket, amelyeket még egy válságidőszakban is ki lehet aknázni, mint amilyen a jelenlegi.
(15.00)
Nem akarok a szingapúri modellel untatni senkit, unos-untalan és nagyon sokszor elmondtuk ezt már az Országgyűlésben. Jellemzően az úgynevezett GDP, tehát a bruttó hazai össztermék tekintetében szokták meghatározni a kutatás-fejlesztésre fordított forrásokat. Ezt mi, jobbikosok egy kissé elhibázottnak tartjuk, főleg abból a megközelítésből, hogy ha ezen GDP-adatból kivonjuk az itt működő multik teljesítményét, tevékenységét, akkor majdhogynem évről évre mínuszos számokat kapnánk. Tehát ez nem éppen a nemzeti gazdaság teljesítményét jelképezi, hanem bizony komoly nemzetközi trendek is ráhatással bírnak, de összehasonlítás gyanánt ezen mérőszámmal kapcsolatban állnak rendelkezésre nemzetközi adatok, amelyek azt mutatják, hogy a sikeres országok akkor tudnak sikerpályán maradni, ha legalábbis a 3 százalékos GDP-alapú ráfordítás felé közelítik a kutatás-fejlesztést érintő forrásmennyiséget.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Jelen pillanatban nálunk elmondható, hogy Magyarország kapaszkodik azért, hogy ez 1,5 százalék legyen, tehát a sikerpályához szükséges összegnek nagyjából a fele, és ennek a hasznosulása is legalábbis kérdéses.
Elmondható az, hogy azok a kutatás-fejlesztő egységek, amelyek idejönnek Magyarországra, adott esetben invesztálnak egyetemi szakokba, karokba, igénybe vesznek frissen végzett hallgatókat vagy pályakezdőket, ők is a nemzetközi összeszerelő üzem idehelyezett egységei, tehát a gyarmatra szerveznek bizonyos tevékenységeket, amely komoly gazdasági fellendítő hatást egyáltalán nem képez Magyarországon. Tehát itt érdemes lenne akár a spin-off vállalkozások tekintetében, akár általában a magyar kis- és középvállalkozások igénybevételének tekintetében újragondolni az egész rendszert, és egyfajta szűrőfunkciót is ellátni, hogy milyen gazdasági típusok, milyen gazdasági ágazatok képviselői lehetnek érdekeltek egy ilyen rendszerben, és hogy lehetne bevonzani azokat, akikkel valóban előrébb lennénk.
Nagyon leegyszerűsítve a dolgot, nyilvánvaló, hogy nem összeszerelő üzemekre és rákkeltő gumigyárakra van szükségünk, hanem egészséges, tudásalapú gazdaságra építő, a magyar koponya vívmányaira építő, akár saját márkákat, hungarikumokat létrehozni képes és a világpiacon eredményeket felmutatni képes vállalkozásokra, társulásokra lenne szükségünk. Azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk.
Egy sajnálatosan káros jelenség az, hogy az utóbbi kormányzatok egymást követően vagy kénytelenek voltak, vagy engedtek annak a kényszernek, hogy olyan multinacionális tőkeérdekeltségeket engedtek az országba, amelyek jellemzően nem ezt az építő típusú tevékenységet folytatják, sőt, kiaknázzák nemcsak a környezetet, hanem bizony a humán populációt is, tehát a humán erőforrást is más-már adósrabszolga szinten tartják.
A probléma önmagában ez is, de túlmutat ezen, hiszen sokkal nagyobb gondot jelent az, hogy ezen multinacionális érdekeltségek adóztatását sem végezte el a maga szintjén senki, ez már a Horn-kormányzat idején jellemző volt, de a szocialisták nyolcéves regnálása idején csúcsosodott ki egy olyan mélységig, hogy gyakorlatilag a multinak mindent szabad lett Magyarországon, a kis- és középvállalkozókat pedig semmilyen szinten nem részesítették előnyben.
Tehát ha a kutatás-fejlesztés és felsőoktatás kapcsolatáról beszélünk, akkor olyan társulási formák kimunkálásáról is szó kell és szó kellene hogy legyen, amelyek magyar vállalkozásokat, magyar kis- és középvállalkozókat, magyar alapanyagokat részesítenek előnyben. Ez is egy nagyon fontos kérdés, hogy milyen alapanyagokból dolgoznak azok a cégek, amelyeknek a produktumait aztán a világpiacon kellene értékesítenünk.
Egy nagyon egyszerű példával élve, a Rába esetében egy igen ésszerű és indokolt lépésnek tűnik az, hogy állami felügyelet alakuljon ki abban a társaságban, amely megfelelő tőkeellátottsággal egy regionális multi lehetett volna, a környező országok ellátásával - akár legyen szó gépiparról, hadiiparról, járművekről - teljes ellátottság tekintetében egy regionális multiról lehetne beszélni. Igaz, hogy önök már csak a Rába egy bizonyos maradványa, szelete fölött tudtak néminemű érdekeltséget szerezni, de az irány így is támogatandó.
Akkor lenne viszont még jobb ez a dolog, hogyha kiegészítve ezt megfelelő forrásokkal, kutatás-fejlesztési forrásokkal és bizony a felsőoktatás vívmányainak bevonásával olyan márkák jönnének létre és olyan, igenis tőkeerős és erős magyar társaságok, amelyek a környező országokban is képesek piacszerzésre. Vannak erre példák; ott a Richter példája, ott van adott esetben még a MOL piacszerzési lépéseinek egyike-másika is, ami pozitív példaként felhozható. Látható ugyanakkor, hogy a magyar humán erőforrást ezek nem minden esetben használják ki teljes mértékben, nem mindig élnek a magyar koponya olyan vívmányaival, amelyekkel egyébként lehetne, és amelyek pluszforrásokat lennének képesek bevonni Magyarországra.
Hogy kapcsolódik ez a lehető legszorosabban az előterjesztéshez? Pontosan úgy, hogy ha a jövőben a magyar koponyára akarunk építeni ilyen szinten is, és én bízom benne, hogy mindannyian akarunk, akkor bizony az az érdekünk, hogy minél több hallgató jöjjön ki az egyetemekről minél jobban képezve és a lehető legkisebb eladósítottsági fokon. Tehát még egyszer mondom, nem biztos, hogy a Diákhitel Központ a megoldás.
Három közkeletű forgatókönyv kering a világhálón, de a realista szerint 2010-ben mintegy 140 ezer volt a jelentkezők száma, és a felvételizők számában egy 25 százalékos visszaesés a közeljövőben biztos, hogy várható, amint az a demográfiai hullám, ami most a középiskolák felső osztályaiban nagyjából éri el a magyar társadalmat, tetőzik, és átcsoportosul a felsőoktatás első osztályaiba.
Tehát látható, hogy eleve a jelentkezők számának a tekintetében egy olyan visszaesés várható, ami már eleve nem teszi indokolttá azt, hogy bármilyen egyéb megszorítást tegyünk azt illetően, hogy ki kerülhet be a felsőoktatásba és milyen feltételek mellett, hiszen önnönmagától, a rendszer mivoltánál fogva kevesebben fognak ebbe a rendszerbe bejutni. Csak és kizárólag az ő színvonalas, minőségi oktatásuk jelenthet receptet a jövőre nézve, ezért nehezményezem és sajnálom nagyon, hogy a legfontosabb kérdésekben, mint amilyen mondjuk a fiatalok elvándorlásának a kérdése, érdemi kormányzati reakciókat nem sikerült kicsikarnunk, stratégiát nem látunk.
Nagyon reménykedünk abban, hogy velünk együtt, mint ahogy mi felismertük, önök is felismerik a közeljövőben azt, hogy Magyarországon a demográfiai katasztrófa a legsúlyosabb, gazdaságilag is fenyegető tényező, ami képes maga alá temetni egészségügyet, felsőoktatást, de kutatás-fejlesztést is. Azt is látnunk kell, hogy a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás egészséges együttműködése az a kitörési pont, ami megfelelő tőkeellátottsággal óriási hasznot hozhat Magyarországnak, tízezreket tarthat itthon a fiatalok közül, és növekedési pályára állíthatja a magyar gazdaságot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
